DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Több új csapat a láthatáron?

Az FIA közleményében tudatta az érdeklődőkkel, hogy lehetőség van az F1 mezőnyéhez csatlakozni jövőre, vagy 2017-ben - ki követi Gene Haas csapatát a száguldó cirkuszba?

A Forma-1-be nem érkezett új csapat 2010 óta – akkor a Virgin, a Lotus és a Hispania veselkedett neki a nagy kalandnak, öt év után azonban csak a Virgin (ha korrektek akarunk maradni: a Marussia Manor) maradt a porondon, ők is szenvedések árán. 2016-ban az amerikai Gene Haas gárdája fog újoncként csatlakozni a mezőnyhöz, remélhetően megfelelő felkészülés után, az FIA pedig úgy döntött, hogy – ha van érdeklődő – még több gárdát is bevonzanának a sportágba.



„A Forma-1-es világbajnokság jövőbeli sikere és fenntarthatósága érdekében az FIA megnyitja a lehetőséget új csapatok belépése előtt, a 2016-os, vagy a 2017-es szezontól kezdődően. A jelentkezők között a hosszútávú elkötelezettség fog dönteni” – állt az FIA közleményében. A szövetség június 30-áig várja a vállalkozó szelleműek jelentkezését, és szeptember 30-án hozza meg a döntését a pályázat nyerteséről/nyerteseiről.

Az FIA négy szegmensben fogja felmérni a csapatok alkalmasságát a Forma-1-es részvételre: ezek közé tartozik a projekt mögött álló technikai arzenál és a megfelelő források, annak a bizonyítása, hogy a csapat képes lesz-e hosszabb távon is versenyképes maradni a sportágban, a gárda tapasztalata és emberi erőforrásai, valamint az, hogy a jelentkező milyen értéket hozna a sportágba összességében.

Noha már a következő szezontól is adott a belépés lehetősége, nagyobb esély van arra, hogy 2017-ben csatlakozzanak új csapatok a mezőnyhöz, hiszen a megfelelő felkészüléshez minden bizonnyal több kell, mint bő fél év - a 2016-os idény április 3-án kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal.

 

A MEEX különleges akciójának köszönhetően most mindössze 9990 forintért látogathat ki a Magyar Nagydíj három napjára mindenki, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az ajánlat részleteiről itt olvashatsz részletesen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: