IndyCar: Helyreállt a világ rendje, Palou nyerte a detroiti káoszt – videó
https://formula.hu/parc-ferme/40582
Az Indy 500 után egyből folytatódott az IndyCar szezonja, méghozzá Detroit utcáin, ahol Alex Palou a pole-ból indulva aratott győzelmet – idén már a negyediket. Nem volt azért teljesen sima menet, mivel a futam első fázisában Will Power vezetett is, a hajrában pedig egy ideig Kyle Kirkwood tűnt rá veszélyesnek az eltérő taktika révén, de végül a címvédő győzött, s ezzel növelte előnyét a tabellán, jelenleg 62 pont a különbség közöttük – jóllehet, amerikai üldözője ennek ellenére úgy érzi, nincs még vége a bajnoki harcnak.
A dobogót Graham Rahal tette teljessé, idén már harmadszor szerzett harmadik helyet. Pedig többeknek volt esélye a pódiumra, de Power Scott McLaughlinnal koccant, míg a hajrában a többszöri sárga jelzések közepette Mick Schumacher – aki az időmérőn nagy erővel a falnak csapódott – is előre verekedte magát, de ő is koccanásokba keveredett az őt támadó David Malukasszal, majd elfékezte magát, így mindkettejüket kiszedte az élmezőnyből.
Az eseménydús verseny – ütközött még például Alexander Rossi és Romain Grosjean is – videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 3.0584 |
| 3. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 5.1803 |
| 4. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 6.2416 |
| 5. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 7.2633 |
| 6. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 8.1928 |
| 7. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 8.8003 |
| 8. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 9.2474 |
| 9. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 9.6744 |
| 10. | Josef Newgarden | Team Penske | 11.8964 |
| 11. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 12.5301 |
| 12. | Rinus VeeKay | Juncos Hollinger Racing | 13.3999 |
| 13. | Dennis Hauger | Dale Coyne Racing | 14.1879 |
| 14. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 14.9519 |
| 15. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 15.3235 |
| 16. | Caio Collet | A. J. Foyt Enterprises | 15.9599 |
| 17. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 54.0441 |
| 18. | David Malukas | Team Penske | 4 kör /20.0907 |
| 19. | Scott McLaughlin | Team Penske | 4 kör /37.6730 |
| 20. | Romain Grosjean | Dale Coyne Racing | Kiesett |
| 21. | Mick Schumacher | Rahal Letterman Lanigan Racing | 9 kör /1'00.6909 |
| 22. | Will Power | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | Kiesett |
| 24. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 25. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |

Már kenik az utolsó aszfaltréteget Hanoiban
https://formula.hu/parc-ferme/24244
Április első hétvégéjén, a 2020-as szezon harmadik állomásaként érkezik a Formula-1 mezőnye Hanoiba az első Vietnámi Nagydíjra. Ahol egyelőre még nincs min versenyezni, de a tervek szerint ezen hét végére már lesz: hétfőn megkezdték az utolsó aszfaltréteg lefektetését, amivel minden nap egy kilométert szeretnének haladni, így péntekre már teljes hosszában pompázhat a futófelület a kelet-ázsiai főváros friss F1-es pályáján.




Miért maradnak le a TOP50 magyar autóversenyző listáról olyanok, akik úgy gondolják, hogy rajta kellene lenniük?
https://formula.hu/parc-ferme/24243
Milyen szempontok alapján áll össze az Autósport évkönyv jól ismert rangsora, és egyáltalán kik ezek az emberek, akik feljogosítva érzik magukat annak eldöntésére, hogy valaki 48. legyen a 47. helyett? A könyv társszerzője, Gellérfi Gergő megválaszol minden kérdést, ami az érdeklődőkben felmerülhet Magyarország legösszetettebb autósportos toplistája kapcsán.
Alonso: Nem egy Eau Rouge, de...
https://formula.hu/parc-ferme/24242
Az alábbi videót osztotta meg a Dakaron szereplő Fernando Alonso azzal, hogy "nem éppen egy Eau Rouge F1-es autóval, de azért nyomjuk":
A bejegyzés megtekintése az InstagramonNot exactly as “Eau rouge” at Spa with the @f1 , but we keep pushing ! #dakar #f1 #dunes #desert
Előzések, csaták, rajtok: ezek voltak az évtized legjobb belsőkamerás felvételei?
https://formula.hu/parc-ferme/24238
Szubjektív válogatás - akár ezek voltak a legszebbek, akár nem, jó felidézni őket...
Raikkönen egy utcai Alfával is végigment a monacói pályán, a végén a felesége várta
https://formula.hu/parc-ferme/24240
Egy Alfa Romeo-reklám Raikkönenékkel - Kiminek most van ideje körbenézni Monacóban...:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonQuality time on set with the wife, thanks @alfaromeoofficial
Ami késik, nem múlik - nyugtatta meg Ábrahám Károlyt lapunk főszerkesztője
https://formula.hu/parc-ferme/24237
A magyar autókrosszért - a hétvégén a díjátadó ünnepségen megkapta Ábrahám Károly is a trófeáját, ami a TOP50 magyar autóversenyző gálán nem tudott átvenni.


Norris „véletlenül” elkotyogta a McLaren-bemutató időpontját
https://formula.hu/parc-ferme/24239
Jó, hát ilyen bejelentésmód még úgyse volt, de nagyon illik a McLaren jelenlegi arculatához és a mezőny legfiatalabb versenyzőjéhez. Lando Norris megejtett egy videós bejelentkezést, ami teljesen hétköznapinak tűnt, míg a végén meg nem történt az a bizonyos közjáték, amikor a brit "gyanútlanul" belesétált egy tanácskozásba: "Mi a megbeszélés témája? Az autóbemutató? Nagyszerű! Hallottam, hogy február 13-án lesz. Ööö... nem? Zak mondta, hogy 13-án..."
No, mindenesetre most már ezt is tudjuk, és a Ferrari február 11-i, meg az Alpha Tauri február 14-i bemutatója közé beírhatjuk a McLarenét is!

Négy kategóriában, köztük a legjobb filmek között is jelölték Az aszfalt királyait Oscar-díjra
https://formula.hu/parc-ferme/24236
Nyilvánosságra hozták a 92. Oscar-díjátadó jelöltlistáját, amelyben ezúttal van autósportos érdekeltség, hiszen a 2019-ben bemutatott, a Ford és a Ferrari Le Mans-i csatáját megfilmesítő Az aszfalt királyai is esélyes az aranyszobrocskára, ráadásul négy kategóriában is.
A Ford v. Ferrari a főkategóriában, a legjobb filmek között is bekerült az esélyesek közé, de emellett jelölt lett a legjobb vágás, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverék kategóriájában is.
A legjobb filmek között különösen erős, kilenc esélyesből álló mezőny gyűlt össze, ahol James Mangold alkotásának olyan remek filmek a kihívói, mint a Joker, az 1917, Az ír vagy az Élősködők.
A 92. Oscar-gálát február 9-én rendezik.

Ki a jobb a DTM két kétszeres bajnoka közül?
https://formula.hu/parc-ferme/24235
A 2020-as szezonban René Rast az Audi, Marco Wittmann a BMW táborát erősíti. Ők az elmúlt tíz év egyedüli kétszeres bajnokai, Rast 17 futamgyőzelemmel és 13 pole-pozícióval, Wittmann 15 győzelemmel és 14 rajtelsőséggel rendelkezik. Mi hozzátennénk, Rast három, Wittmann hét szezon leforgása alatt gyűjtötte ezeket az eredményeket.
THREE is the magic number - but for whom?
— DTM (@DTM) January 13, 2020
Rene Rast
titles
wins
poles
Marco Wittmann
titles
wins
poles#DTM2020 #RASvsWIT pic.twitter.com/v27yiQsK0D
Briatore tanácsa Verstappennek: Tanuld meg befogni!
https://formula.hu/parc-ferme/24234
A korábbi csapatvezető, Flavio Briatore arról formált véleményt, hogy a Hondával és a 2023 végéig szerződést hosszabbító Max Verstappennel felvértezve a Red Bullnak jók a kilátásai középtávra nézve. A holland versenyzői kvalitásait elismeri, de rámutat, személyiségének van még miben fejlődnie:
„Gyorsan vezet, és tudja, hogyan fejlődhet folyamatosan, ráadásul gyakran ellopja a show-t. Ugyanakkor Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját. Kimaradhatott volna a balhéból, amikor csalásról esett szó. Először is, nem az ő dolga ilyen megállapításokat tenni, másodszor az egész sztori tévúton járt” – mondta az Autosportnak Briatore, arra az epizódra utalva, mikor Verstappen csalást kiáltott a Ferrarira.

Hamilton John Wickként lövöldöz bábukra új posztjában
https://formula.hu/parc-ferme/24233
Lewis Hamilton mindig is szerette az akciófilmeket, ezért elment a lőtérre, ahol Keanu Reeves is gyakorol a John Wick-filmekre – olvasható az Intagram-videó leírásában. Hamilton előkapja a pisztolyt, és valóban akciósztárokhoz mérhető gyorsasággal lő a bábukra és céltáblákra, majd cserél tárat.
12 millió követővel rendelkező YouTuberrel autózott Norris
https://formula.hu/parc-ferme/24231
Casey Neistat szponzorált videójában tűnt fel Lando Norris, a Las Vegasban készült felvételen pedig egy McLaren is szerepet kapott. Casey Neistat csatornája közel 12 millió feliratkozóval rendelkezik: ehhez képest a Formula-1 egyre népszerűbb YT-fiókját 3 millióan követik.
Tokióban mutatkoztak be a Toyota új WRC-pilótái
https://formula.hu/parc-ferme/24232
A ralivilágbajnokság címvédő gyártója, a Toyota Gazoo Racing WRT a Tokiói Autószalonon tartotta nagyszabású bemutatóját megújult triójával: a két hete még nálunk, a Szilveszter Ralin induló Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier is új szerzemény. A programhoz egy kis driftelés is tartozott. A csapat rövidesen indulhat is Japánból Monte-Carlóba, ahol január 23-26-án a WRC évadnyitó raliját tartják.
Ocon elfoglalta Hülkenberg helyét, de nyomta az oldalát
https://formula.hu/parc-ferme/24230
Megtörtént az új pilóták esetében kötelező esemény, az üléspróba a Renault enstone-i bázisán, Esteban Oconra igazították a pilótafülkét. Érdekes belehallgatni a beszélgetésbe, amely ilyenkor zajlik a pilóta és a szakemberek között: az ülés túlnyomórészt kényelmes volt, de Ocon egy ponton, a lábai külső részén, egy csontnál kissé szűknek érezte.
Körök az élen: Így húzott el Hamilton a többiektől
https://formula.hu/parc-ferme/24229
A negyedik nagydíj után még Valtteri Bottas vezetett az első helyen töltött körszámok tekintetében, a finn azonban végül 185-nél állt meg, míg Lewis Hamilton 511-nél. A kettőjük közé beékelődött Charles Leclerc is kevesebb mint feleannyi kört vezetett, mint az évet uraló világbajnok. Antonio Giovinazzi személyében egy meglepő szereplő is van a mozgó infografikán.
Romokban hever a Caterham egykori F1-es főhadiszállása
https://formula.hu/parc-ferme/24228
A Caterham Formula-1-es csapatát maláj üzletemberek alapították, mely a kezdeti időszakban Lotus Racing Team név alatt futott, majd a jogi vitákat követően végül le kellett mondaniuk a legendás márkanévről, s Caterhamként folytatták tovább. A csapat 2010 és 2014 között indult az F1-ben, és a rajongók bizonyára emlékeznek rá, hogy az istálló a 2014-es szezon végén két versenyt kénytelen volt kihagyni anyagi nehézségek miatt, de a szezonzáróra - a rajongók támogatásainak hála - el tudtak utazni, azonban 2015 elején csődeljárás alá került a csapat, ahonnan már nem volt visszaút.
Az istálló eleinte Hinghamben telepedett le, azonban 2012-ben átköltöztek Leafieldbe. Az épület korábban rádióállomásként szolgált, mielőtt az Arrows, majd később a Super Aguri és végül a Caterham F1-es főhadiszállása lett. Bár a felszámolás kezdetétől árulták az épületet, úgy fest, nem találtak rá vevőt, hiszen mindössze öt évvel a csapat megszűnését követően egy romhalmazzá vált a leafieldi főhadiszállás: leszakadt az álmennyezet, betört ablakok és ajtók mindenhol, graffiti a falakon.
Így néz ki ma a Caterham egykori F1-es központja:
Such a shame. Leafield January 2020. Pictures from someone called Kimmy on Facebook pic.twitter.com/VNsXCVZ6Fs
— CATERHAM F1 RESTORATION (@KevTs) January 11, 2020
Miért szikráznak az F1-es autók?
https://formula.hu/parc-ferme/24227
A nagydíjak látványos eleme, az autók mögött szórt szikrák először a 80-as években tűntek fel, amikor a leszorítóerő maximalizálása érdekében a lehető legalacsonyabbra csökkentették a hasmagasságot – a versenygép padlója érintkezett az aszfalt egyenetlenségeivel.
Az 1994-es imolai tragédia után az autóra erősített 10 milliméteres, futam során kopó falemezzel akadályozták meg, hogy a csapatok túl alacsony hasmagasságot állítsanak meg.
Az évek során a falemezre kevlár kopóblokkok kerültek, amely anyagot a szabályok 2015-ben cserélték könnyebb és gyorsabban fogyó titánra – amely ráadásul az aszfalttal érintkezve látványosan szikrázik.
További részletekért a WTF1 videója (angol nyelven):
Autóverseny helyett vízparti buli volt Dubajban
https://formula.hu/parc-ferme/24226
A 24 órás futamra nevező Zengő Motorsport a Facebookon így foglalta össze a történteket: „A versenyt lefújták, de mi a rosszban is megtaláljuk a jót! Az összes szerelmünk együtt van. Versenypálya, versenyautó és a vízpart.”

Fotó: Zengő Motorsport
A dubaji 24 órás versenyt 7 óra és 17 perc után (ebből 6 óra volt zöld zászlós periódus), péntek este szakították meg piros zászlóval. A mezőny a célegyenesbe parkolt és megkezdődött a várakozás. A szervezők szombat reggel határoztak úgy, hogy a futamot nem indítják újra. A piros zászló előtti állás alapján hirdettek végeredményt: a Black Falcon #4-es számú GT3-as Mercedesének ötöse nyerte a futamot. A Zengő Motorsport Cuprája 11. helyen fejezte be a TCR kategóriát, a legénységet Kismarty-Lechner Gábor, Tóth Csaba, Horváth Tamás, Gál Szabolcs és Zengő Zoltán alkotta.

Motorozásra válthat a WRC-s pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/24224
Könnyen lehet, hogy az idei évtől Kris Meeke neve a motoros világban bukkan fel. Az északír versenyző az előző évtized elején a Mininél debütált a világbajnokságon, 2014-től a Citroen pilótája volt, tavaly pedig átigazolt a Toyotához, ahol idén azonban nem jutott neki ülés. Saját bevallása szerint a "semmiért" nem fog évente 200 napot távol tölteni a családjától, így minden valószínűség szerint maga mögött hagyja a WRC-t. Most a motorversenyzés piszkálja a fantáziáját, amit "imádna felfedezni".

Ne feledd: Ma 13 órakor Motorsporthíradó a FIX TV-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/24219
Beszámolunk a TOP50 gáláról, munkatársunk, Gellérfi Gergő kivesézi a legjobb magyar autóversenyzők rangsorát, felidézzük Michelisz Norbert történelmi sikerét a WTCR-ben, valamint a hazai bajnokságok szezonját.
Január 12-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV műsorán.
