DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Új sorozat indulhat régi A1GP-autókkal

A 10 éve debütáló A1GP sorozat autóit azóta egy másik széria használta 2014-ben, de az AutoGP-vel történő megbukott összeolvadás után most ismét visszahoznák őket.

A komoly csinnadrattával induló, „Nemzetek Világkupájaként” beharangozott A1GP-sorozat mindössze 4 szezont élt meg, a 2009/10-es évadot törölték, hogy aztán négy éven keresztül parlagon heverjenek az autói. Nagy kár volt érte, hiszen itt tört fel Nico Hülkenberg, és számos más, később ismertté vált versenyző is próbálkozott itt, többek között Adrian Sutil, Nelson Piquet, Sebastien Buemi és Sergio Perez – az A1GP versenyeit Magyarországon a megboldogult Hálózat TV közvetítette.



Formula 1 Acceleration néven újraindult a széria 2014-ben, és mérsékelt hírverés mellett le is futották a szezont öt helyszínen zajló tíz versennyel, és a holland Nigel Melker bajnoki címével. A fennmaradás érdekében tavaly decemberben bejelentették, hogy a FA1-sorozat összeolvadt az AutoGP-vel, hogy biztosítsák a 18 fős mezőnyt, de az idei szezont a májusi, silverstone-i forduló után le kellett fújni érdeklődők hiánya miatt.

Úgy tűnik viszont, hogy a Lola B05-52-esek jövőre visszatérnek, ugyanis a holland ISRA nevű szervezet a Közel-Keleten szeretne egy három fordulós minisorozat ot szervezni januárban és februárban, a térség ismert versenypályáin: Bahreinben, Katarban, Abu Dhabiban és Dubajban. A versenyeket fél óra+1 körös távra tervezik (bokszkiállás nélkül), az utolsót fordított rajtráccsal, és minden hétvégén a verseny előtti felkészülést egy 50 perces szabadedzés, és egy 20 perces időmérő szolgálja majd.

Az ISRA közleménye szerint az „FA1 Közel-Keleti Trófea ideális esélyt profi csapatok és versenyzők számára, hogy együtt tudjanak dolgozni, amíg el nem kezdődik a többi bajnokság.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: