DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

MotoGP: Bezzecchi-vezetéssel indult az asseni hétvége

A múlt vasárnapi brnói futamot eltiltás miatt kihagyó Marco Bezzecchi bizonyult a leggyorsabbnak mindkét pénteki edzésen a MotoGP Holland TT-jén. A vb-éllovas a némi téttel bíró délutáni gyakorláson kis híján hármas Aprilia-vezetést láthattunk, a KTM-es Pedro Acosta ugyanis a legvégén ugrott be a Trackhouse duója, Raul Fernandez és Ai Ogura közé. A negyedik márkatárs, Jorge Martin egy bukás után a kilencedik lett.

A gyári Ducatik ötödik-hatodik helyen zártak Francesco Bagnaia, Marc Marquez sorrendben, majd jött Fabio di Giannantonio, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Enea Bastianini és Alex Marquez kvalifikálta magát – igaz, utóbbi délután kétszer is elesett, másodszor ráadásul csúnyán meg is ütötte magát, így a barcelonai sérülése után újabb visszatéréssel próbálkozó gresinis további szereplése kérdésessé válhat. Bukott még a csapattársa, Fermin Aldeguer is, akit ráadásul kórházba is szállították további mellkasi és hátvizsgálatok céljából. A Hondák és a Yamahák mind a Q1-ben szerepelnek majd először a szombati időmérőn.

A pénteki edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'31.123  
2. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'31.300 0.177
3. Pedro Acosta KTM 1'31.310 0.187
4. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'31.362 0.239
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'31.384 0.261
6. Marc Márquez Ducati 1'31.446 0.323
7. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'31.465 0.342
8. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'31.588 0.465
9. Jorge Martín Aprilia 1'31.638 0.515
10. Álex Márquez Gresini Ducati 1'31.701 0.578
11. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'31.727 0.604
12. Joan Mir Honda 1'31.825 0.702
13. Diogo Moreira LCR Honda 1'31.856 0.733
14. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'31.861 0.738
15. Fabio Quartararo Yamaha 1'32.086 0.963
16. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'32.304 1.181
17. Alex Rins Yamaha 1'32.372 1.249
18. Luca Marini Honda 1'32.401 1.278
19. Jack Miller Pramac Yamaha 1'32.140 1.017
20. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'32.593 1.470
21. Brad Binder KTM 1'32.827 1.704
22. Augusto Fernández Yamaha 1'33.110 1.987
23. Cal Crutchlow LCR Honda 1'33.215 2.092

bezzecchi-motogp-assen-day1

Fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Büszkén mutogatja a három ikonikus pályán gyűjtött trófeákat Alonso

Csodálatos volt eddigi kalandja a hosszútávú versenyzésben, mivel az elmúlt kilenc hónapban a szakág legfontosabb pályái közül három helyszínen is nyerni tudott: a Le Mans-i és daytonai 24 óráson, valamint sebringi 1000 mérföldesen kapott trófeákat posztolta a spanyol.

Az idei első F1-es hétvége összes bakija

Nem láthattunk túl sok hibát Melbourne-ben, íme a "felhozatal":

Bottas elküld mindenkit a francba, Vettel felteszi a legfontosabb kérdést - megjöttek a legjobb melbourne-i rádiózások

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj legjobb rádióüzeneti ezúttal talán kicsit laposabbak a tavaly megszokottnál - a videó megtekinthető a Youtube-on:

Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt

Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?

 

Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap

Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.

image (1)

Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett

Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

pf7_8

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról

A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu