Néhány héttel ezelőtt a Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke elmondta, mennyire sajnálja, hogy egykori riválisa lecsúszott életet élt, és évekkel később hiába lett mentes mindenféle káros szenvedélytől, hedonista életmódja idejekorán az életébe került. A két pilóta viszonya korántsem volt felhőtlen, 1976-ban ádáz csatát vívtak a bajnoki címért, de kölcsönösen tisztelték egymást, még akkor is, ha a másik győzelmeit kellett végignézniük. Annak a szezonnak állított emléket a Rush című, 2013-as alkotás, amely által a két pilóta története szélesebb körben is ismertté vált. Negyven évvel az események, és több mint húsz évvel Hunt halálát követően Lauda még mindig számtalan emléket őriz a vagány brit pályafutásáról.
Az osztrák szerint riválisa nem csak „a legviccesebb figura volt” hanem „egyenes, őszinte, és pontosan az a srác, aki imádta a versenyautókat. Még a mi időnkben, amikor a Forma-1 veszélyes volt, akkor is bízhattál benne, elég helyet hagyott neked és maga számára is” – tette hozzá Lauda. A háromszoros bajnok kiemelte, bár első blikkre Hunton egyáltalán nem látszott a profizmus, az aprólékos munkára és tervezésre való hajlam, azért többször a nyugalom is áradt belőle.
„Agresszív, és igazi született tehetség volt, akárcsak Gilles Villeneuve, vagy Lewis Hamilton, egy jó autóban mindig veszélyt jelentett. Nem bánom, hogy elveszítettem a bajnokságot, a szezon azon szakaszában ő volt a jobb. Később aztán látva az életvitelét, elmondtam neki, hogy ha így folytatja, meg fog halni.” Lauda azonban inkább a szépre akar emlékezni: még ha neki nem is olyan mókás visszagondolnia rá, ’76-os, monzai visszatérésekor Hunt így viccelődött a megégett arcú Laudát látva: „Szebb vagy, mint előtte.” „Ez tipikus James-vicc volt” – mondta az osztrák. „Nagyon hiányzik, azt kívánom, bárcsak itt lenne velünk.”
