Piastri tanult a hibákból és Verstappentől is
https://formula.hu/parc-ferme/40227
Negyedik Formula–1-es szezonjára készülve Oscar Piastri úgy érzi, a 2025-ös bajnoki hadjárat, különösen annak második fele számos tanulságot tartogatott számára. A McLaren versenyzője szerint nemcsak a saját hibáiból, hanem mások teljesítményéből is lehetett tanulni. Az ausztrál elismerően beszélt csapattársáról, Lando Norrisról is, aki végül világbajnoki címet ünnepelhetett.
„A szezon második fele kifejezetten erős volt tőle, és megérdemelten lett bajnok” – fogalmazott. „Az év eleje valószínűleg nem volt számára olyan egyértelmű, mint szerette volna. Nálam inkább az volt a meghatározó, hogy a második félévben rengeteg olyan dolog történt, amit sok szempontból senki nem kívánna magának” – mondta. „Ez jelenti számomra a legfontosabb tanulságot.”
Piastri szerint ugyanakkor nemcsak önmagára érdemes figyelni. Kiemelte Max Verstappen és a Red Bull látványos visszakapaszkodását is, amikor hatalmas hátrányból fordították meg a bajnoki küzdelmet: „A saját szezonomból is rengeteget tanultam, de fontos másokra is figyelni” – hangsúlyozta. „Ahogy Max és a Red Bull szezon második felében ekkora hátrányból visszajött, abból is egyértelműen lehet tanulságokat levonni.”
A McLaren versenyzője végül egyértelművé tette: bár sok külső példát látott, számára a saját szezonja szolgált a legtöbb leckével. „Úgy érzem, bőven volt mit tanulnom a saját évemből, és ezt szeretném hasznosítani az idei szezonban.”

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|