Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/40142
Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.
Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.
Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.
Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:
| Év | Név | 2013 | F138 |
| 2026 | SF-26 | 2012 | F2012 |
| 2025 | SF-25 | 2011 | 150° Italia |
| 2024 | SF-24 | 2010 | F10 |
| 2023 | SF-23 | 2009 | F60 |
| 2022 | F1-75 | 2008 | F2008 |
| 2021 | SF21 | 2007 | F2007 |
| 2020 | SF1000 | 2006 | 248 F1 |
| 2019 | SF90 | 2005 | F2005 |
| 2018 | SF71H | 2004 | F2004 |
| 2017 | SF70H | 2003 | F2003-GA |
| 2016 | SF16-H | 2002 | F2002 |
| 2015 | SF15-T | 2001 | F2001 |
| 2014 | F14 T | 2000 | F1-2000 |

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja
https://formula.hu/parc-ferme/24092
Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.
.jpg)
Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24091
A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is
https://formula.hu/parc-ferme/24088
Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.
Merry Christmas to you all!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) December 25, 2019
From all of us here at SportPesa Racing Point F1 Team, we wish you a very lovely festive day! ☃ #MakeItCount #F1 pic.twitter.com/iTHWrISFth
Eladta leányvállalatát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24090
A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.
A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24089
A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport
A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban
https://formula.hu/parc-ferme/24087
A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.
Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?
https://formula.hu/parc-ferme/24086
Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.
"Four tires and fuel for Saint Nick!"
— NASCAR (@NASCAR) December 25, 2019
We wish you a very Merry Christmas! pic.twitter.com/UNoKFO06a1
Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens
https://formula.hu/parc-ferme/24085
Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.
Christmas Eve session with @pitfittraining. We’ve been working towards walking with a cane for a while now. I tried a couple months ago, and I couldn’t even take 2 steps. Today I was walking around at a snails pace! It’s days like today that make me want to work even harder. pic.twitter.com/GvG0GGOFC8
— Robert Wickens (@robertwickens) December 25, 2019
Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt
https://formula.hu/parc-ferme/24084
Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.
Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1
https://formula.hu/parc-ferme/24083
Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

Forrás: Formula-1 Twitter
Hamilton kutyáját is annyira elkapta a karácsonyi hangulat, hogy kedve támadt dalra fakadni
https://formula.hu/parc-ferme/24082
Legalábbis úgy tűnik a hatszoros F1-es világbajnok által megosztott videón, mintha Roscoe énekelni próbált volna…
Így karácsonyozik a friss világkupagyőztes Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/24081
Bő egy héttel ezelőtt még a WTCR sepangi szezonzáróján szerepelt és nyert bajnoki címet, de úgy tűnik, Norbiéknak azért jutott ideje például a karácsonyfa-vásárlásra is. A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő pilóta felesége és két kislánya társaságában kíván boldog karácsonyt:
Tudjátok, hány bokszkiállás volt 2018-ban összesen?
https://formula.hu/parc-ferme/24080
A Grill the Grid elnevezésű videósorozatban ezúttal bónusz kérdésként megkapták a pilóták, hogy szerintük hány bokszkiállás történt a 2018-as szezon során. Nem lőnénk le előre a poént, de annyit elmondunk, hogy az egyik csapat szinte telibe eltalálta a háromjegyű számot!
A tökéletes csúcsdísz nem léte...
https://formula.hu/parc-ferme/24078
De bizony, hogy létezik! Mi kiégtünk az angyalszárnyas Lando Norristól, aki még bólogatni is képes!
The perfect Christmas tree doesn't exi-
— Formula 1 (@F1) December 24, 2019
What #F1 inspired decorations do you have up?
@RachelPercival5pic.twitter.com/CfrU90xPRA
A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24077
Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.
Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/24076
A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.
Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin
https://formula.hu/parc-ferme/24079

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak
https://formula.hu/parc-ferme/24074
Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.
Time to get ready for the holidays!
— MotoGP™ (@MotoGP) December 24, 2019
Spreading festive cheer from us to you! #MotoGP pic.twitter.com/JySvdgQDkw
Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre
https://formula.hu/parc-ferme/24075
Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból:
Így kíván kellemes ünnepeket az Alfa Romeo csapata
https://formula.hu/parc-ferme/24073
Benne a két pilótával, Antonio Giovinazzival és Kimi Raikkönennel.
It's not all about going fast. Happy Holidays! #MerryXmas #SauberMotorsport #AlfaRomeoRacing #GetCloser pic.twitter.com/LzsUp39vTy
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) December 23, 2019