DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 10. hétfő

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Frusztrált Raikkönen, feszültség a Ferrarinál és Verstappennél is - így szólt a csapatrádió Kínában

Megjöttek a Kínai Nagydíj legjobb rádióüzenetei, a videó megtekinthető a Youtube-on:

Videó: így gázolt át a mezőnyön Albon

A boxutcából rajtolva ment hatalmasat a Toro Rosso újonca, Alex Albon, az F1 hivatalos csatornája erről készített összeállítást. A videó megtekinthető a Youtube-on:

A Ferrari végigpörgette az ezer futamot

Nemcsak az F1 hivatalos csatornája, de legrégibb csapata is különleges videóval készült a sportág Kínai Nagydíjon megült mérföldkövére. A Ferrari saját Formula-1-es történetén szaladt végig az alábbi videóban, Alberto Ascaritól egészes Charles Leclerc-ig, miközben a kép alján pörög a futamszámláló. Arra is figyeltek, hogy csak azon versenyek számát jelenítsék meg, amelyeken tényleg részt vett a csapat, így a sor a 2-essel indul, és kimarad a 3-as is, az 1950-es Indianapolis 500.

A Ferrari egyébként az 1000 futamból 27-en nem állt rajthoz egyetlen versenyzővel sem (legutóbb az 1982-es, Dijonban rendezett Svájci Nagydíjon fordult elő ilyen), így a saját 1000. versenyükre majd valamikor 2020 derekán kerül sor.

Lemondta a rendező az egyik ORB-futam megrendezését - vizsgálják a lehetőségeket

Rossz hír: a Marco Racing Team lemondta az idei ISEUM Rali, a hazai ralibajnokság május 24-26-ára tervezett harmadik futamának megrendezését, minderről a Rallye Szakági Bizottság adott tájékoztatást. Megvizsgálják a lehetőségeket a verseny pótlására.

  

A BMW pilótái nem bírták ki röhögés nélkül ezt a gladiátoros forgatást Rómában

- Az én nevem Alexander Sims.
- Az enyém pedig Antonio Melo Breyner Felix da Costa.
- A BMW lojális gyári pilótái vagyunk.
- Én pedig a Formula-E jelenlegi éllovasa.
- A BMW i Andretti Motorsport zászlaja alatt.
- Azért versenyzünk, hogy büszkévé tegyük a BMW minden rajongóját.
- És győzedelmeskedni fogunk.
- Ezen a versenyen.
- Vagy a következőn.

...és aztán elszakadt a cérna!

Csajok az úton – zajlik a W Series utolsó felkészülése

A márciusi válogató végén kihirdették a női formulaautós sorozat első évadjának mezőnyét, akik most a továbbjutás extra terhe nélkül is részt vehettek egy teszten a május 4-i hockenheimi idénynyitó előtt. A háromnapos gyakorlás a Lausitzringen vasárnap rögtön esőben kezdődött, hétfőre azonban barátságosabbá változott az időjárás. Az eseményen nemcsak a versenyzésre kiválasztott 18 pilótahölgy, hanem a négy tartalékos is részt vett, köztük Keszthelyi Viviennel. Már a rajtszámok és az autók festése is végleges.

Megdöbbentő felfedezés: így kerülnek képernyőre a „rajongói” üzenetek?

Rejtélyes jelenségre derített fényt a Kínai Nagydíj leintését követően a WTF1 bloggere a Liberty Media F1-es színre lépése óta a dobogó mögötti szobákban elhelyezett kijelzőkön megjelenő rajongói üzenetekkel kapcsolatban. Mint észrevette, az 1000. futam nagyszerűségét éltető üzenetet egy Paul Sherer nevű személy még órákkal a verseny rajtja előtt tette közzé Twitteren. És nem ez volt az egyetlen, több változatot is kiírt, köztük például egy olyat is, amelyben Valtteri Bottasnak gratulált a győzelemhez - amit ugyebár nem is szerzett meg. És végül ezek közül, a több eshetőségre is előzetesen felkészülő kommentelő üzeneteiből is betettek egyet az adásba. Ami még furcsább, hogy közösségi profiljai alapján Sherer a Formula-1-ben dolgozik, gyakran ott van a versenyhelyszíneken. Az emberekben felmerült az a botránygyanús elmélet is, hogy az F1 ilyen mesterkélt módon próbál gondoskodni arról, hogy mindenképp legyen valamilyen megjeleníthető komment a közvetítésekben, ám mint Sherer azt egy kérdésre elmagyarázta, csak saját szórakozásból küld be előzetesen több üzenetet is, így próbálva bekerülni az adásba már egy ideje. Bárhogy is van, különös.

 

D4G53nMWsAEK_GS

Raikkönen elejtett egy poharat Kínában... szerintetek miért?

Ez a videó terjed az Alfa világbajnokáról - a rossz nyelvek szerint nem volt már szomjas, amikor kicsúszott a kezéből az a pohár...

Az egész történelem megelevenedik az 1000. futam különleges intrójában

A Kínai Nagydíj hivatalos közvetítésében a szokásos nyitóvideót egy másik is megelőzte: annak alkalmából, hogy a Formula-1-es világbajnokság 1000. versenyét rendezték, egy egyperces összeállítással száguldhattunk végig a sport 1950 óta íródó történelmén, felidézve az előző 999 futam ikonikus arcait, autóit és pillanatait. 

Marquez austini esésében a spanyol minden lelki fájdalma benne van

Marc Marquez drámai fordulatot adott a sokak által már előre lefutottnak gondolt Amerikai Nagydíjnak. A spanyol verhetetlen volt Austinban azóta, hogy a pálya 2013-ban bekerült a MotoGP naptárába, most azonban bekövetkezett az elképzelhetetlen (vagy aminek egyszer mindenképp el kellett jönnie?): Marquez az élen haladva eldobta a motort, majd pedig hiába próbált visszaállni a versenybe, hogy mentse a menthetőt, a Hondája már nem indult be, így a címvédő végül teátrális mozdulattal dőlt el a motorjával együtt. 

Hamilton: Akkor se lenne ilyen bajuszom, ha az életem múlna rajta!

Sebastian Vettel egyre vastagodó, először a 2018-as szezon végén megjelenő bajsza megunhatatlan téma az F1-es paddockban. A Kínai Nagydíj futamát követő sajtótájékoztatón egy újságíró furcsa párhuzamba állította, hogy a Mercedes idei alakítását megelőzően csak az 1992-es Williams tudta három kettős győzelemmel kezdeni a szezont, amelynek vezető pilótája a Vetteléhez hasonló arcszőrzetet viselő Nigel Mansell volt.

Mielőtt válaszolt volna a csapata dominanciáját célzó kérdésre, Hamilton sem állta meg, hogy megjegyzést tegyen riválisa szokatlan megjelenésére. 

"Éppen mondtam neki, hogy én akkor se tudnék ilyet növeszteni, ha az életem múlna rajta! Az apámtól örököltem ezt, akinek szintén nincs sok arcszőrzete, szóval számomra nagyjából ez a mostani a maximum. Emiatt még a Movemberben sem igazán tudok részt venni, mindig fel kell ragasztanom egyet!" - utalt Hamilton a rendszeres novemberi mozgalomra, amely során a férfiak a borotválkozás mellőzésével igyekeznek felhívni a figyelmet az egészségügyi kockázatokra.

Norris a szürrealizmusig emelte az F1-es poénkodást

A 2019-es szezon újonc pilótáival nemcsak a legújabb fiatalos lendület, de egy új világszemlélet is érkezett a Formula-1-be. A Z generáció online ténykedését gyakran már nehezükre esik megérteni az idősebbeknek, így azt sem nagyon tudjuk hova tenni, amit a McLaren-pilóta Lando Norris kiposztolt a sanghaji balesetének újraértelmezéseként.

"A Formula-1 az 1000. versenyét éli, eközben én már az 5000. versenyen járok." 

Mire gondolt a költő?

Te is megszédülhetsz az 1000. futam győzelmi pezsgőjétől

A történelmi futamra visszatért a pezsgő-onboard, amely a palack „szemszögéből” mutatja be Hamilton ünneplését. Anélkül meg lehet szédülni tőle, hogy beleinnánk.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

And... spray!

Hirtelen ismét világbajnoki esélyes lett egy magyar autóversenyző

Miközben a magyar autósportrajongók azt várják, mikor szerzi vissza a ma WTCR-ként ismert túraautós csúcskategória a világbajnoki státuszt, hogy Michelisz Norbert ismét harcba szállhasson a Magyarország első FIA világbajnoki címéért, Szabó Krisztián csendben bejelentkezett ugyanezért a titulusért egy másik szakágban, a ralikrosszban! A sztárság felé haladó magyar pilóta története is elolvasható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

christaylor

A McLaren is megcsinálta a dupla kiállást

Csak amíg a Mercedes nagyjából öt másodperc alatt lezavarta Hamilton és Bottas második kerékcseréjét, addig a Kvjattal való ütközés után Norrisnak hosszasan kellett álldogálnia Sainz mögött, amíg lefeszegették az 55-ös McLaren orrkúpját. Íme mindkét csapat mutatványa:

Nem érdekel, mit mondanak mások – mondta Kvjat, aztán otthagyta az interjút

Az első körben történt hármas ütközés résztvevőjével a holland tévé készített interjút, legalábbis próbált a Kínai Nagydíj után. Mikor megkérdezték, beszélt-e Sainzzal és Norrisszal, úgy válaszolt: ő aztán nem, nincs szüksége rá, ha akarják, megkeresik.

Mikor a riporter felvetette, hogy hármasban elsimíthatnák az ügyet, cinikus „miért?”-tel válaszolt, végül elmondta: „Nem érdekel, mit mondanak. Megvan a véleményem és nekem csak ez számít” – aztán hátat fordított a kamerának és elsétált.

Mikor kezdte utoljára három kettős győzelemmel egy csapat a szezont?

Ilyen nemhogy a Mercedesszel 2014 óta, de még a Ferrari-érában sem fordult elő. 27 évvel ezelőtt, az 1992-es szezon kezdetén a Williams uralta totálisan az első három nagydíjat: akkor Dél-Afrikában, Mexikóban és Brazíliában is Nigel Mansell végzett az első, Riccardo Patrese a második helyen. A széria az év negyedik futamán szakadt meg: ha a Mercedes diadalmenete Ausztrália, Bahrein és Kína után folytatódik Azerbajdzsánban, első csapatként nyithat négy egy-kettes eredménnyel egy szezont.

Összefoglaló videó a Kínai Nagydíj eseményeiről

Eseménydús első kör, Leclerc mizériája, Verstappen–Vettel csata, Mercedes-menetelés: megjött a sanghaji futam hivatalos összefoglalója.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Ma 13 órakor AFM Motosporthíradó a FIX TV-n!

Kapcsoljatok a FIX TV-re, hogy képbe kerüljetek a hazai autósport legfontosabb eseményeivel: Szabó Krisztián eredményes debütálásával a ralikrossz-világbajnokságon, az országos bajnokság kezdetével, valamint az idei AMTS érdekességeivel, köztük a M1RA csapatbemutatójával.