DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari

Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.

Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.

Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.

Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:

Év Név 2013 F138
2026 SF-26 2012 F2012
2025 SF-25 2011 150° Italia
2024 SF-24 2010 F10
2023 SF-23 2009 F60
2022 F1-75 2008 F2008
2021 SF21 2007 F2007
2020 SF1000 2006 248 F1
2019 SF90 2005 F2005
2018 SF71H 2004 F2004
2017 SF70H 2003 F2003-GA
2016 SF16-H 2002 F2002
2015 SF15-T 2001 F2001
2014 F14 T 2000 F1-2000

ferrari-auto-f1

Magyar néző orra előtt törte rommá a Hyundait a világbajnok

A csapatot váltó Ott Tanak a Monte-Carlo Rali negyedik gyorsasági szakaszán csúszott ki és szenvedett gigantikus balesetet. Éppen erről a nézői pontról követte a versenyt a hazai autósportból ismert Jobbágy Ákos, aki ezeket a képeket osztotta meg a roncsról. A versenyző és navigátora épségben megúszta az esetet.

Megzabolázott F1-es autók kerülnek magánkézbe

Két átalakított Formula-1-es autó, egy 2011-es Marussia és egy 2012-es Sauber válik bárki által megvásárolhatóvá egy brit cégnek köszönhetően. A TDF-1 kódnevű projekt keretében a két gépet olyan szempontok alapján módosították, hogy azok civilek számára is kezelhető, megbízható pályaautókká váljanak. Kaptak önindító motort és extra hűtőventillátorokat, a 2,4 literes V8-as erőforrásokat pedig kisebb, 1,73 literes turbófeltöltősökre cserélték, amelyek maximális fordulatszáma 9000/perc. 

A cég szerint az autók karosszériái érintetlenek, és a nyitható hátsó szárny is működik rajtuk.

Padlógázzal esett le az útról, az első versenyen rommá törte autóját a WRC világbajnoka - videó

Hatalmaset esett a szezonnyitó Monte-Carlo Rali negyedik gyorsasági szakaszán Ott Tanak: a világbajnoki címvédő borzasztóan összetörte új autóját, a Hyundai i20 WRC-t. Szerencsére a versenyzők épségben kiszálltak az autóból, viszont a futamon eddig harmadik helyen álló Tanak ezzel az óriási bukással debütált új csapatában:

Már sütik a Mercedes W11-et

Nem tévedés, a 2020-as versenygép karosszériájának fontos elemei valóban ebben a hatalmas kemencében készülnek. A szénszálból készült komponenseket magas nyomás alatt, körülbelül 180 Celsius-fokon hőkezelik.

Ez volt a WTCR szezonja dióhéjban

Közel ötperces videót tett közzé a széria a YouTube-on, amely a szezon legemlékezetesebb történéseit tartalmazza – nagy hangsúllyal az eseménydús sepangi szezonzárón.

A magyar csapattulajdonos, aki a Toyota új WRC-pilótájának adott autót

Az Autósport és Formula Magazin műsorában Topp Zoltán, a Topp Cars tulajdonosa szerepelt – az ő R5-ös Skodájával nyerte a Szilveszter Ralit a hétvégén már Monte-Carlo Ralin vitézkedő finn Kalle Rovanpera, ez azonban csak egy apró epizód az alakulat eredménydús történetében.

Mennyire ismered jól a Schumacher testvérek történetét?

Mindent tudsz Michael és Ralf Schumacher pályafutásáról? Teszteld tudásod a Formula.hu kvízjátékával - a kérdéssor erre a linkre kattintva kitölthető!

