DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Volt néhány nagy baleset a Bathurst 1000-en

Vasárnap rendezték a Supercars sorozat egyik legpatinásabb versenyét, a bathursti 1000 kilométeres versenyt az ikonikus Mount Panorama pályán. A futamot Scott McLaughlin nyerte, de történt néhány látványos incidens is a viadalon – íme, az összefoglaló:

 

Lemaradtál a Japán Nagydíjról? Mutatjuk a lényeget!

A suzukai F1-es futam hivatalos összefoglalója (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

„James, itt Valtteri” – ez már a Bottas 3.0?

A tavalyi Német Nagydíjon kiadott csapatutasítás kapcsán híresült el a Mercedes stratégájának, James Volwesnak a „Valtteri, itt James” kezdetű üzenete, amellyel arra kérték Valtteri Bottast, hogy ne támadja a vezető Lewis Hamiltont. A beköszönés azóta mémmé vált, a finn versenyző mai sikere után – amelyet követően ismét üzent a kritikusainak is – pedig épp ennek az üzenetnek a fordítottjával gratulált csapatának. Ismét felszívta volna magát az összetettben továbbra is második helyen álló pilóta?

 

Egy-, két- és háromkiállásos stratégiát is láttunk Suzukában

Az első négy helyezett mindegyike két kiállással abszolválta Japán Nagydíját: Lewis Hamilton megpróbálkozott az egy kerékcserével, de 10 körrel a vége előtt ő is jött friss abroncsokért – terve nem jött be, csak harmadik helyen végzett.

Ami Hamiltonnak nem sikerült, ötödik helyhez juttatta Carlos Sainzt, és Ricciardo, Gasly és Hülkenberg is egy kiállással szerzett pontokat, olvasható le a Pirelli infografikájáról. A hatodik Leclerc háromszor járt a bokszban, először kényszerből, utoljára a leggyorsabb körre játszva.

A legutolsó futamon dőlt el a TCR Europe bajnoki címe

A Target Competition Hyundai i30 N-jével versenyző Josh Files győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet a monzai szezonzáró második viadalán. Files ötre növelte a TCR különböző kategóriáiban szerzett sikereit: idén a Benelux szériát is behúzta, korábban kétszer német, egyszer közel-keleti bajnok lett. A brit pilótának magyar kötődése is van: tavaly a Hell által támogatott KCMG-ben versenyzett, Tassi Attila csapattársaként.

Fő ellenfele, Julien Briché kilencedikről második helyre zárkózott fel a monzai fináléban, de csak Files kiesése esetén ünnepelhetett volna: a végelszámolásban 38 pontot tesz ki a francia lemaradása. A M1RA egyetlen pilótájaként szereplő Luca Engstler 12. pozícióban zárta a versenyt, a Zengő indulója, Tenke Tamás pedig kiesett a Cuprával.

Ha a 130R padlógázon már túl könnyű, akkor érintsd meg jobb kézzel a bal tükröt, és vezess egy kézzel!

Charles Leclerc így próbálta menteni a menthetőt a Japán Nagydíj elején, miután Ferrarijának bal oldali visszapillantója megsérült és leszakadásközeli állapotba került. Az elemet kezével stabilizálva talán kicsit meghosszabbíthatta annak élettartamát, és jobban láthatta a mögötte közeledő Lewis Hamiltont, ám hamarosan a tükörnek szembe kellett néznie elkerülhetetlen sorsával, és levált a Ferrariról.

Így ünnepli a vb-címet a Mercedes magyar csapattagja

A zsinórban hatodik bajnoki cím suzukai megszerzésének alkalmából folyik a pezsgő a Mercedesnél, ünnepel a különítmény cateringes gárdájának magyar tagja, Marcsa Fruzsina is.

IMG-20191013-WA0001

Reggeli F1 letudva, délután 1-kor Motorsporthíradó

Kapcsoljatok a FIX TV-re, ahol a szokásos időpontban, 13 órakor az AFM Motorsporthíradót láthatjátok, benne a ralikrossz-Eb és hazai autókrossz szezonzárójával, interjúval Tassi Attilával és más érdekességekkel.

A szezonban 14. alkalommal jártunk Formula-1-es rajtrácson

Japánban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor fotói nem sokkal a rajtot megelőzően. Tudósítónk a Casio Edifice jóvoltából jutott el Suzukába, ezzel egyidejűleg pedig elindította újságírói Facebook-oldalát, melyet érdemes követni.

Így törte össze Kubica és Magnussen az időmérőn

Két balesettel kezdődött a vasárnapra átszervezett időmérő edzés Japánban, amely Vettel-elsőséggel ért véget – íme a legfontosabb pillanatok. (Az összefoglaló a YouTube-ra kattintás után indul.)

A Williamsre és Haasra is kemény munka vár a balesetek után. Kubica autóján teljes karosszériát cserél csapata, Magnussenében váltót. A lengyel pilóta a bokszutcából indul, a dán az utolsó helyről.

