DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Christian Bale nem vállalja Enzo Ferrari szerepét

Az Oscar-díjas hollywoodi sztár nem vállalja el a legendás istálló alapítójának szerepét Michael Mann hamarosan készülő filmjében: elmondása szerint nem tudna időben elegendő súlyt felszedni.

Az eredeti tervek és híresztelések szerint a többek között a Batman-filmekből ismert Christian Bale játszotta volna el Enzo Ferrari szerepét Michael Mann hamarosan készülő, nagyszabású filmjében, amely a legendás istálló alapítójának életét mutatta volna be nagyjából 1957-től kezdődően, amikor Ferrarinak kritikus döntésekkel kellett szembenézni azzal kapcsolatban, milyen irányba is vigye tovább az azóta vallássá váló márkát.

Christian-Bale-2



Az Oscar-díjas színész – aki idén is ott van egyébként a jelöltek között – több hollywoodi forrás szerint is visszautasította a felkérést: állítása szerint túlságosan rövid idő alatt kellett volna túlságosan nagy súlyt felszedni ahhoz, hogy hitelesen játszhassa el Enzo Ferrarit. Bale-nek egyébként nem először kellett volna komoly változáson átmennie, hiszen A gépész című filmben kórosan soványan, Az amerikai botrányban pedig súlyfelesleggel láthattuk őt a vásznon.

Mindenesetre Mann, aki már 15 éve dolgozik a projekten, emiatt kénytelen lesz versenyt futni az idővel, ugyanis a tervek szerint tavasszal kezdődne a forgatás. Érdekesség, hogy ezzel egyidejűleg egy másik film is készül Enzo Ferrariról, amelyben Robert De Niro alakítja majd a csapatalapítót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: