A 70-es és 80-as években Brazília volt a Formula-1 egyik nagyhatalma: az első hullámban érkeztek a Fittipaldi testvérek, Emerson és Wilson, valamint José Carlos Pace, az olasz gyökerekkel rendelkező Sao Pauló-i. Eredményes gokartos évei után Wilson Fittipaldi vette rá, hogy autóversenyzésben is kipróbálja magát. Három brazil bajnoki cím után Európa következett, Formula-3-as és Formula-2-es szinten, majd 1972-ben, 28 évesen az autósport királykategóriájában debütált.
Első évét a Williams színeiben teljesítette, a feltételekhez képest erős eredményekkel, top 10 körüli kvalifikációs helyezésekkel és néhány pontszerzéssel, habár a szezont tragédia, édesapja öngyilkossága árnyékolta be. 1973-ban már a Surtees versenyzője volt, ebben az évben szerezte első dobogóját, az Osztrák Nagydíjon, valamint egyetlen Le Mans-i 24 órásán is elindult gyári Ferrari-pilótaként, melyet kiváló második helyen zárt.
A következő szezont is a Surteesszel kezdte meg, de belátta, hogy a Williamshez hasonlóan ezzel az istállóval sem fogja elérni vágyott sikereit, versenyképesebb alakulathoz kell kerülnie. Idény közben váltott a Brabhamre, ahol már harmadik nekifutásra, Ausztriában az élmezőnyben vitézkedett, a szezonzáró USA Nagydíjon pedig második helyet ért el.
Az 1975-ös volt pályafutása legjobb szezonja: ebben az évben szerezte meg karrierje egyetlen pole-pozícióját, valamint egyedüli futamgyőzelmét, a Brazil Nagydíjon, az interlagosi pályán, amelyet általában ma is ezen a néven emlegetünk, holott hivatalos elnevezése Autódromo José Carlos Pace nem a három brazil világbajnok valamelyike, hanem Pace után. Ebben az idényben az összetettet a 6. pozícióban zárta a mai Williamsre emlékeztető Martini-festésű BT44B-vel.
Ebben a szezonban és a következőben – amikor az eredmények zuhantak, egyetlen dobogót sem szerzett – Pace számos alkalommal műszaki hiba miatt kényszerült kiállni a versenyből. A korábbi években még Cosworth hajtotta a Brabhamet, 1976-ban azonban érkezett az Alfa Romeo problémás 12 hengeres erőforrása.
A csapatfőnök, Bernie Ecclestone – akinek Pace nagy kedvence volt – idézte fel, hogy a kis brazil egy idő után annyira begurult a kiesésektől, hogy dühében mindig elmondta, ez volt utolsó versenye, felhagy a Formula-1-gyel, és végleg hazatér Brazíliába. A repülőtér felé tartva már higgadtabban beszélt a problémákról, a gépen pedig arra a konszenzusra jutott főnökével, hogy az Alfát kell megszorongatniuk. Mikor Ecclestone lerakta őt otthonánál, már arról beszélt, hogy várja a következő versenyt.
A remény megcsillant 1977-ben, Pace pedig a világbajnoki címet sem tartotta elérhetetlennek, a sors azonban néhány hónap múlva tragédiát tartogatott számára. Az argentin szezonnyitón második lett, Brazíliában az első helyről esett ki, Dél-Afrikában pedig második pozícióba kvalifikált, ám defekt miatt nem szerzett pontot.
Ez volt az a verseny, ahol Tom Pryce és egy pályabíró halálos baleset áldozata lett. Pace-t a többi pilótánál jobban megviselte társai elvesztése: felesége, Elda elmesélte, férje a tragédiák után rendszeresen sírt. Dél-Afrika után Pace hazatért Brazíliába, hogy ott töltődjön fel családjával a következő nagydíjig.
A szabadság egy részét barátjánál, a korábbi versenyző Marivaldo Fernandesnél töltötték. Egy napon, március 18-án Fernandes megkérdezte, nincs-e kedve vele magánrepülőjén Sao Paulóba ugrani. Egy barátja elmondása szerint Pace mindig idegenkedett a repüléstől, de olyan tapintatos természet volt, hogy nem akarta megbántani Fernandest azzal, hogy nem megy.
Délután két órakor Pace elbúcsúzott feleségétől és két gyermekétől, majd felszállt a repülőre. A feltételezések szerint figyelmem kívül hagyták a viharjelzéseket, és túl alacsonyra ereszkedtek, hogy tájékozódjanak. Ami ismert, hogy a kisrepülő Sao Paulo közelében fáknak csapódott, három utasa, a pilóta, Fernandes és Pace pedig életét veszítette. A brazil világvárosban született, itt érte el élete legnagyobb sikerét, az F1-es győzelmet, és halála is Sao Paulóhoz fűződik.
