DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Pilótabarátnők: Gabriela Tarkanyi, aki büszke magyar származására

A magyar F1-es rajongók közül sokak számára szimpatikus lehet Pastor Maldonado párja, Gabriela, aki nagyon szereti hazánkat és büszkén vállalja, hogy egyik nagyszülője Magyarországon született.

gabriela (1)



Gabrielának a vezetékneve már első hallásra is sejteti magyar származását – ami igaz is, mivel a venezuelai és az olasz mellett apai nagyapja révén magyar vér is csordogál ereiben.

Egyelőre nem sok mindent tud magyar őseiről és csak néhány szót beszél a nyelvünkön, de egyszer szeretné felkutatni, hogy honnan is származik családjának ezen ága. Imádja Budapestet, a magyar embereket és minden évben nagyon várja, hogy az F1-gyel ide látogathasson.

Gaby újságírónak tanult Venezuelában. Maldonadóval több mint nyolc évvel ezelőtt találkoztak, amikor a lány riporterként dolgozott egy helyi tévécsatornánál. Ezután napokon és éjszakákon át váltották az üzeneteket. Kapcsolatuk azóta is töretlen, Gabriela saját bevallása szerint pedig ez már több, mint szerelem, hiszen párja egyben a legjobb barátja is. Szerinte megéri a sok utazás és áldozat, ami kedvese munkájával jár és az a legnagyobb öröm számára, amikor látja, hogy Pastor sikereket ér el.

2012 decemberében egy titkos esküvő keretében kötötték össze életüket szűk családi és baráti körben. A helyszín a festői Canaima Nemzeti Park volt, ami egyben Gaby egyik kedvenc nyaralóhelye is.  

gabriela

Versenyhétvégéken, amikor éppen nem kedveséért izgul, próbálja hasznosan tölteni az idejét, számítógépén dolgozik, zenét hallgat vagy beszélget a csapat vendégeivel. Kedvenc versenye a Szingapúri és a Magyar Nagydíj, mert tetszik neki, ha a pálya nagy része belátható, valamint szereti a két ország klímáját is.

Amikor csak teheti, elkíséri párját a versenyekre és kislányuk születése óta Victoriát is magával viszi. Gyermekük 2013 szeptemberében született meg, s azóta persze Gabriela élete gyökeresen megváltozott, hiszen számára mindenben lánya az első.

Néhány titkolózó F1-es szülővel ellentétben már pár héttel Victoria születése után Gaby a közösségi oldalán mutatta meg az első képeket az immár három tagra bővült boldog családról.

gabriela (2)

A hölgy a spanyol nyelv mellett kiválóan beszél angolul és olaszul is. Hobbija az éneklés, néhány évvel ezelőtt első albumát is elkezdte készíteni, de karrierjét mostanában inkább pihenteti, hogy férjét tudja támogatni. Esküvőjükön egy saját dalát énekelte el, amelyet kapcsolatuk ihletett – ezt az egyik legnagyobb internetes oldalon meg is hallgathatjuk.   

A legtöbb pilótabarátnővel jó kapcsolatot ápol, a williamses időkben például gyakran vásárolgatott Susie Wolffal. Mostanában Felipe Massa feleségével, Raffaelával láthatjuk sokat valamelyik motorhome-ban, találkozóikon pedig gyermekeik rendszeresen együtt játszanak. A pályán kívül egyik legjobb barátnője a volt venezuelai elnök lánya, Maria Gabriela Chavez.

Gaby két lábbal áll a földön, férje sikerei ellenére ugyanaz a barátságos és kedves lány maradt, mint aki korábban volt. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olyan híres emberekkel találkozhatott párja munkájának köszönhetően, mint George Lucas vagy Bono.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: