DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Mindenre még Alonso sem mond igent - legalábbis elsőre

Fernando Alonso bevallotta, hogy valóban beszélt Zak Brownnal, a McLaren vezéréről arról, hogy esetleg rajthoz álljon a Bathurst 1000 névre hallgató kiemelt versenyen is, ám egyelőre úgy döntött, hogy inkáb mégsem tesz így. Mint mondta, nem zárja ki, hogy a későbbiekben itt is kipróbálja magát (Brownnak itt is van csapata...), de 2019-ben az Indy500 élvez nála prioritást. Érdekes, hogy Alonso nemet mondott a lehetőségre, hiszen már teljes szezont fut a WEC-ben, második Indy500-ára készül, tesztelt NASCAR-autót és tervben van, hogy a Toyota Dakar-gépét is kipróbálja - valamiért éppen a Supercars kategória nem vonzza annyira, hogy kapjon az alkalmon. Persze azt kiemelte, hogy később még bármi lehet...

kimoa_1

fotó: dppi

Így néz ki és szól az Audi 2019-es DTM-motorja

A szabályváltozásoknak megfelelően az Audi új, kétliteres V4-es turbómotort épített az aktuális idényre, amely 610 lóerő teljesítmény leadására képes – és még a májusi szezonnyitó előtt megmutatta működés közben:

Hangolódjunk Bahreinre: tavaly Vettel és a Ferrari volt a leggyorsabb

Tekintsünk vissza a következő F1-es futam helyszínének legutóbbi időmérőjére: 2018-ban Sebastian Vettel és a Ferrari diktálta a tempót Bahreinben. A pole-pozíciós kör megtekinthető a Youtube-on:

Holnap jön a Formula-E következő versenye - mutatjuk a programot

A kínai Sanya E-Prix menetrendje magyar idő szerint:

Szombat (március 23.) 

00:30 - 01:15 Első szabadedzés 

02:35 - 03:05 Második szabadedzés 

04:20 - 05:25 Időmérő edzés (Eurosport 1, élő)

08:00 Futam (Eurosport 1, élő)

 

fe2019

fotó: dppi

Leleplezte idei autóját a M1RA

Ma mutatta be a M1RA az idei Hyundai i20 TCR-jei festését - a stúdiókép mellett kollégánk az AMTS-en történt leleplezésről is küldött fotót. Hogy tetszik?

m1ra3

m1ra2m1ra_3

Elektromos SUV-t vásárolt Hamilton

A Mercedes közösségi médiás posztja szerint Lewis Hamilton Ausztráliában első köreit tette meg az új Mercedes-Benz EQC volánja mögött. „Meggyőzte őt? Máris rendelt egyet…” – árulta el a poszt, hogy a versenyző bejelentkezett egy példányért az elektromos típusból.

Tizenegyszer nyerte már meg a magyar autókrosszbajnokságot Ábrahám

A szakág itthoni salakpályáinak királya, Ábrahám Károly az AFM Motorsporthíradóban.

Ma délben Kiss Norbert dedikál a Formula standján az AMTS-en!

A látogatók több ismert magyar versenyzővel is találkozhatnak az AFM standján (A106) a hétvégi AMTS-en a Hungexpóban:

Március 22-én, pénteken 12 órakor Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok versenyző dedikál. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaKissNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

Március 23-án, szombaton 15 órakor Nagy Norbert, a WTCR dobogós helyezettje látogat el hozzánk. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaNagyNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

ERC: 10. helyen állnak Herczigék az első nap végén

Pénteken három gyorsaságit rendeztek az Azori-szigeteik Ralin, az Európa-bajnokság szezonnyitóján. Hercizg Norbert és Ferencz Ramón a Volkswagennel az egyik szakaszt hatodikként zárták, összesített eredményük azonban a 10. helyre elegendő.

Fél perccel előrébb a címvédő Alexej Lukjanuk és Pierre-Louis Lobuet találhatók az első két pozícióban.

Az állás a 3. gyorsasági után:

Megjött az idei első F1-es erősorrend - egyetértetek vele?

Az F1.com idén is megkér öt szakértőt, hogy értékelje a pilóták versenyhétvégén nyújtott teljesítményét egy tízes skálán, amennyire lehet, az autó teljesítményétől külön választva. A maximálisan megszerezhető pontszám így 50 (szakértőként 10-10), ezek alapján pedig a következő top tízes listát állították össze Melbourne után:

1. Valtteri Bottas 50 pont
2. Max Verstappen 48 pont
3. Kevin Magnussen 43 pont
4. Nico Hülkenberg 42 pont
5. Lando Norris 41 pont
6-7. Romain Grosjean és Danyiil Kvjat 40-40 pont
8. George Russell 39 pont
9. Lewis Hamilton 38 pont
10. Lance Stroll 37 pont

Annyit tettek hozzá, hogy Alex Albon és Kimi Raikkönen volt még nagyon közel a top tízhez, illetve Sebastian Vettel sem volt ettől messze.

bot2019

fotó: dppi

Néhány ifjú F1-rajongónak idén előbb jött a karácsony

Ugyanis belépőt kaptak az ausztrál F1-es paddockba, hogy elkészíthessék a várva várt közös fotókat a kedvencekkel. Micsoda élmény!

 

Ez valószínűleg az egyik legjobb pont, ahonnan érdemes volt nézni az Ausztrál Nagydíjat

A melbourne-i tizenegyes-tizenkettes kanyarkombináció az egész versenynaptár egyik legnehezebb, leggyorsabb, legnagyobb erőhatást generáló része, úgyhogy egészen pofás helyről készítették ezt a videót, amelyen jól átérezhető a bődületes sebesség és tapadás. Persze akárki azért nem állhat ide...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Throwing it into Turn 11 at Albert Park = FUN #F1 #Formula1 #AusGP #Melbourne #InstaSport #Speed #AlbertPark @ausgp

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Monacóban és Kanadában is ott lesz a C5-ös, leglágyabb gumi - mutatjuk az eddigi versenyek kiosztásait

A Pirelli közzétette a Monacói Nagydíj gumikiosztását, vagyis hogy mely három keverék közül választhatnak majd a versenyzők és a csapatok - ahogy arra számítani lehetett, a városi pályán ott lesz majd a leglágyabb, vagyis a C5-ös keverék. Nézzük, hogy eddig mely futamra mely abroncsokat jelölte a Pirelli:

gumik_3

19 éves amerikait szerződtetett az Alfa Romeo

Az Alfa Romeo Racing hivatalosan is bejelentette, hogy fejlesztő pilótának szerződtette Juan Manuel Correát. A 19 éves amerikai versenyző jelenleg az F2-ben pallérozódik a Sauber Junior Team tagjaként, ezért (is) kapja meg a lehetőséget az Alfa F1-es csapatában. Az istálló azt nem közölte, hogy pontosan milyen munkát fog végezni a fiatal.

alfa1

fotó: dppi

A negyedik helyen kezdték Herczigék az ERC-szezonnyitót

A csütörtöki nap első felében megkezdődött a 2019-es ERC-idény az Azori-szigeteken, hiszen előbb a shakedownt rendezték meg, majd jött az időmérő, amely alapján a rajtsorrend alakul majd ki, ezért fontos, hogy ki hányadikként véget. A magyar Herczig Norbert és Ferencz Ramón jól kezdett a Volkswagen Polo GTI R5-tel, ugyanis előbb a shakedownon, majd a kvalifikáción is a negyedik időt autózta - utóbbin 1,3 másodperccel maradt el a legjobb időtől és csak 0,8 másodpercet kapott az Eb-címvédő Alexej Lukjanuktól. Délután/este már éles szakaszokat rendeznek a futamon.

A kvalifikáció eredménye (top10): 

erc_1

Futószalagon készülnek a 2019-es Suzuki Swift Sport versenyautók

Burkus Egon, a GFS Motorsport vezetőjének tájékoztatása szerint sorozatban készülnek a 2019-es Suzuki Swift Sport versenyautók a csapat műhelyében. Idén 18 gépet rendeltek, ebből kilencet már át is adtak a tulajdonosaiknak, többségében Ausztriába. A modellek tesztelését a kétszeres bajnok Molnár Bendegúz végezte. A tervek szerint a Swift Cup Europe mezőnyében idén közösen indulnak a régi és az új Suzukik, de külön értékelik az eredményeiket.

suzuki1

suzuki2

Megérkezett a szezonnyitó összefoglalója Mini-módra

Elhoztuk nektek a MiniDrivers féle összefoglalóját az Ausztrál Nagydíjnak. Feltűnik benne többek között Alonso is, de láthatjuk, amint Ricciardo füvet ültet és azt is, hogyan babrál ki Giovinazzival a többi csapat. Persze nem maradhatott ki egy érzelmes rész sem, mellyel Charlie Whitingnak állítanak emléket, több elhunyt pilóta társaságában.

Visszatér súlyos balesete után a magyar versenyzőhölgy

Tavalyi súlyos balesete és sérülése után a visszatérés kapujában áll Szegfü Adrienn - erről posztolt közösségi oldalán.

"Sziasztok!

Megint eltelt egy hónap, viszont mostmár legalább van jó hírem is. A sok és kemény rehabilitációs foglalkozás lassan de biztosan eléri a célját, mert újra autóba tudtam ülni és nem is akármilyen, hanem versenyautóba. A rallycross mindig is fog hiányozni, de azt hiszem újabb és komolyabb kihívásokat találtam. A Team MDR lehetőséget biztosított számomra, természetesen orvosi felügyelet mellett a Pannóniaringen tesztelni egy BMW E30 Hankook Racer Cup versenyautót. Sokat kell még tanulni és dolgozni ahhoz, hogy újra száz százalékos legyek, de azt hiszem itt minden adott lesz egy új korszak kezdetéhez. 

Ezúton szeretném megköszönni a @teammdr_eu bizalmát a 2019-es szezonra és természetesen a családom és az orvosok segítségét."

szeg

Amit a hétvégi AMTS-ről tudni érdemes – a főszervező szerint

Március 22-24-én Automobil és Tuning Show a Hungexpón. Az AFM stúdiójában Nokta Balázs beszélt az idei programról:

Köszönjetek Bottas 2.0-nak

Ez már egy másik Bottas.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BOTTAS 1.0 BOTTAS 2.0 #F1 #Formula1 #AusGP #Australia #Melbourne #Mercedes #MercedesAMGF1 #Bottas #ValtteriBottas @valtteribottas @mercedesamgf1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mondjuk a Rocky Bal-Bottas talán kicsit erős.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Introducing... Rocky Bal-Bottas#F1 #Formula1 #AusGP #Bottas #Rocky @valtteribottas @mercedesamgf1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,