DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Retro

„Montoya erőszakos, arrogáns volt, és kikészített engem”

Eddig sem volt titok, hogy ex-F1-es Juan Pablo Montoya nem az úriember versenyzők mintaképe: egy volt csapattársa most arról beszélt, hogyan lehetetlenítette el őt a kolumbiai.

Európában nem a legismertebb név, Ausztráliában viszont valóságos legenda Craig Lowndes, a V8 Superstars széria háromszoros bajnoka. Még kevésbé köztudott, hogy ő is megpróbálkozott együlésesekkel, nagy álmát pedig 1997 után adta fel. Abban a szezonban az F3000-ben versenyzett az RSM Marko színeiben – a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko akkori érdekeltsége –, a később CART-ot, Indy 500-at és F1-es nagydíjakat nyert Juan Pablo Montoya csapattársaként.



„Montoya egészen más karakter volt, mint én. Valószínűleg egész életemben ő volt az egyetlen versenyző, aki mentálisan kikészített. Rendkívül erőszakos volt emberként és versenyzőként is, emellett arrogáns is” – mondta Lowndes a Fox Sports csatornának. Abban az évben ő mindössze 14. helyen zárta a bajnokságot, míg Montoya második lett – a kolumbiai következő évben bajnoki címet nyert.

„Egy napot sem dolgozott soha a versenyzésen kívül. Végig a szülei fizették, abban az évben egy szponzor sem volt az autóján. Mindent magának követelt, és mindent meg is kapott. Egyszerűen teljesen más volt, mint én, brutális volt az az év” – folytatta Lowdes, akit a tapasztalat kiábrándított a formulaautózásból: ahogy az 1997-es szezon előtt, azután is végig Ausztráliában túraautózott, egészen a mai napig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: