IndyCar: Helyreállt a világ rendje, Palou nyerte a detroiti káoszt – videó
https://formula.hu/parc-ferme/40582
Az Indy 500 után egyből folytatódott az IndyCar szezonja, méghozzá Detroit utcáin, ahol Alex Palou a pole-ból indulva aratott győzelmet – idén már a negyediket. Nem volt azért teljesen sima menet, mivel a futam első fázisában Will Power vezetett is, a hajrában pedig egy ideig Kyle Kirkwood tűnt rá veszélyesnek az eltérő taktika révén, de végül a címvédő győzött, s ezzel növelte előnyét a tabellán, jelenleg 62 pont a különbség közöttük – jóllehet, amerikai üldözője ennek ellenére úgy érzi, nincs még vége a bajnoki harcnak.
A dobogót Graham Rahal tette teljessé, idén már harmadszor szerzett harmadik helyet. Pedig többeknek volt esélye a pódiumra, de Power Scott McLaughlinnal koccant, míg a hajrában a többszöri sárga jelzések közepette Mick Schumacher – aki az időmérőn nagy erővel a falnak csapódott – is előre verekedte magát, de ő is koccanásokba keveredett az őt támadó David Malukasszal, majd elfékezte magát, így mindkettejüket kiszedte az élmezőnyből.
Az eseménydús verseny – ütközött még például Alexander Rossi és Romain Grosjean is – videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 3.0584 |
| 3. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 5.1803 |
| 4. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 6.2416 |
| 5. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 7.2633 |
| 6. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 8.1928 |
| 7. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 8.8003 |
| 8. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 9.2474 |
| 9. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 9.6744 |
| 10. | Josef Newgarden | Team Penske | 11.8964 |
| 11. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 12.5301 |
| 12. | Rinus VeeKay | Juncos Hollinger Racing | 13.3999 |
| 13. | Dennis Hauger | Dale Coyne Racing | 14.1879 |
| 14. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 14.9519 |
| 15. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 15.3235 |
| 16. | Caio Collet | A. J. Foyt Enterprises | 15.9599 |
| 17. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 54.0441 |
| 18. | David Malukas | Team Penske | 4 kör /20.0907 |
| 19. | Scott McLaughlin | Team Penske | 4 kör /37.6730 |
| 20. | Romain Grosjean | Dale Coyne Racing | Kiesett |
| 21. | Mick Schumacher | Rahal Letterman Lanigan Racing | 9 kör /1'00.6909 |
| 22. | Will Power | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | Kiesett |
| 24. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 25. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |

Ericsson jövő héten visszaülhet egy F1-es autóba
https://formula.hu/parc-ferme/22437
A Raikkönen-Giovinazzi páros miatt létszámfelettivé váló Marcus Ericsson nemrég arról beszélt, hogy erőlteti az Alfa Romeónál, hogy tesztelhesse a csapat idei autóját, hiszen hivatalosan továbbra is az istálló tesztpilótája, de kis túlzással közelről sem nézhette még meg az idei technikát. Nos, jövő héten ez megváltozik: a Pirelli gumitesztet tart a Red Bull Ringen, az Alfa Romeóban pedig a svéd pilóta fog ülni. Minderre azért van lehetősége, mert éppen lesz egy lélegzetvételnyi szünete az IndyCar-szezonban, úgyhogy elláthatja F1-es feladatait.

fotó: dppi
Van egy lista, amin Hamilton éppencsak dobogós, Vettel pedig a top 5-ben sincs
https://formula.hu/parc-ferme/22431
Méghozzá az, amely az aktív versenyzők között az Osztrák Nagydíjon élen töltött köröket számolja.
Who'll be top come Sunday evening?
— Formula 1 (@F1) 2019. június 26.
#AustrianGP #F1 *Current drivers pic.twitter.com/OuEZInCCaz
Silverstone-ban tesztelhet az F1-es mezőny?
https://formula.hu/parc-ferme/22429
Hagyományosan a barcelonai pálya jelenti a teszt helyszínét az F1-es mezőny számára, illetve szezon közben Bahreinben, vagy a Hungaroringen, a végén pedig Abu Dhabiban is rendeznek, rendezhetnek gyakorlásokat. Mivel azonban a barcelonai pálya jövője bizonytalan, a Francia Nagydíj idején beszélgetések folytak arról, hogy esetleg Silverstone is bekapcsolódna ebbe a "programba" - ami azért is érdekes, mert a brit helyszín jövője még kérdésesebb, mint Barcelonáé.