Távol került a bajnoki dobogótól a M1RA versenyzője

A TCR Európa-kupa ezen a hétvégén Monzában futja a szezonzáró fordulóját, ahol Szabó Zsolt nélkül, mindössze egy autóval vesz részt a magyar csapat, a Michelisz Norbert-féle M1RA. Luca Engstler a bajnokság 5. helyén állva érkezett, belátható távolságban a harmadik pozíciótól, és a csapat célja az összetett dobogó megszerzése is volt erre a hétvégére. Az első futamot követően azonban ez távol került, a 8. helyre csúszott vissza az összetettben, és a kitűzött célt eléréséhez már egy győzelemre és a számára kedvező matekra lenne szüksége - hátulról rajtolva viszont ez már aligha fog megtörténni.

Így összegez a csapat:

EasyCapture1_12


A bajnoki címért folyó küzdelem pedig kitartott a végsőkig, hiszen a győztes Julien Briche 10 pontot hozott a harmadikként befutó Josh Fileson, a köztük lévő 33 pontos különbséget pedig a francia egy győzelemmel vagy egy második hellyel még ledolgozhatja, ha riválisát balszerencse sújtja.

Japán írásleckét vettek Perezék

A világ többi része számára értelmezhetetlen vonalak fentről lefelé? Ez a japán írásmód, amiből a Racing Point párosa, Sergio Perez és Lance Stroll kaptak némi ízelítőt. A versenyzők saját nevüket próbálták meg papírra vetni japánul.

Gumicukor, alma és Monopoly - egy F1-es csapat túlélőkészlete a viharra

A Mercedes szerint az alábbi képen szereplő tárgyak a legszükségesebbek ahhoz, hogy egy F1-es csapat átvészeljen egy F1-telen napot, amelyen a szállást elhagyni sem ajánlatos. A kép közzététele után azonnal beindult az "adatlopás", a Racing Point ugyanis szemet vetett a Monopoly társasjátékja, és hamarosan már a silverstone-i csapat néhány hölgytagja játszott a Mercedes-stílusú táblán. 

EGqJY_sXUAAXWeb

w620_h500_1570864635

Mészáros Sándor: Károgó varjak és apokaliptikus feeling Japánban

Kollégánk helyszíni videós tájfunjelentése a Suzuka melletti Yokkaichiből: a körülményeket látva szerinte nagyon jó döntés született a szombati F1-es program törlésével. Kövessétek Mészáros Sándor újságírói Facebook-oldalát még több exkluzív, helyszíni tartalomért!

Norris berepült a bowlingpályára a golyóval együtt, de így sem sikerült ledöntenie a bábukat

Péntek este Lando Norris és Carlos Sainz részvételével mclarenes bowlingozást tartottak, de az alábbi videó alapján valamiért az az érzésünk, hogy a komoly játék helyett a bolondozásé volt a főszerep.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WHAT A STRIKKKKKKEEEEEEEEEEE

Csak Totóval akart találkozni, a Mercedes valóra váltotta az álmát

Az első fotó még csütörtökön készült – a japán rajongó pénteken már a Mercedes garázsának vendége volt, mindennek tetejébe pedig Toto Wolff csábos mosolyát is kiérdemelte.

A fanatikus japán rajongók újraértelmezik a sapka fogalmát

A Formula-1 Twittere legalábbis a „sapka” szót használta a Renault-rajongó installációjára, melyet maga Ricciardo segített felhelyezni. Hasonló kreálmányokat sűrűn látni Suzukában, méreteiben azonban ez felülmúlja a többséget.

Mégsem tiltják be a gumimelegítő paplanokat

Visszavonták az egyik, 2021-re vonatkozó tilalmat: a kezdetektől fogva az eredeti szabályterv úgy szólt, hogy a 18 colos abroncsok érkezésével egy időben kivonják a forgalomból a gumimelegítő paplanokat. A szándék a kiadások csökkentése volt – ugyanebben a szezonban húzzák meg a költségvetési limitet.

A Pirelli F1-es vezetője, Mario Isola a Motorsport.com-nak arról nyilatkozott, a gumicég sikerrel elérte, hogy a melegítőket mégsem tiltják be 2021-ben. Mivel az adott évben számos technikai változás történik, a Pirelli referenciának akarja megtartani a gumimelegítést, amelytől később „lépésről lépésre” válnak meg. A csapatok így extra költséggel szembesülnek, hiszen eltérő méretű paplanokat kell vásárolniuk. Egy opció, hogy egységes gumimelegítő felszerelést vezetnek be.

Bianchi családja szimulátort adományozott egy kórháznak

Egy a pácienseket segítő autóvezetői szimulátort ajándékozott Jules Bianchi családja a nizzai L'Archet kórháznak - illetve tulajdonképpen nem is ők, hanem általuk közvetetten mindazok a rajongók és jótékonykodók, akik adományaikkal segítették az elhunyt francia F1-es versenyző családja által létrehozott alapítványt. A kórházban elhelyezett szimulátor segít megtenni az első lépéseket az autóvezetésben azok számára, akik a gyógyulásukat követően szeretnének visszatérni a közúti közlekedésbe.

EGVn-N8XUAAkhVt

Hükenberg és Sainz körbeudvarolták egymás frizuráját

"Szerintem a szőkéket itt jobban szeretik" - mondja a japán rajongókra utalva Carlos Sainz Nico Hülkenbergnek, aki egyet is ért ezzel, de azért ő is tartogat egy bókot riválisának, aki új, elmondása szerint "kisfiús" hajjal érkezett Suzukába.

"Fiatalabbnak tűnsz így 3-4 évvel!" - jegyezte meg a német.