DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Egyéb

Totálkárosra törte Jaguarját a német futballsztár

Szerda este a német autópályán történt az incidens, amelynek az első osztályú német labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában szereplő Paderborn védője, Christian Strohdiek volt az egyik főszereplője.

Ő és édesanyja szerencsére kisebb karcolásokkal megúszták az esetet, ám az alábbi képek tanúsága szerint, amelyeket a 27 éves focista tett közzé saját Twitter-oldalán, azonban a Jaguar a felismerhetetlenségig összetört.



A kár mintegy 130 ezer euróra, azaz 39 millió forintra tehető. Strohdiek beszámolója szerint őmaga abszolút vétlen volt az esetnél, sőt, neki köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a baj. „Azt hittem, mindannyian meghalunk. Sokkolt, ami történt, és hálás vagyok az őrangyalaimnak, jó sokan lehetnek! Egy feketeszínű autó hirtelen áttért az én sávomba, ezért reflexből félrerántottam a kormányt. Mellettem viszont ott volt egy teherautó, így vele már nem tudtam elkerülni az ütközést. Szerencsére a légzsák egyből kinyílt, és én és az édesanyám is megúsztuk az esetet” – idézi a pórul járt sofőrt a német Bild.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: