DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Merhi: Barcelona lehet az utolsó versenyem

A spanyol pilóta elismerte, elképzelhető, hogy hazai futama lesz utolsó F1-es nagydíja. Hozzátette, szerinte a Manor Will Stevenst preferálja, nem azonos a csapat két autója.

Míg a brit Stevens a teljes idei szezonra érkezett a Manor istállóhoz, addig Roberto Merhi szerződése csupán az első néhány, meghatározatlan számú versenyre szólt. A spanyol pilóta maga is beismerte, ha a csapat megfelelő fizetős versenyzőt talál – Merhi állítása szerint nem hozott szponzorokat –, kénytelen lesz félreállni. Lehetséges, hogy ez az alkalom a Spanyol Nagydíj után fog elérkezni, Giedo van der Garde személyében már felmerült az első potenciális utód neve, habár menedzsere cáfolta, hogy a holland a Manorral térne vissza a királykategóriába.

„Elképzelésem sincs a jövőről a Spanyol Nagydíjat követően. Eddig én voltam a versenyző, meglátjuk, mi történik ezután” – mondta Merhi az El Confidencial lapnak. Pályán mutatott teljesítménye sem szól mellette, eddig ugyanis rendre elmaradt Stevenstől – a spanyol ezt azzal magyarázza, hogy kettejük autója között eltérések vannak.



„Igen, vannak eltérések. Az autók készen vannak, de egyes részek a tavalyi évből származnak, és talán az enyémből hiányzik valami a másikhoz képest” – magyarázta az újonc Merhi, akit legjobban a Formula-1 mezőnyének széttagoltsága lepett meg. „Most olyan, mintha négy különböző szint lenne az F1-ben, négy bajnokság. Sok a különbség a motorok, leszorítóerő, tapadás terén. Rengeteg időt töltesz a versenyen és még az edzésen is azzal, hogy a kormány funkcióit kezeled. Ez különös – ez a Formula-1, mégis úgy kell vezetned végig, hogy nem terheled a gumikat.”

Ha a Formula-1 elit mezőnyéből kikerül, Merhi akkor sem fog teendő nélkül maradni – a Manornál támadt lehetőség ellenére megtartotta ülését a Formula Renault 3.5 bajnokságban, ahova még a királykategóriás felkérés előtt szerződött. Szezonja hétvégén indult, a várttól jóval elmaradó eredménnyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: