DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro - Nehéz név, nehéz karrier

Ma ünnepli születésnapját az F1 történetének harmadik finn versenyzője, aki a királykategória mellett Le Mans-t, és kis híján a börtönt is megjárta.

Jyrki Juhani Jarvilehto Espoóban született 1966. január 31-én, versenyzői pályafutásának beindításában pedig a lehető legjobb segítséget kapta, hiszen a finnek első Formula-1-es világbajnoka, Keke Rosberg állt mellé. Ő volt az is, aki javasolta neki a névváltoztatást, így a versenyekre a nemzetközi színtéren jobban csengő JJ Lehto néven nevezett. Nem csoda, hiszen maga Rosberg is a könnyebb kiejthetőség kedvéért egyszerűsítette le saját keresztnevét, a Keijót.

Eleinte a ralizás felé vonzódott, ám miután nem jöttek össze a dolgai abban a szakágban, az együléses versenyzésre váltott. Miután sikeresen észrevetette magát az utánpótlás-sorozatokban, 1989-ben egy rövid időre a Ferrari F1-es tesztpilótájává vált, ám már abban az évben csatlakozott az Onyxhoz, ahol versenyzési lehetőséggel kecsegtették. A kiscsapatnál küzdelmes hónapokat töltött, és 1990 nyaráig, vagyis az istálló megszűnéséig velük is maradt.

Dppi_00002666_004jj



1991-re ülést kapott a Dallara autóit használó Scuderia Italiánál, ami versenyképességet tekintve nem jelentett nagy előrelépést a mezőny hátsó fertályából, ám egy kimagasló eredmény mégis összejött. Az esős San Marinó-i Nagydíj a kiesést elkerülve és mások balszerencséjéből profitálva a harmadik helyen intették le, ami végül karrierje egyetlen dobogója is lett. Bár az autó folyamatosan fejlődött és Lehto 1992-re már sorozatban gyűjtötte vele a top10-es helyezéseket, pontot többé mégsem tudott szerezni a csapattal.

1993-ban az F1-be újan érkező Sauberhez szerződött, de igazán nagy lehetőséget a következő évre kapott, amikor Michele Alboreto és Luca Badoer ellenében ő kapta meg a Benetton ülését Michael Schumacher mellett. A dominánsnak bizonyuló technika előnyeit azonban nem igazán élvezhette - az előszezonban csigolyatörést szerzett egy silverstone-i teszten, így az első futamokon Jos Verstappen helyettesítette, és bár a tragikus imolai hétvégére visszatért a mezőnybe, négy futam után ismét át kellett adnia a helyét a hollandnak. Lehto még két futamon vezethette a Benettont, amikor Michael Schumacher az év végén eltiltását töltötte, de az egyéni bajnoki címet behúzó csapattal hat versenye során mindössze egy pontot tudott szerezni.

Schumacher visszatérésével ismét nem maradt helye, de még abban az évben visszatért a Sauberhez a szezonzáró két futamra. Maradandót azonban már itt sem alkotott, amivel véget is ért F1-es karrierje.

JJ-Lehto

A versenyzéstől azonban koránt sem búcsúzott, hiszen sportautókra váltott, és már a következő évben feljegyezhette legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a Le Mans-i 24 órást. Gyakori résztvevője maradt a legendás versenynek, és tíz év múlva egy újabb összetettbeli győzelemmel tette fel a koronát pályafutására.

Lehto neve 2010-ben jelent meg ismét a címlapokon, ezúttal viszont már egyáltalán nem pozitív kicsengéssel. Részese volt ugyanis egy csónakbalesetnek, amely során Lehto barátja életét vesztette. A finnt a következő év decemberében bűnösnek találták ittas csónakvezetés és gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, és két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték. Az egykori versenyző azonban fellebbezett a döntés ellen, és miután újabb bizonyítékok kerültek elő a baleset körülményeiről, ejtették a vádakat Lehto ellen. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: