DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Túraautó

Philipp Eng először nyert a DTM-ben

Philipp Eng megszerezte élete első győzelmét a DTM-ben, miután a zolderi versenyen – a safety carnak is köszönhetően – a hetedik helyről indulva ért elsőként a célba.

A két R-Motorsport Aston Martin, így Jake Dennis és Daniel Juncadella autója is megadta magát, mondhatni egyszerre, emiatt féltávnál be kellett jönnie a safety carnak, ami alaposan felkavarta a mezőnyt.

Ez ugyanis azt jelentette, hogy az élen álló trió tulajdonképp ki is szállt a versenyből, mivel sem Bruno Spengler, sem Marco Wittmann, sem pedig Rene Rast nem állt még ki a kötelező kerékcserére. Így Spengler hiába vette át a vezetést a rajtot követően a harmadik helyről indulva, győzelmi esélyei el is szálltak a győzelemre, mikor bejött a safety car.



Rast versenye is mehetett a levesbe, azonban ő egyébként sem tudta volna befejezni am futamot, hiszen a 39 körös verseny 28. körében kiállni kényszerült. Addigra viszont Eng már bőven átvette a vezetést, amit ki sem adott a kezéből a verseny leintéséig, ezzel megszerezte első sikerét a DTM-ben.

A verseny végeredménye:

1 Philipp Eng RMR BMW 39 59m34.758s
2 Joel Eriksson RBM BMW 39 8.645s
3 Nico Muller Abt Audi 39 8.829s
4 Loic Duval Phoenix Audi 39 18.159s
5 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 39 24.502s
6 Jamie Green Rosberg Audi 39 32.318s
7 Marco Wittmann RMG BMW 39 32.746s
8 Paul Di Resta R-Motorsport Aston Martin 39 35.875s
9 Ferdinand Habsburg R-Motorsport Aston Martin 39 38.858s
10 Bruno Spengler RMG BMW 39 39.874s
11 Sheldon van der Linde RBM BMW 39 40.571s
12 Robin Frijns Abt Audi 39 42.721s
13 Timo Glock RMR BMW 39 45.672s
14 Pietro Fittipaldi WRT Audi 39 1m09.779s
15 Jonathan Aberdein WRT Audi 27 +12 kör
16 Rene Rast Rosberg Audi 27 +12 kör
- Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin 12 kiesett
- Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin 12 kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: