DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
Túraautó

DTM: Auer magabiztosan a mezőny felett

A bajnokságot vezető mercedesesnek nem akadt ellenfele a Lausitzringen szombaton, a pole-pozíció után a versenyt is behúzta, ezzel növelte előnyét a pontversenyben.

Nem adott esélyt ellenfeleinek a szombati futamon Lucas Auer: a Mercedes BWT versenyzője az első rajtkockából indulva ellépett, kontrollálta a futamot és hibátlan versenyzéssel szerezte meg idei második futamgyőzelmét, ezzel 34 pontra növelte az előnyét a pontversenyben. Auer fórja a hajrában ugyan fogyott, de még így is megőrzött belőle bő három másodpercet, nem kellett izgulnia - másodikként Robert Wickens ért be a másik Mercedesszel, miután az első etapban elvesztett pozícióját visszaszerezte a BMW-s Martinnal szemben.

bwt-auer



Martint egyébként végül Rene Rast is megelőzte a hajrában, aki így első DTM-es dobogóját jegyezhette a harmadik hellyel - a sorozatban első teljes szezonját futó pilóta a bokszkiállás után emelt a tempón, ennek köszönheti remek eredményét. Mike Rockenfeller és Gary Paffett lett az ötödik-hatodik a korai bokszkiállásaik után, míg az utolsóként kereket cserélő Edoardo Mortarának nem igazán jött be a stratégiája - bár a végén legalább Ekströmöt vissza tudta még előzni.

Nico Müller fékhibájának és kiesésének köszönhetően lépett előre Maro Engel és Jamie Green, utóbbi a rajtrács végéről kapaszkodott fel a pontszerzők közé.

 

A verseny végeredménye:

# Versenyző Autó Idő Hátrány
1 Lucas Auer Mercedes 56:37.503  
2 Robert Wickens Mercedes 56:41.116 3.613
3 René Rast Audi 56:50.084 12.581
4 Maxime Martin BMW 56:55.163 17.660
5 M.Rockenfeller Audi 56:55.313 17.810
6 Gary Paffett Mercedes 56:57.756 20.253
7 Edoardo Mortara Mercedes 56:58.869 21.366
8 Mattias Ekström Audi 56:59.822 22.319
9 Maro Engel Mercedes 57:03.864 26.361
10 Jamie Green Audi 57:07.463 29.960
11 Timo Glock BMW 57:11.926 34.423
12 Augusto Farfus BMW 57:12.666 35.163
13 Marco Wittmann BMW 57:13.783 36.280
14 Bruno Spengler BMW 57:15.970 38.467
15 Loic Duval Audi 57:17.080 39.577
16 Paul Di Resta Mercedes 57:26.029 48.526
17 Tom Blomqvist BMW 57:38.979 1:01.476
- Nico Müller Audi 45:26.609 kizárva
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: