A Formula.hu az aranytollas újságíró életének alakulásáról egy öt esztendővel ezelőtti Autósport és Formula Magazinból vette kölcsön azt a cikket, amely szakmai pályafutása fél évszázados évfordulóján született.
Dávid Sándor - ismerőseinek csak Lapaj, bár ezt megszólításként én még soha nem mertem használni - nem sokkal 71. születésnapja után Aranytoll elismerést kapott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökétől. A kitüntetés egybeesett újságírói (sportújságírói) pályafutása indulásának 50. évfordulójával. A Népsportnál (nem a Nemzeti Sportnál - ezt többször is kijavítja), a Magyar Televízió Sportosztályán, majd az Eurosport magyar szerkesztőségénél (alapítóként) dolgozott. Emellett több mint 20 könyvet jegyzett, az 1972-ben megjelent Balczótól a több mint tíz éve általa írt Forma-1 Sztorikig. Szakértőként, az F1-es közvetítésekben ma is gyakran szerepet kap, alkalmanként több lapban és a világhálón is publikál. Ãrásai, elemzései elgondolkoztatják az olvasókat, nézőket, sokakat annyira, hogy az ő példája nyomán választották/választják hivatásnak a sportújságírást. Magazinunk olvasói levelezéséből egyértelműen látszik, hogy az idősebb nemzedék elismeréssel, a fiatalabb tisztelettel tekint Dávid Sándorra. Különlegességnek számít, hogy egyetlen segítségkérő, tanácsot remélő levelet sem hagy válasz nélkül, a hozzá véleményezésre küldött cikkeket értékeli, a legújabb nemzedék szinte csüng "Sanyi bácsi"szavain.
Mondják, az idősebbek nehezen barátkoznak meg számítógéppel, neked viszont - úgy tapasztaltam - soha nem okozott gondot a klaviatúra használata"
Az első között vettem számítógépet a fiamnak, a Commodore 64-est Bécsből hoztam. Már akkor szöveget szerkesztettem rajta, annak ellenére, hogy még nem volt Word, meg kellett tanulni hozzá egy külön nyelvet, hogy írni tudjon rajta az ember. Később persze lett normális PC-m is, sőt amikor a televízióban laptopot lehetett kérni, ott is azonnal jelentkeztem. Hogy mást ne mondjak, már 1986-ban, az első Magyar Nagydíj sajtóirodájában is számítógéppel dolgoztunk. Bár az embargó miatt elvileg nem is lehetett volna az országban, ügyes kollégák kerülőutakon, ötféle forrásból, alkatrészekből csak összeraktak egyet.
A kezdetekkor viszont még egészen más eszközökkel folyt a munka. Hogyan emlékszel erre?
1958-ban kezdtem külsőzni a Népsportnak, rá két évre vettek fel gyakornoknak, és rögtön be is írattak a Bálint György Újságíró Iskolába, ahol sok más okosság mellett gyors- és gépírni is megtanítottak. Kézzel soha nem vetettem papírra egyetlen sort sem, a szerkesztőségben mindenkinek saját írógépe volt, nekem például egy Continental. Akinek lehetett volna diktálni, az mind a telefonon lógott, jegyezte a tudósítók jelentéseit. A tudósítás egyébként komoly feladat volt: mivel még sem fax, sem e-mail nem létezett, a riporterek fejben gyorsan rendezték a gondolataikat, és már mondták is cikket a helyszínről. Mentorom, Szombathy István a vívó vb alatt a szemem láttára diktált tele egész újságoldalakat. Én is megszoktam ezt, a magnót talán emiatt ma sem szeretem, engem csak lelassít. Pedig 1968-ban Mexikóba utazva három riportermagnót is vettem a reptéren, hogy aztán az olimpián derüljön ki, semmire sem jó, napi 20 flekket írva egyszerűen nincs idő bekapcsolni. Pontos meg enélkül is lehet az ember: ha például én valakivel interjút készítek, minden esetben szó szerint vissza tudom adni az alany mondandóját.
Hogyan kerültél a Népsporthoz?
Soha nem akartam újságíró lenni. Egészen addig, amíg meg nem néztem a Római vakáció című filmet. (Vívni mellesleg azért kezdtem, mert láttam a Korzikai testvéreket.) Dolgoztam a Csepel motorkerékpárgyárban technikusként, majd a MÃV Nyugati Pályaudvar Műszaki Kocsiszolgálati Főnökségén lakatosként, de közben élsportoló, ifjúsági válogatott vívó voltam. 1956 húsvétján már az ífjúsági vb-n is szerepeltem Luxemburgban. A döntőben utolsó lettem, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mint a legfiatalabb, a később győztes Mendelényinek és a második Horváth Zolinakillett leadnom az asszómat, mert ők voltak az esélyesebbek. Rá egy évre Bukarest nemzetközifelnőtt kardbajnoka lettem - az ezüst (vagy ezüstözött?) kupa ma is az asztalomon áll. Közben tagja voltam a Vasas Kovács Pali bácsi vezette felnőtt kard bajnokcsapatának. Bukarestben ismerkedtem meg Szombathy Pistával. Ő volt a Népsport kiküldött munkatársa, de a vívást kicsit "távolról nézte", így megkért, hogy segítsek neki. Aztán egyre többet besegítettem, és már nem csak arról kértekanyagot, hogy "III. osztályú kardversenyt rendezetek a Pasaréti úti tornacsarnokban", hanem, amikor 1959-ben Budapestre jött a vívó világbajnokságot, bekerültem a nagy hármasba (Szombathy, Elek Maca, s szerénységem), amely tudósított az eseményről. A római olimpiát aztán már belsősként írtam, persze itthonról"
Milyenek voltak az ott töltött esztendők?
18 évet dolgoztam ott, ebből nyolcat, Mexikó után az olimpiai sportágak rovat vezetőjeként. Mexikóból és Münchenből magam is tudósíthattam, a vívás, az öttusa, a lovaglás, a vitorlázás, a kerékpár tartozott hozzám. A rovatom pedig olyan remek újságírókból áll, mint például Gallov Rezső, Kocsis L. Mihály, Pap Kornélia, Subert Zoltán, Naményi József, Bocsák Miklós, Németh Péter, Tarpay László, Serényi Péter, Kocsi Tibor és mások" Nagyszerű iskola, sőt főiskola, egyetem volt az akkori Népsport. Ãrni kellett: sokat, és jót! - minden műfajban. Napi egy cikk, egy rövid színes és öt eredeti hír volt a norma. Aki ott dolgozott, megtanult gyorsan és híven tudósítani, külső helyszínről időre anyagot adni, pontosnak lenni, mindezt felelősséggel tenni.
Megfigyeltem, hogy a beszélgetésünk alatt mindent az olimpiák évéhez viszonyítasz. Miért tartod olyan fontosnak a négyévenkénti rendezvényeket?
A világ és a magyar sport is ehhez igazodik. Az olimpia eszméje a legjelentősebb, nem lehet felülmúlni. Hiába látja az Indy500-at a helyszínen mondjuk 400 ezer ember, és a tévében még sokmillió, nincs meg az a varázsa, hogy csak négy évenként nyerhető. Nem véletlenül az olimpiaiérem a legértékesebb. Van egy mondás: a favoritnak a derby napján kell futnia. Minél többször kísérelhet meg valaki elérni valamit, az eredmény annál értéktelenebb. De ezért csodálatos maga a sport is, egy adott pillanatban kell hozni a legjobb formát. Az olimpián négyévenként.
Montreálban is ott voltál, de már televíziós színekben. Miért igazoltál át?
Radnai János, aki kitalálta a sport televíziózást Magyarországon, és meg is valósította, rendszeresen szakértőket ültetett a riporterei mellé. Engem a víváshoz hívott Vitray Tamás mellé. De 1963-ban az ifjúsági vívó világbajnokságról jövet már a stúdióba is bekerültem kommentárt mondani. Akkoriban még úgy mentek a dolgok, hogy délelőtt megírta az ember, azt a főnökség jóváhagyta, este az adásban meg fejből kellett elmondania az elfogadott szöveget. Súgógépnek persze még híre, hamva sem volt. Vitray után jött a Gyulai Pista, végül addig-addig külsőztem, míg végül 1976-január elsején átigazoltam a Magyar Televízióhoz. Radnai eredeti célja, és az enyém is, az volt, hogy az én újságírói, szerkesztői tapasztalataimat felhasználva az addig ugyan kiválóan, de "kisipari"műhelyként működő sportosztályt egy magasabb osztályba léptessük. Én tehát elvileg soha nem kerültem volna képernyőre, feladatom a szerkesztés lett volna, de az élet erősebb volt a terveknél, és Montreálból, az olimpia első napján már én köszöntem be elsőnek a kinti stúdiónkból. Technikusi lapképzettségem, és népsportos gyakorlatom alapján persze a tévében is megtaláltak a technikai sportok, sőt maga a Forma-1 is.
Mikor láttál először Forma-1-es autót?
Magyar autóversenyzőkkel együtt egy úgynevezett "valuta nélküli turistaút"keretében mentem ki egy osztrák futamra, Zeltwegbe. Watson, Lauda, Reutemann, Regazzoni, Hulme, Fittipaldi - óriási nevek indultak abban az évben az újonnan elkészült österreichringen. A következő évben szemtanúja lehettem az amerikai Mark Donohue hatalmas balesetének, amelybe elsőre nem tűnt veszélyesnek, de három nap múlva belehalt. 75-ben történt az is, hogy az egyik utolsó "ősbölényt", VittorioBrambillát láttam a szakadó esőben élete első és egyetlen győzelmét aratni - és örömében búgócsigaként a betonfalnak forogni"A következő tavasszal, egyik reggel Radnai azzal jött ki a szobájából az Eurovízió szokásos értesítőjével a kezében, hogy: "Lapajkám van itt valami Forma-1es ajánlat, ráadásul ingyenadják"Szerinted mit csináljunk vele?"És ez volt az a pillanat, amikor a Forma-1 tulajdonképpenmegérkezett Magyarországra. Radnai nyitott volt minden újdonságra, s amikor elmondtam neki,hogy a saját autómmal, és saját benzinnel is meglehet oldani a közvetítést Zeltwegből (hiszenmár kipróbáltam), már áldását is adta a közvetítésre, meg Knézy Jencit is mellém, mertekkor, 1976 augusztusában nekem még fogalmam sem volt arról, hogy mit is kell külföldön csinálni, hogy az ember a mikrofonjához jusson"Mi ketten közvetítettük tehát az első Magyarországra is sugárzott Forma-1-es futamot. És úgy adódott, hogy nekem jutott az a szép feladat, hogy az esőzés miatt később kezdődött, s ezért az élő közvetítés idejéből kicsúszott verseny befejezése előtt öt körrel elköszönjek a kedves nézőktől. Pallós Klári, a turnusvezető szólt a fülemre: "Lapajkám kedves, azonnal búcsúzzon el!..."mire én elköszöntem, a tévé elkezdte a Fekete várost, vagy valami hasonlót adni, az ország meg, mint később kiderült, fölrobbant! A magyar újságírás színe-java ugyanis Balatonszéplakon, az újságíró üdülőben nézve a közvetítést, s amikor lekevertek, mintha bomba robbant volna, átkozódás, és az ország legjobb publicistái rohantak leszedni a keresztvizet a televízióról, amiért ezt a merényletet elkövette. Ãgy derült ki, hogy mekkora tábora van az autósportnak, tehát érdemes közvetíteni. A dolog persze lassan indult be, a következő évben két verseny, aztán három"
Meddig tartott ez az időszak?
Nekem akkor már volt egy műsorom, az Autó-Motor-Sport, amely kicsi volt ugyan, de nagyon sokat jelentett. A Philip Morris ugyanis akkoriban kezdett el Magyarországon terjeszkedni, majd később meg is vette az Egri Dohánygyárat. Ebbe a terjeszkedésbe beletartozott, hogy a versenyzőit, James Huntot, Niki Laudát, Derek Bellt, Toivonent,Watsont, Rosberget, Alboretót és másokat körbecipelje a világban, és felhasználja őket reklámcéljaira. Ehhez kapóra jött az én műsorom, nekem pedig az, hogy ingyen jutok hozzá világsztárokhoz a műsoromban. (De ugyanígy volt ez az induló superbike világbajnoksággal is.) A jó kapcsolat oda vezetett, hogy a magyar referens valamivel viszonozni kívánta úgymond a szívességemet. Én pedig, ahelyett, hogy elmentem volna nyaralni a Bahamákra a feleségemmel, azt kértem, hogy támogassák a Forma-1-es közvetítéseket, hivatalos szerződés alapján a Magyar Televízióval. Ez megtörtént. Ők mindig kétszer annyi versenyt vállaltak, mint amennyit az adott évben az MTV saját erőből közvetített, s így igen szépen fölfutott a program. Két ember utazhatott a versenyekre, én, mint kommentátor, és mellettem olykor Radnai, máskor Mahrer Emilrendező, majd a gyártásvezetők"Egészen addig jártam "váltott lovakkal"a versenyekre, amíg Palik Laci meg nem érkezett az osztályra, és ki nem választottam magam mellé (mint korábbi gyakorló taxisofőrt!) a technikai sportokhoz. Azóta mindketten megegyeztünk már sokszor abban, hogy ez a találkozás mindkettőnk életének talán legszerencsésebb pillanata volt. Lacinak sincs fogalma sem arról, hogy mit csinálna ma az autóversenyzés nélkül, én pedig azóta is, mondhatni ebből élek"És nem félek kimondani: kettőnk közvetítésének legjobb évei a magyar Forma-1 tévéközvetítésének a csúcsát jelentik - talán még jó ideig.
A boldog éveknek mégis vége szakadt, te meg az Eurosportnál kötöttél ki. Miért váltottál ismét?
Tényleg szép esztendők voltak. Az F1-en kívül belefért még négy olimpia. 76 - Montreal, 80 Moszkva, 88 - Szöul, 92 - Barcelona, Los Angeles 1984-ben csak a bojkott miatt maradt ki. És belefért rengeteg minden, a teremkrossz, a szuperkrossz, az enduró, a salakmotor, a fogathajtó világbajnokságok világsikere, a balatoni vitorlás Európa- és vb-k, a vívó világbajnokságok, az öttusa" Szóval gyönyörű életünk volt! Aztán a Héder-Palik kettőst (ekkor már a Rádió Bridge tulajdonosait) érdemtelenül kirúgták a tévéből, megérkezett a rendszerváltás, kapitalisták lettünk, mármint az egész ország, ők nem sokat sírtak, hanem a rádió mellé megvették az Eurosport magyar adásának a jogát, megcsinálták a szerkesztőséget, és akkor, miközben eltelt már egy-két év, Palik Laci egy reggelen felhívott telefonon, "bekéretett magához", és elmondta mire készülnek. Körülbelül két percig győzködött, mire otthagytam csapot-papot (meg az atlantai olimpiát, meg a Forma-1-es közvetítéseket, meg mit tudom én!...) és beálltam a sorba az "alapító atyák"közé. Palik László, Héder Barna, Vitár Róbert, Dávid Sándor, Gundel Takács Gábor, és boldog vigyorral (ami persze nem látszott) az első magyar nyelvű közvetítésként bemondtuk az éterbe az idegenből jött képek alá a nevünket. Onnan mentem nyugdíjba majd öt év múlva, onnan rúgtak ki a Vitárral együtt, mint vén trottlikat.
Egyszer azért még visszatértél az MTV-hez"
Az csak külsőzés volt, másfél évig, ha jól emlékszem. Az utódom ott éppen megbukott, és megkerestek, hogy vállalnám-e ismét a F1-et. Megkérdeztem a Palik Lacit, van-e kedve hozzá,és miután volt, hát bevállaltuk. Jó kis hecc volt, a Laci akkoriban találta ki, hogy a figyelemfelkeltés legjobb módszere, ha ordítani kezd, erre ordított is időnként jó nagyot. Erre az időszakra esik a klasszikus szállóige: "De hova tűnt Damon Hill?!..."Azóta már mindenki csak Lacira emlékszik (teljesen megérdemelten), rám senki.
Azért ez nem teljesen így van! Ott vannak például a könyveid, meg az újságokba, például ami magazinjainkba küldött cikkeid, nem?
De. Az első F1-es könyvem még 1983-ban jelent meg, a Forma-1 világbajnokság történetét dolgozta fel, két kiadása szinte bibliája lett a hazai rajongóknak. Aztán Senna a Hungaroringen címmel írtam meg a pálya tíz éves történetét, azóta meg szinte ontom (évente egyet) az Forma-1 sztorik címen futó köteteket. Van még persze más is: barátommal és cégtársammal 1991 óta mi látjuk el a Hungaroring, illetve a Magyar Nagydíj sajtómunkáját, én a pálya, dr. Petán Péter pedig a Magyar Nagydíj sajtófőnökeként.
