DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Ralikrossz

Szabó Krisztián eggyel előrébb végezne a döntőben

Második versenyére készül az Euro RX-ben a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok. Érzése szerint több szempontból könnyebb hétvégéje lesz a loheacinál Rigában, ahol tesztelte az EKS autóját. Ennek megfelelően a debütáló hétvégén szerzett második helyen is javítana.

Lettországban, Rigában zárul szeptember 15-16-án a ralikrossz-világbajnokságot kísérő Supercar FIA Európa-bajnokság, melynek mezőnyében a két héttel korábbi franciaországi debütálás után újra ott lesz Szabó Krisztián és az EKS. A kétszeres Super 1600-as Európa-bajnoknak kellemes emlékei fűződnek a pályához, hiszen 2017-ben az S1600-ban győzött Lettországban. Idén júliusban járt már Rigában, ahol egy lett bajnoki fordulón indult, majd ugyanitt tesztelte az Audi S1 Supercart, amellyel jelenleg is versenyez.

„Felkészültebbnek érzem magam erre a hétvégére, mint a múltkorira, hiszen itt teszteltem két napon át az autót, tehát az Audival is ismerem a pályát, nem csupán a Super 1600-ból. Szintén segít, hogy csak két hét telt el az előző verseny óta, ezért még lendületben vagyok. Ugyanakkor ez az idő is elegendő volt, hogy érjenek bennem a dolgok, így már az elején máshogy fogok hozzáállni az egész hétvégéhez, az autóhoz, a csapathoz. Biztos vagyok benne, hogy most könnyebb lesz” – mondta Szabó Krisztián, aki csütörtökön már Rigában tartózkodott. „Hétvégén a DTM-es Nico Müllerrel osztozom egy sátron, aki erre a versenyre csatlakozott az EKS-hez. Ő a vb mezőnyében megy, de vele leszünk sátortársak.”



A 26 éves váci pilóta első versenye az Euro RX-ben kiválóan sikerült, Loheacban kvalifikációs futamot és elődöntőt nyert, a döntőben pedig második pozícióban zárt. Ezt tetézné most hétvégén: „Remélem, hogy ugyanolyan jól sikerül, mint a múltkori. Ha a döntőben eggyel előrébb végeznék, az hab lenne a tortán. Az a célom, hogy nyerjek, de egy jó dobogós helyezéssel és erős hétvégével már elégedett lennék…”

A rigai hétvége eseményeiről a Spíler TV vasárnap 19:30-kor számol be, az Euro RX döntője pedig a WRX YouTube-csatornájára is felkerül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: