DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

„Két év után sem tette túl magát rajta!” – újra egymásra talált Lawson és Perez

Érdekes mellékszála volt a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíjnak a Liam Lawson és Sergio Perez között zajló kemény csata. A két pilótának komoly múltja van: a 2024-es mexikói futamon még a Red Bull színeiben vívott élet-halál küzdelmet az új-zélandival, aki akkor az ülésére pályázott (amit 2025 elején meg is kapott – két versenyre). A melbourne-i csata után már a rádióban kifakadtak egymásra: „Ez a srác kib*szottul szívás!” – mérgelődött Lawson, míg Perez így reagált: „Haha! Mi történt ezzel a sráccal?”.

A leintés után Lawson arról beszélt, hogy szerinte Perezben még mindig a másfél évvel ezelőtti eset munkál: „Két év telt el, és még nem tette túl magát rajta! Úgy harcol velem, mintha a világbajnoki cím múlna rajta, pedig nagyjából a 16. helyen voltunk. Nyilván nem nagyon izgat a dolog, a versenyem addigra már véget ért. Nem volt semmi szabálytalan benne, csak agresszív volt. Semmi… Őszintén, nem érdekel, hiszen a 16. helyért zajlott” – fogalmazott a Racing Bulls pilótája, míg az immár a Cadillacet erősítő mexikói csupán ennyit jegyzett meg: „Ez egy kis szórakoztató csata volt. Sokkal lassabb autóban ültem, szóval csak próbáltam versenyezni.”

lawson-perez-f1-aus

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu