Az 1965-ben épp ezen a napon, október 7-én született Marco Apicella kétségkívül nem tartozott generációja legragyogóbb versenyzői közé, de annál azért többre volt érdemes, mint hogy a legrövidebb F1-es karrier tulajdonosaként emlegessük őt – legalábbis azok közül, akik egyáltalán rajthoz álltak egy futamon, egyébként ugyanis az egyetlen szabadedzés után kirúgott japán Kuwashima, akiről nemrég magunk is megemlékeztünk, egyértelműen verhetetlen.
Apicella az 1980-as évek közepén az olasz F3-ban kezdte meg karrierje érdemi részét, ahol futamgyőzelmekig, sőt 1986-ban egy bajnoki második helyig jutott, s a következő évben már a nemzetközi Formula-3000-es bajnokságban találta magát, ahol öt év alatt számos dobogóig és egy összetettbeli negyedik helyig jutott. Ezt követően tette át székhelyét Japánba, a mai Super Formula elődjébe, melyet akkoriban még japán Formula-3000-es bajnokságként ismertek, s itt 1994-ben meg is szerezte a trófeát a Dome színeiben.
Ekkor már túl volt karrierje első, s mint később kiderült, egyetlen F1-es hétvégéjén. Miután 1990-ben a Minardi autóját tesztelte, három esztendővel később került kapcsolatba a Jordannel, amelynek új versenyzőre volt szüksége Thierry Boutsen visszavonulását követően. Eddie Jordan először a tesztpilótát, Emanuele Naspettit kérte fel, hogy álljon rajthoz Monzában, de ő váratlanul nemet mondott, így merült fel Apicella neve, akivel egy egyetlen futamra szóló szerződést kötöttek.
A hétvége előtti egyetlen teszten még a csapat első számú versenyzője, Barrichello is elismerően csettintett az olasz produkciójára, az időmérő edzésen viszont nem tudott csodát tenni – igaz, csak fél másodpercet kapott a braziltól. Aztán jött a rajt, mely Monzában mindig kritikus, s különösen igaz volt ez a régi első sikánt tartalmazó vonalvezetésre – de Apicella tulajdonképpen már addig sem jutott el: Lehto Sauberje mindkét Jordant eltalálta, s a verseny véget ért a számukra.
Bár Eddie Jordan a következő futamra is szerződést ajánlott neki, Apicella japán kötelezettségeit részesítette előnyben, s több esély nem is adatott számára a királykategóriás szereplésre. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy eleinte ő volt az egyik versenyző, aki ellátta a tesztfeladatokat a Dome halvaszületett F1-es projektjében, később viszont Naoki Hattorit részesítették előnyben – ráadásul a bemutatkozásra végül sor sem került.
Japánt végül 1997 végén hagyta el, majd év szünet után az olasz F3000-ben, a mai Auto GP jogelődjében tért vissza, ahol tapasztalata ellenére csak a bajnoki harmadik helyet szerezte meg – ráadásul a spái nemzetközi F3000-es futamra, melyre istállója benevezett, még csak kvalifikálni sem tudta magát. A Le Mans-i tapasztalattal már korábbról is olasz ezt követően a sportautózáshoz fordult, s a JLOC (a japán Lamborghini-klub) színeiben még kétszer rajthoz állt a 24 óráson, utoljára 2009-ben, majd ezt követően vonult vissza az autóversenyzéstől.