A tervek szerint Silverstone-ban a Brit Nagydíj utáni kedd-szerdán tartanának tesztet 2020-ban, de a Pirelli részéről aggályként merült fel a nagy eséllyel esős, rossz időjárás, ami csökkentené a teszt valós értékét. A britek annyit tettek hozzá, hogy csak akkor lesz teszt, ha a pálya marad a versenynaptárban, márpedig jelenleg nem ez a helyzet...
Ami a szezon előtti teszteket illeti: a csapatok megegyeztek abban, hogy a megszokott módon, kétszer négy nap alatt továbbra is Barcelonában tesztelnek akkor is, ha a katalán pálya már nem lesz a versenynaptár része.

fotó: dppi
Nico Rosberg meghajtott egy Ferrarit, és alig győz áradozni róla
https://formula.hu/parc-ferme/22428
Figyelembe véve, hogy Nico Rosberg hét éven keresztül versenyzett a Mercedesnél, és a márkával szerezte meg a 2016-os világbajnoki címet – visszavonulása után pedig nagykövetként maradt az autógyár kötelékében –, furcsa látni vlogjának legújabb részét. Rosberg egy Ferrari 488 Pistát próbált ki a Paul Ricardon, és alig győzte dicsérni az olasz sportautót.
Amikor eldurvult az Osztrák Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/22427
Ellenfelét letaroló versenyző, egymást kiütő csapattársak, botrányos csapatutasítás: öt sokkoló pillanatot gyűjtöttek össze az Osztrák Nagydíjak történetéből.
A videó a YouTube-ra átkattintás után tekinthető meg.
Így edzenek a W Series pilótanői
https://formula.hu/parc-ferme/22425
Bemelegítés a verseny előtt, melyet a női mezőny lengyel tagja, Gosia Rdest mutat be: a szokásos izomcsoportok mellett helyet kapnak a nyakat megmozgató és a reakciót tesztelő gyakorlatok is.
A W Series tagjainak felkészítését a Hintsa Performance – a három éve elhunyt F1-es edző és orvos, Dr. Aki Hinsta öröksége – végzi.
Mosógépmotort szereltek a versenyautóba, működik
https://formula.hu/parc-ferme/22420
A biztonság kedvéért azért megnéztük, teljesen véletlenül nem április 1-jén töltötték-e fel ezt a videót, de nem: a korábban a WTCC-ben is szereplő, hongkongi illetőségű Craft-Bamboo Racing tényleg megépített egy formulaautót, amelybe a Haier nevű mosgépgyártó cég motorját szerelte. Az alábbi videó bemutatja, hogyan született meg a két vállalat különös partnerségének gyermeke.
Tavaly Bottas volt a mérce az osztrák pályán
https://formula.hu/parc-ferme/22422
A Mercedes finn pilótájának fekszik a spielbergi aszfaltcsík, 2018-ban el is vitte a pole-pozíciót. Idézzük fel ezt a kört a hétvégére hangolódva:
A Magyar Nagydíjon is bevetik a 007-est
https://formula.hu/parc-ferme/22424

Az Osztrák Nagydíjtól kezdődően hat nagydíjon megtekinthető lesz a Bond In Motion (magyarul Bond mozgásban) kiállítás, amely állandó helyszínén, Londonban nagy sikert aratott. A gyűjteményben 12 James Bond-autó található hat évtizedből: a Goldfinger 1937-es Rolls-Royce Phantomjától a Spectre Aston Martin DB10 modelljéig.
A hat helyszín a Red Bull Ring, Silverstone, Hockenheim, a Hungaroring, Spa és Monza lesz. A Magyar Nagydíjon a 14-es kanyar mellett kap helyet a kiállítás, amelyet természetesen minden néző ingyen megtekinthet.
Egy korábbi videó a londoni kiállításról:
Az F2-eseknél találtak öt szép előzést a hétvégéről
https://formula.hu/parc-ferme/22421
Ezeket látták a legszebbnek a fiatalok franciaországi küzdelmeiből. A videó ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
A világbajnok csapat szerződtette a rali Verstappenjét?
https://formula.hu/parc-ferme/22423
A finn Kalle Rovanpera alig 18 éves, de már évek óta komoly névnek számít a rali világában. Édesapja, Harri Rovanpera is versenyzett a rali-vb-n, a fiatal pedig már egészen kis korától kezdve kivételes tehetségnek tűnik. Több hazai futamgyőzelem után immár a WRC2-ben versenyez a Skoda gyári pilótájaként, most azonban jöhet az újabb lépcsőfok: két mérvadó szakportál is arról ír saját forrásokra hivatkozva, hogy a "kis" Rovanpera aláírt 2020-ra a Toyota gyári csapatához.
A négyszeres világbajnok Tommi Makinen által irányított Toyota 2018-ban, mindössze második (visszatérése óta számolt) teljes szezonjában konstruktőri bajnoki címet nyert, idén eddig a második helyen áll, de egyéniben Ott Tanak vezet és az nem kérdés, hogy a Yaris WRC most is a mezőny legjobbjának számít. Az információt hivatalosan senki sem erősítette még meg, bár Makinen annyit elmondott, hogy lassan elgondolkodnak a 2020-as felállásukon - Ott Tanak helye biztos, Jari-Matti Latvala és Kris Meeke viszont rengeteget hibázik és messze elmaradnak csapattársuktól.
Rovanpera egyébként már tesztelhette is a Yaris WRC-t, tekintettel arra, hogy édesapja anno még éppen Makinen ellen (is) versenyzett és jól ismerik egymást, illetve hogy az autó Finnországban készül.

fotó: dppi
A Williams segített megalkotni a világ leggyorsabb traktorát
https://formula.hu/parc-ferme/22419
A JCB logója pár éve már megtalálható a Williams szponzormatricái között is, együttműködésük pedig túlmutat az átalgos partneri szövetségen. Most például az Williams Advanced Engineering mérnökei segítettek könnyebbé és aerodinamikusabbá tenni ezt a Fastrac traktort, hogy a yorki repülőtéren Guy Martin vezetésével elérje a 166,7 km/órás sebességet, ezzel a világ leggyorsabb ilyen járművévé váljon.


Máris beegerészte magát az F1 előszobájába az új Red Bull-növendék O'Ward
https://formula.hu/parc-ferme/22418
Idén vette fel a soraiba Patricio O'Wardot a Red Bull juniorprogramja, és bár a 20 éves pilóta versenyzői karrierje az utóbbi években már az amerikai kontinensen bontakozott ki, nem nagyon lehet mellélőni azzal a feltételezéssel, hogy az energiaitalosok saját vadászterületük, az F1 felé próbálják majd terelni a következő években az idén az IndyCarban részleges szezont futó mexikóit. Első lépésként máris találtak neki egy betöltendő ülést a Formula-2-ben a a spielbergi hétvégére, mégpedig azt, amely a Paul Ricardon hibákat halmozó Mahaveer Raghunathan eltitása miatt üresedett meg.
SURPRISE!! Im going across the pond this weekend and joining @mpmotorsport_ in the #17 machine for the 6th round of the @FIA_F2 #AustrianGP
— Patricio O'Ward (@PatricioOWard) June 25, 2019
•
¡¡SORPRESITA!! Me toca cruzar el lago este fin para correr en @FIA_F2 con @mpmotorsport_ en Austria!! en la máquina #17 pic.twitter.com/pSWHLuGDgk
Elég váratlanul lett sörreklám Coulthard és Rosberg alakításából
https://formula.hu/parc-ferme/22417
Táncol, majd hindiül beszél, szóval jó messziről indítja ezt a reklámvideót David Coulthard, aki még a bálteremben is információkat kap a fülére, mint egy F1-es versenyző. Nico Rosberg beköszönése azonban egy óvatlan pillanatban a sörözés felé tereli a történet csapásirányát.
Videó: átrepült a korláton, egy fa állította meg
https://formula.hu/parc-ferme/22416
Méretes bukás egy hétvégi lengyel raliversenyről - a versenyzőknek elvileg nincs komoly bajuk:
Ez a tíz legjobb belső felvétel a Francia Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/22414
A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornájának válogatása ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
A három ifjú F1-es titán akkor és most
https://formula.hu/parc-ferme/22413
Felipe Massa osztotta meg az alábbi fotót, melyen Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell látható kisgyerekként és most, aktív F1-es pilótaként. A brazil gratulált nekik és azt írta, hogy elképesztő látni ezt a képet, mindannyian nagy teheségek és sok mindent mutathatnak meg a sportban.
Két éve történt Vettel és Hamilton emlékezetes bakui ütközése
https://formula.hu/parc-ferme/22412
A két többszörös világbajnok rivalizálásának egyik legtüzesebb pillanata volt a két évvel ezelőtti. 2017. június 25-én, Azerbajdzsánban a német pilóta előbb eltalálta a szerinte őt féktesztelő britet – a későbbi vizsgálat szerint nem történt szándékos lassítás –, majd felháborodva a Mercedes mellé hajtott, és nekikormányozta a Ferrarit. Vettel a leckéztetésért stop-and-go büntetést kapott, a futam után pedig meghurcolták, többek között az FIA is felülvizsgálta az esetet.
Vandoorne már a Mercedest teszteli
https://formula.hu/parc-ferme/22411
Bár hivatalosan még a HWA versenyzői és a Venturi technikáját vezetik a Formula-E idei szezonjában, valójában Mercedes-pilótának számít Stoffel Vandoorne és Gary Paffett, így dupla feladatot látnak el a szezon során, hiszen az elektromos sorozatba ősztől csatlakozó stuttgarti gyártó autójának tesztelését is ők végzik. Most az olaszországi Varano versenypályát róják ők ketten - ez a nemzetközi vérkeringésben kevésbé ismert helyszín is az ország északi részében, Maranello közelében található, és annak a Riccardo Palettinek a nevét viseli, aki az 1982-es Kanadai Nagydíjon szevedett halálos balesetet.
.
3, 2, 1... GO! Track action mode is in full swing as our preparation for @FIAFormulaE Season 6 continues at @AutodromoVarano. Head over to our Instagram Story for exclusive insights. https://t.co/KOUOMDw4AS#drivenbyEQ #MercedesFE #ABBFormulaE #FormulaESoonHasAMercedes pic.twitter.com/F6H3ZpDNP9
— Mercedes-Benz EQ Formula E Team (@MercedesEQFE) June 25, 2019
Teljesen kikeltek magukból Massáék, amikor hátraküldték őket a mezőnyben
https://formula.hu/parc-ferme/22410
Ennyi portugál ajkú ember korábban talán csak akkor esett neki bírónak a sporttörténelemben, amikor a portugál futballválogatott tagjai győzködték a játékvezetőt arról, hogy Cristiano Ronaldo esése nem színészkedés volt, hanem tizenegyest ér.
A Formula-E Bern ePrix-jének első köre után alakult ki az alábbi vita a pilóták és a versenyirányítás között, miután piros zászlóval megszakították a körözést a rajtot követő hatalmas torlódás miatt. Lucas di Grassi, Felipe Massa és Antonio Felix da Costa azok közé tartoztak, akik valahogy át tudták préselni magukat a káoszon és gyenge rajthelyük után hirtelen az élbolyban találták magukat. Ám a versenyigazgató úgy rendelkezett, hogy a biztonsági autó mögött az eredeti rajtsorrend szerint kell visszaállniuk a pilótáknak, amit hitetlenkedve fogadtak az előnyös helyzetbe kerülők.
"Bocsánat, de én még életemben nem láttam ilyet!" - méltatlankodott a döntés miatt az autósportban már kétségtelenül sokat megélt Massa.
.@LucasdiGrassi and @MassaFelipe19 among the drivers debating what happens next after the red flag #SwissEPrix #ABBFormulaE pic.twitter.com/1XE8fdb3pF
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) June 22, 2019