DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Barrichello: Lewis csapattársa lehettem volna

A Formula-1 legtapasztaltabb versenyzője állítja: a Brawnnál elért sikerek után 2010-re ajánlatott kapott a McLarentől, Lewis Hamilton csapattársaként. Csakhogy ekkor már leszerződött máshova.

326 nagydíjrészvétel: a Formula-1 csúcstartója Rubens Barrichello, aki 1993-tól egészen 2011-ig volt a királykategória mezőnyének oszlopos tagja. A pályafutása elején középcsapatoknál, Jordannél és Stewartnál remeklő brazil 11 győzelmének és 68 dobogós helyének többségét a Ferrari versenyzőjeként érte el – ahol azonban Michael Schumacher mellett mindig csak másodhegedűsnek számított.

 



Barrichello szürke hondás évei után – beleértve egyetlen nullapontos szezonját – az egyetlen szezon erejéig létező Brawn GP-vel támasztotta fel karrierjét: újra az élmezőnybe került és futamokat nyert. A sikerek ellenére év végén csapattársához, Jenson Buttonhoz hasonlóan váltott, a Williamshez igazolt, ahol már csak levezetett karrierje utolsó két évében. Pedig állítása szerint egy nyerő csapathoz is igazolhatott volna 2010-ben.

„Szeptember környékén írtam alá a szerződést a Williamsszel, Spában történt” – idézte fel a Rusty’s Garage podcast adásában Barrichello. „Ezután jelentkezett a McLaren egy jobb ajánlattal. Többet is kereshettem volna, de már nem tudtam elfogadni.”

„Csapattársa lehettem volna, sőt csapattársa lettem volna Lewisnak. Michael után Lewis mellett is versenyezni különleges lett volna, de mivel a Williamsszel már megegyeztem, oda kellett mennem” – idézte fel Barrichello. A McLarenhez, Hamilton mellé brawnos csapattársa, Button csatlakozott, aki az istálló hűséges tagja maradt egészen 2016 végi visszavonulásáig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: