DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A Porsche válaszolt Paul Walker lányának

A Porsche válaszolt Paul Walker lányának vádjaira, melyek szerint a német autógyártó felelős azért, hogy édesapja két évvel ezelőtt életét vesztette egy Carrera GT-ben.

Nemrégiben a Formula.hu is beszámolt arról, hogy Paul Walker lánya szeptember 28-án beperelte a Porschét, mivel állítása szerint az autó, amelyben édesapja meghalt, nem rendelkezett megfelelő biztonsági rendszerrel. Walker egy Porsche Carrera GT-ben az anyósülésen utazott, amikor barátjával balesetet szenvedtek, melynek következtében mindketten elhunytak. Az autómárka szinte rögtön reagált a vádakra, nyilatkozatukban tagadták felelősségüket.

Paul Walker



„Ahogyan azt már korábban is elmondtuk, szomorúak vagyunk, ha valaki megsérül a Porsche autójában, de úgy véljük, a hatóságok vizsgálatai ebben az esetben világosan megállapították, hogy ez a tragikus baleset gondatlan vezetés és a túl nagy sebesség miatt következett be” – áll az autógyártó közleményében, amellyel a médián keresztül üzentek a színész lányának, Meadow Walkernek.  

Walker és barátja, Roger Rodas 2013. november 30-án utaztak együtt, amikor a sofőr elvesztette uralmát az autó felett és fának csapódtak. A hatósági vizsgálatok kiderítették, az autó nem biztonságos sebességgel haladt, így a balesetet nem mechanikai probléma okozta – a vizsgálatokban a Porsche szakemberei is részt vettek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: