James Hunt: „Ha beülök egy versenyautóba a pályán, akkor olyan gyorsan akarok vezetni, ahogyan csak tudok; ez minden!”
A versenyek előtti szokásos rituáléjába beletartozott a hányás, amit egyrészt az izgalmi állapota, de sokkal inkább az előző esti mulatozásai okoztak. Magát nem egyszer a „reszkető roncs” jelzővel illette ilyenkor.
Pályafutása során a versenyző ruhájának jobb felső részén saját logójával és jelmondatával versenyzett. Egyetlen szponzor kedvéért sem volt hajlandó itt mást megjeleníteni, mint egy behajlított karizom képét és a mondatot: „Sex, Breakfast of Champoins” (Szex, a bajnokok reggelije). Később lecserélte egy méltóságteljesebb változatra: „Sex is performance thing” (A szex egy teljesítmény dolog).
Hunt pályafutásának felívelése a Hesketh Racing csapathoz kapcsolódik. A gazdag alapító, Lord Thomas Hesketh úri szeszélyből vágott bele a sportba, az élvezetek hajhászása iránti rajongása ideális körülményeket teremtett Hunt számára. A csapat napi ellátása során a legfontosabb tételek a pezsgő, a kaviár és a homár voltak, Hesketh szerint az F1 akkor olyan volt, mint „egy üveg pezsgő, amit alaposan fel kell rázni!” A csapat fenntartott egy szabadidőért felelős részleget, ami felelősséggel tartozott biztosítani az italokat, a társaságot, a szórakoztatást, a Rolls-Royce luxusautókat, a magánrepülőket. A jachtokat sem feledhették…
Egy alkalommal Stirling Moss kérdezte egy szabályváltozás után: „James, jelentősen megváltoztak szárnyakra és levegőbeszívó rendszerekre vonatkozó szabályok, és te továbbra is extrém gyors vagy. Hogy csinálod?” Amire rövid és jellemző válasz érkezett: „Tökös gyerek vagyok!”
Hunt egyik mottóként használt nyilatkozata: „Azt teszem, amit akarok és akkor teszem, amikor akarom. Az élet túl rövid ahhoz, hogy szabályokhoz kössem magam, amikor ez nem feltétlenül szükséges.” Amikor leszerződött a McLarenhez, a szerződéséből kihúzta a záradékot, mely előírta volna neki, hogy a szponzori rendezvényeken öltönyt, inget és nyakkendőt kell viselnie. Ő inkább farmerben, pólóban és nem ritkán mezítláb szeretett megjelenni az eseményeken.
Hunt megmondta a magáét a versenyzőtársak felé is. 1976-ban, USA Nagydíjon (Long Beach) a későbbi harmadik helyezett Patrick Depailler a falnak szorította. Hunt kiesett, de minden körben az öklét rázta az ott éppen elhaladó riválisa felé, majd beszivárgott a versenyt követő sajtótájékoztatóra, ahol rendre utasította a franciát az újságírók előtt: „Az első dolog, amit meg kellene tenned, hogy megtanulsz vezetni!”
A médiával mindig is közvetlen és kendőzetlen volt, aminek hatalmas rajongói tábort köszönhetett. Az 1976-os Brit Nagydíj győzelme után a kérdésre, hogy mit nyert a versenyen, rövid választ adott: „9 pontot, 20 000 angol font pénzdíjat és egy csomó boldogságot” – majd rágyújtott egy cigarettára a rajongói között.
Niki Lauda és James Hunt a rivalizálás ellenére mindvégig barátok maradtak az F1-ben töltött időszakuk alatt. Az ikonikus 76-os éved végén – miután Lauda kettő futamra kiesett a Német Nagydíjon elszenvedett szörnyű balesete miatt – Hunt így nyilatkozott: „Úgy éreztem, megérdemeltem a bajnoki címet, de azt is éreztem, hogy Niki ugyanúgy megérdemelte volna. Bárcsak megoszthattuk volna egymás között!”
Lauda az 1980-as években segítséget nyújtott az akkor alkoholizmusban szenvedő barátjának, még anyagilag is támogatta (egyik legmélyebb pontján Hunt egy találkozóra mezítláb érkezett biciklivel, aminek lyukas volt a gumija). Lauda karaktere a Rush filmben ezeket a szavakat használta: „Az emberek mindig úgy gondolnak ránk, mintha riválisok lennénk. De ő azon kevesek közé tartozott, akit kedveltem; és a jóval kisebb csoportba, akiket tiszteltem.”
Aktív pályafutása vége felé néha már elvesztette a motivációját, inkább közömbös volt a hozzáállása és nem küzdött teljes erőbedobással. Viszont amikor jól ment, akkor megállíthatatlan és mindig tisztességes volt, amiről Lauda megjegyezte egyszer: „Soha nem volt inkorrekt versenyző. Nagyon jó volt, tisztességes… de *** gyors volt. Ez volt a probléma!”
Az aktív pályafutása után a BBC F1-es kommentátoraként valamennyit változtatott a stílusán, de haragvó és őszinte személyisége gyakran átütött. Amikor a francia René Arnoux gyenge teljesítményét azzal magyarázta, hogy ő a turbós autókhoz szokott, és az új szívómotoros konstrukciókkal nem tud megbarátkozni, Hunt így kommentálta: „Erre csak annyit tudok mondani, hogy baromság!”
A BBC az elismert Murray Walker mellé helyezte kommentátorként, a közös munka nem indult gördülékenyen. „James megjelent egy rongyos farmerban és kinyúlt pólóban, egyik lábán gipsszel. Leült, a gipszes lábát az ölembe tette, néha meghúzta a kezében lévő pezsgősüveget és már kezdtük is a közvetítést. A legnagyobb meglepetésemre, mikor elfogyott a pezsgő, egy segítő a BBC-től hozott neki egy másikat.” Később össze csiszolódtak, jól kiegészítették egymást. „Képes volt tökéletesen olvasni az eseményeket a versenyen” – mondta Walker – „majd a nyugodtan és határozottan be tudta mutatni a valós taktikákat, megvilágítani az eseményeket; mindezt azzal a csodálatos hangjával, amilyennel senki más esetében nem találkoztam azóta sem.”
Végül két jellemző idézet:
„A pokolba a biztonsággal! Csak versenyezni akarok!”
„Van egy hazugság, amivel álltatja magát minden versenyző: ’A halál olyan dolog, ami csak másokkal történhet meg.’ Ebből merítenek bátorságot, hogy beüljenek az autóba. Minél közelebb vagy a halálhoz, annál élőbbnek érzed magad. De a félelemnél is sokkal erősebb a győzni akarás, ezért versenyzünk!”
