DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Mercedesekkel bővül a MOL Limo flottája

Hamarosan 50 prémium kategóriás Mercedes-Benz A-osztályos modellel bővül a MOL autómegosztó szolgáltatása. Ezzel a Limo bázisa már 450 járműnél tart – jelentette be Ratasics Péter, a MOL-csoport ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón.

„A közösségi, megosztáson alapuló közlekedésnek igen is van jövője. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a MOL Limo 35 ezer felhasználója az elmúlt félévben több mint 1,5 millió kilométert tett meg Budapesten. Kontextusba helyezve, ez a szám a Föld – Hold távolságának nagyjából kétszerese” – mondta Ratasics Péter ügyvezető igazgató. Hozzátette, egy közösségi szolgáltatás csak akkor lehet igazán sikeres, ha a közösség igényeire valóban odafigyelnek. Az eddigi tapasztalatok szerint pedig a MOL Limo felhasználói a magasabb szintű, prémium szolgáltatásokra is igényt tartanak.

„Éppen ezért a hazai vállalatok között olyan partnert kerestünk, aki prémium minőségű gépjárművet biztosít számunkra, amellett, hogy azonosulni tud a MOL filozófiájával és jövőről alkotott képével. Így a választásunk a Mercedesre esett. Az együttműködés pedig máris eredményes, hiszen flottánk hamarosan 50 prémium kategóriás Mercedes-Benzzel bővül” – nyilatkozta Ratasics.  

hav2



Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Mercedes-Benz a részben Kecskeméten gyártott A-osztállyal csatlakozhat a MOL Limóhoz. Elmondása szerint biztosak abban, hogy „a MOL innovatív autómegosztó rendszeréhez tökéletesen passzol a legmodernebb technológiai megoldásokat felsorakoztató, praktikus és elegáns autó, amely a városban valóban elemében érzi magát.”

A szolgáltatás mostani fejlesztésével folytatódik a Limo célkitűzése, amely szerint folyamatosan emelik a rendelkezésre álló gépkocsik számát. Emellett az infrastrukturális fejlesztés is fokozatosan növekszik, hiszen a kezdeti 60 négyszetkilométert az elmúlt félév során 70-75-e bővítették. A tervek szerint pedig a szolgáltatási területet 2020-ra Budapest közigazgatási határáig terjesztik.

A budapestiek rendelkezésére tehát szeptembertől 450 Limo áll majd, ebből 100 elektromos, 300 benzines Volkswagen up!, valamint a hamarosan bemutatkozó 50 Mercedes-Benz A-osztályú modell. Mindezt a havidíjas felhasználók 99 Ft/perc alapon, míg az alkalmi felhasználók havidíj nélkül, percenként 111 forintért vehetik igénybe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: