DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

BMW 150d AC Schnitzer – Ez igen!

Az AC Schnitzernek sikerült a lehetetlen: az M550d triturbós dízelmotorját szó szerint belepasszírozta a kompakt 1-esbe! Bravó!

acschnitzerbmw150d



Nem is olyan rég, a BBM Motorsport előtt kellett megemelnünk a kalapunkat, hogy a hármas sorozatot sikerült összeházasítani a három turbóval lélegeztetett, 3 literes dízelmotorral, mely eredetileg az M550d-ben, illetve az X5 M50d-ben teljesített szolgálatot. Most az AC Shcnitzer hasonló bravúrt hajtott végre, annyi különbséggel, hogy még kisebb autót választott a hathengeres egység számára. A fotó alapján elég rendesen kitölti az erőmű a rendelkezésre álló helyet, de ami a lényeg, pont befért! Ráadásul a német tuningcég egy csöppet kevesellte a gyári teljesítményét, így az eredetileg 381 lóerős aggregát immár 400 lóerős, a maximális nyomatéka pedig 800 Nm (740 helyett).

acschnitzerbmw150d01

Így a „BMW 150d”4,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, de még ennél is bámulatosabb adat, hogy a kilométeróra 80-ról 180 km/h-ra 7,9 másodperc alatt „ugrik fel”. Természetesen a műhely az 1-es felfüggesztését is áttervezte, emellett csökkentette a hasmagasságát, illetve többféle méretű, 18 és 20 col közötti könnyűfém keréktárcsákat is ajánl hozzá. Ám ami a legdurvább, hogy a kocsi külsején nem látni a „tudását”, az AC Schnitzer igencsak óvatosan nyúlt a karosszériához. Vagyis igazi „büntetőautót” faragott a kompakt BMW-ből.

acschnitzerbmw150d02

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: