Alig bőgtek fel a motorok Európában, a pionírok szinte azonnal versenyeken mérették meg magukat és gépeiket a 19. század végén, az autós forradalom pedig Franciaországban bontakozott ki leginkább. A versenyek különösen a századfordulóhoz közeledve sokasodtak meg, az emlékezet az 1894. július 22-ig Párizs-Rouen megmérettetését tartja a világ első, hivatalos körülmények között megrendezett autóversenyének.
A francia autóklub, az ACF a kezdetektől fogva felügyelte az autós eseményeket, és nagy hangsúlyt fektetett a várostól városig zajló versenyekre – többnyire párizsi rajttal vagy befutóval, hirdetve a világ legnagyobb autóiparának jó hírét. Ilyen volt az 1898. július 7 és 13. közötti Párizs-Amszterdam Párizs verseny is, a világ első nemzetközi autós viadala, melyet mindenki izgatottan várt – kivéve egy párizsi rendőrt, egy bizonyos Monseiur Bochet-t.
Az igazat megvallva, ő csak a rendőrök alkalmazásában állt főmérnökként, de munkaadóit felülmúlva szállt szembe a modern korok zajos gépeivel, mondván, túl veszélyes közutakon száguldozni (az átlagsebesség ekkoriban 40 km/h körül mozgott egy – a kor uralkodójának számító – Panhard et Levasssornál). Bochet úr kikötötte, hogy csakis azok az autók állhatnak majd rajthoz Párizsban, akiket ő maga vizsgál át, és ha biztonságosnak ítéli meg őket, kiállítja számukra az induláshoz szükséges bizonyítványt.
A versenyzők nem akartak ellenszegülni a felsőbb hatalom akaratának, és átadták autóikat, ám kihasználva az indulók alázatosságát, Bochet a mezőny szinte egészének megtiltotta, hogy felsorakozzon a július 7-i rajthoz. Ők azonban mindenképpen szerettek volna nekivágni az 1431 kilométeres távnak, de szándékuk meggyengítésére a „rendőrmérnök” a következővel állt elő: egyszerűen megkérte a 23. huszárezred tagjait, hogy vonuljanak ki a rajthoz két ágyúval, és lőjék le azt, aki ellen mer szegülni a szabályainak!
Persze az ACF nem akarta kockáztatni az indulók életét, ezért egy huszárvágással úgy döntött, hogy egyszerűen Párizsból a közeli Villiers-be viszi a rajtot, amely kívül esik Bochet hatáskörén. A bürokrata rendőr nem tehetett mást, elhallgatott, így kezdetét vehette az világ első határokon átívelő autóversenye. A 48 fős mezőny tagjai 30 másodperces különbségekkel indultak útnak, a kezdeti tempót pedig az a Fernand Charron diktálta, akinek Panhard et Levassorja az elsők között volt, melybe kormányrúd helyett kormánykerék volt építve.
Az első nap Charron, a másodikon Gilles Hourgières, a harmadikon Leonce Girardot vezetett – ekkorra értek Amszterdamba. Egy pihenőnap után megfordult a mezőny, Párizsnak vette az irányt, és úgy tűnt, hogy a győzelem Charron és Girardot között fog elődőlni. Előbbi nyerte a negyedik szakaszt, Etienne Giraud az ötödiket, és minden készen állt egy zseniális fináléra, amikor Monseiur Bochet ismét szót kért: arról nem szólnak a krónikák, hogy kiskorában elütötte egy autó, vagy más hasonló trauma érte-e élete során, mindenesetre ismét kinyilvánította ellenszenvét a verseny iránt.
Kijelentette ugyanis, hogy azokat a versenyzőket, akiknek autói nem mentek át az előzetes vizsgálaton, le fogja tartóztatni a célba érkezéskor. Ez szinte az egész mezőny bebörtönzését jelentette volna, így az ACF ismét akcióba lépett, és Párizson kívülre, Montgeronba helyezte a befutót. Charron meg tudta előzni Giraud-t, és 33 óra, 4 perc és 34 másodperces versenyzés után, 43 km/h-s átlagsebességgel megnyerte a viadalt.
Persze az eredeti befutó helyszínén, Versailles-ban óriási tömeg gyűlt össze a hősök fogadására, akik kárpótlásul azt kérték a szervezőktől, hogy legalább utaztassák oda a versenyzőket, hadd vessenek rájuk egy pillantást. Charron és Girardot fogták magukat, visszaültek autóikba, és elvezettek Versailles-ba, ahol kitörő örömmel fogadta őket a közönség. Bochet fontolgatta, hogy lecsap a kínálkozó alkalomra, és elkapja a versenyzők grabancát, de rájött, hogy Franciaország legújabb nemzeti hőseinek letartóztatása komoly lázadást váltana ki. Talán először döntött karrierje során a „ne szólj szám, nem fáj fejem”-mellett…
