DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

Norris megrovást kapott a safety car mögötti hibájáért, az Audit megbírságolták

Több incidenst is vizsgált a sepangi F1-es Bahreini Nagydíj után a felügyelőség. A legsúlyosabbnak Lando Norris esete tűnt, aki a futam végi biztonsági autós fázis során kis híján beleszállt csapattársába, Oscar Piastriba az 1-es kanyarban, majd a sóderágyat is meglátogatta az elkerülő manővere következtében. A regnáló világbajnok elmondta, hogy a lemenőfélben lévő nap fényénél rosszul mérte fel a közeledési sebességét a George Russell műszaki hibás autója miatt lelassuló autóknak. A stewardok szerint Norrisnak jobban figyelnie kellett volna a távolságra és a sebességre a biztonsági autó mögött, ezért kiszámíthatatlan vezetésnek minősítették a történteket, de enyhítő körülménynek vették, hogy a mclarenes aztán megfelelően reagált és elkerülte az ütközést, ezért a standard megrovást osztották ki neki.

Az Audit egy veszélyes bokszutcai kiengedés miatt vizsgálták: Nico Hülkenberg úgy indult el (majdnem), hogy egy szerelő még dolgozott a bal első kerekénél a szárnyállításon. Az Audi elmagyarázta, hogy náluk a kiengedési procedúrában van egy extra manuális biztonsági ellenőrzés, és amikor az ezért felelős csapattag észlelte a helyzetet, azonnal újra pirosra váltotta a jelzőlámpát, amire Hülkenberg reagált is. Mivel a szabályok szerint az számít az autó kiengedésének, ha a hátsó tengely átlépi azt a pontot, ahol az első tengely volt álló helyzetben, a német esete nem minősült kiengedésnek – viszont az eredeti megmozdulás így is veszélyes helyzetet teremtett, ami miatt 30 ezer eurós pénzbírsággal sújtották az alakulatot, amelyből 20 ezret 12 hónapra felfüggesztettek.

Végül Alexander Albon megúszta szankció nélkül, hogy a kerékcseréje előtt hirtelen lassított a bokszbejáratnál, és ezért Piastrinak elkerülő mozdulatot kellett tennie. A Williams pilótája elmondta, hogy akkor észlelte, hogy lassítania kell, hogy betartsa a deltaidőt, Piastri pedig érthetőnek nevezte a thai reakcióját.

norris-sepang-mclaren-f1

Ferrargazmus - ha van ilyen szó, akkor ebben a videóban át lehet élni

Egy emlék a Ferrari Corse Clienti programjából, amelyben a csapat F1-es autóinak új, gazdag tulajdonosai próbálhatták ki ezeket a legendás gépeket Spában. Ráadásul mindannyian egyszerre, ami ritkán látható, idilli felvételeket szült ebben az évtizedeken, motorformulákon és szabályrendszereken átívelő időutazásban.

Massa a világ legkönnyebb gólját rúgta a pilótaválogatott meccsén

Elkészült a gólösszefoglaló arról a jótékonysági futballmeccsről, amelyet a Róma ePrix előtt a Formula-E-különkiadásban pályára lépő Nazionale Piloti és az AS Roma legendái játszottak egymás ellen. A találkozó barátságos, 5:5-ös eredménnyel ért véget, miután a pilóták 3:0-ról és 5:3-ról is fel tudtak zárkózni. A kockásmezeseknél Gary Paffett, Felipe Massa és Giancarlo Fisichella egyszer-egyszer, míg az FE kommunikációs igazgatójaként dolgozó Renato Bisignani kétszer volt eredményes. Massa egy opportunista megmozdulásból lőtte csapata második gólját: miután Fisichella kicselezte a védelmet, a kapust és saját magát is, a brazil közbelépett, hogy három méterről üres kapura fejezze be az akciót.

Mona JEV és Lucas teremtése - autósportos festmények a virtuális múzeumban

A hétvégi Párizs ePrix előtt a Louvre múzeum képzeletbeli másába kalauzol el bennünket a Formula-E, amelyben a világ legismertebb festményein Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Felipe Massa, Antonio Felix da Costa és társaik arcát vették fel az emberalakok.

A Kínai Nagydíj a Honda hivatalos fotósának szemszögéből

Kétperces videóban rohanhatunk végig Andy Hone, a Honda hivatalos F1-es fotósának Kínai Nagydíján.

Öt emlékezetes pillanat a bakui F1-es futamokról

Nem régóta rendeznek itt versenyt, de akció már így is akadt bőven. A legjobbak megtekinthetők a Youtube-on:

Mennyiben más az F1-es tabella most, mint egy évvel ezelőtt?

Vettel "sehol", Verstappen sokkal feljebb - így festett az F1-es pontverseny a 2018-as Kínai Nagydíj után és így fest most:

pf11

Ez volt a legjobb pole-kör tavaly Bakuban

Hangolódjunk a hétvégi F1-es futamra: 2018-ban Sebastian Vettel nyerte az időmérőt az alábbi körrel. A videó megtekinthető a Youtube-on:

Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull

Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól:

 

Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók

Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:

 

Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb

Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Easter from two aussies and a ferris wheel.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén

Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:

 

Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!

 

 

 

Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk

Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… 

 

Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna

Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:

 

Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró

László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

laszlo-attila-hungaroring-1

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.

Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez

A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.

 

Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon

Az eredeti formájában már megszűnt  MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő. 

Egy videó az autó bemutatójáról:

 

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,