 

dppi_6

fotó: dppi

Így dobja fel a szezon előtti edzést Daniel Ricciardo

Hamisítatlan ricciardós stílus...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the sessions going good you just gotta let natural causes take place. Panic not my friends. Panic not.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Már túl vagyunk az F1-es téli szünet felén

Az F1 Instagram oldala tett közzé egy szerkesztett képen, amin az látható, hogy a 104 napos téli szünet 53. napjánál tartunk, úgyhogy túl vagyunk a felén - igaz, a felirat szerint "Vizsgálat alatt" van ez a szünet, mert "túl hosszú". A kép alá aztán meg is érkeztek az érintettek: Carlos Sainz rögtön megjelölte Lando Norrist és beírta, hogy "Higgy nekem, nem ilyen lenne az arcod, ha második lennél", mire jött Norris válasza, hogy "Szó szerint így nézek ki most". De megérkezett a Racing Point is, a csapat oldalának kezelője annak örvendezett, hogy dupla pontszerzés van kilátásban a tabella szerint...

 

Hamiltont egy McLaren F1-ben szúrták ki Los Angelesben

A brit F1-es világbajnokot egy elképesztő(en drága) hiperautóban vette észre egy gyalogos Los Angeles elitnegyedében, Beverly Hillsben. Ha igaza van a szemfüles személynek, és a szóban forgó gép a 44-es alvázszámmal rendelkezik, akkor a videóban egészen pontosan ebben a kocsiban ül Lewis Hamilton, ami egy 2017-es árverésen 4,7 milliárd forintért cserélt gazdát. 

A típusból mindössze 69 darab utcai változatot gyártottak, és hosszú ideig ez számított a világ leggyorsabb közúti autójának. Egyik szembetűnő jellegzetessége, hogy a vezető az együléses versenyautók mintájára középen foglal helyet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I was walking in Beverly Hills and stumbled across @lewishamilton in a Mclaren F1. Seriously legendary #mclaren #F1 #lewishamilton #racecar #rare #beverlyhills #cars #racing

991.2 GT3RS & M4 (@carmodification) által megosztott bejegyzés,

Fontos partneréről tett bejelentést a Red Bull

Csütörtök délután bejelentette együttműködésének folytatását a Red Bull és az ExxonMobil. Ez azért fontos, mert az utóbbi években egyértelműen az egyik húzóágazattá lépett elő az üzem- és kenőanyagfejlesztés, minden topcsapat egy saját magára szabott céggel dolgozik együtt, így kiemelten fontos, hogy a Red Bull folytathatja a megkezdett munkát a partnerével. A kapcsolatuk 2017 óta tart, most pedig "több évre szóló" szerződést jelentettek be.

lead-exxonmobil-renewal-2020

fotó: Red Bull Racing

Nemet mondana az F1-es lehetőségre az IndyCar-pilóta

Felix Rosenqvist köszöni szépen, de nem kér a Formula-1-ből. A 28 éves svéd autóversenyző a múltban ígéretes együléses junior karriert teljesített Európában, ám a GP2 kapujába érve pénzügyi okokból úgy döntött, inkább Amerika felé veszi az irányt. Azóta az FE-t, a Le Mans-i 24 órást és még számos más sorozatot megjárva az IndyCarban versenyez, és nem vágyik a száguldó cirkuszba.

"Nem akarok olyan helyzetben versenyezni, amelyben nem tudok nyerni. Az F1-ben ez a helyzet, ha egy versenyző nincs a megfelelő csapatnál. Ha nagyon akartam volna, akkor bejutok, de sosem vágytam rá" - magyarázta, hozzátéve, hogy az IndyCart azért szereti, mert a különböző pályái miatt keményebb, így aki abban bajnok, az egy igazán egyben lévő versenyző. 

rosenqvist-portre-20191

Fotó: DPPI

Ritka megtiszteltetésben részesül Leclerc

Idén minimum két nagydíjhelyszínen neveznek el lelátót Charles Leclerc-ről. A nézők szülőhazájában, Monacóban, valamint a szomszédos Franciaországban is szurkolhatnak neki a róla elnevezett tribünökön. Ráadásul ez még nem is a végső mennyiség, a pilóta úgy fogalmazott Twitteren, ez volt "az első kettő."

Két nappal a teszt előtt debütál a Racing Point autója

A rózsaszín középcsapat a következő a sorban, amely felfedte az idei autó bemutatójának dátumát. Február 17-én az ausztriai Mondsee városában, a főszponzoruk főhadiszállásán lesz az esemény, mindössze két nappal a téli tesztidőszak kezdete előtt.

A fenti dátummal immár a mezőny többségének hivatalos a bemutatója: 11-ére a Ferrari, 12-ére a Renault, 13-ára a McLaren, 14-ére pedig a Mercedes és az Alpha Tauri tűzte ki dátumát. A teszt kezdete február 19.

stroll-action-20192

Indul a WRC szezonja, bemutatkozik a Toyota új pilótahármasa

Három új versenyzővel vág neki a rali-vb címvédő istállója a hétvégi Monte-Carlo Ralival elkezdődő szezonnak. A Hyundaihoz igazoló Ott Tanak, valamint a menesztett Jari-Matti Latvala és Kris Meeke helyére a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier, az egyszeres győztes Elfyn Evans, valamint az WRC2-es világbajnok Kalle Rovanpera csatlakozik, aki az előző évet a Szilveszter Rali megnyerésével zárta nálunk, ezzel melegítve bemutatkozására.

Új csapattal hozták hírbe Kubicát

Sajtóértesülések szerint a BMW egyik privát DTM-es csapatánál folytathatja versenyzői karrierjét Robert Kubica. Az F1 mezőnyéből kiszorult lengyel az Alfa Romeóhoz igazolt fejlesztőpilótának, de emellett célja maradt, hogy egy másik szériában aktív maradjon. Itt jött képbe a németek túraautós sorozata, amelybe egy teszt erejéig tavaly év végén belekóstolt, szintén egy BMW-vel. A Motorsport.com úgy tudja, az Alfa Romeós szerződés elméletileg nem akadályozná meg a pilótát abban, hogy egy másik márka autóját vezesse.

Az viszont problémát jelent, hogy a a két sorozat versenynaptára három alkalommal is ütközik. A Kanadai Nagydíj alatt a DTM Anderstorpban, a Francia Nagydíj közben Monzában, az Olasz Nagydíj alatt Assenben rendez versenyhétvégét. Egyszerre két helyen pedig Kubica sem képes szolgálatot teljesíteni, márpedig az F1-es szerződésével kapcsolatban azt nyilatkozta, gyakorlatilag minden nagydíjon ott lesz, és versenyzőt is helyettesít, ha arra szükség van.

kubica-bmw-test-2

Jótékonysági árverést indított az F1 Ausztráliáért

Az Ausztráliában pusztító szörnyű erdőtüzek károsultjain próbál segíteni a Formula-1 is: jótékonysági árverést hirdet, amely ma, január 22-én indult el. A befolyt összeget segélyszervezetek kapják, akik a lehető leghasznosabb módon tudják azt felhaszálni az érintettek megsegítésére. Olyan dolgokra lehet licitálni, mint például Daniel Ricciardo tavalyi kesztyűje és cipője, Kevin Magnussen idén, Melbourne-ben használandó versenyruházata, vagy éppen Alex Albon, Max Verstappen, Romain Grosjean, vagy Danyiil Kvjat overallja. 

Ezen felül "programot és élményt" is lehet venni, többek között Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Toto Wolff, Max Verstappen, Alex Albon, Lando Norris, Carlos Sainz, Sergio Perez, Lance Stroll, George Russell, Nicholas Latifi, Claire Williams és Mattia Binotto is "megkapható" valamilyen időtöltésre - plusz a Renault és a McLaren gyárlátogatást is bedobott a kalapba, a Pirelli jóvoltából pedig Melbourne-ben egy-egy körre a biztonsági autóba is be lehet ülni.

pf6_13

fotó: dppi

Ez lenne a Netflix F1-es sorozatának idei premierdátuma?

A streamingszolgáltató francia nyelvű Twitter-oldalára került ki egy bejegyzés, amely szerint a Drive to Survive idei szezonja február 28-án válik elérhetővé. Mivel a sorozat első évada minden régióban ugyanazon a napon került ki, ezért arra lehet számítani, hogy ez idén is így történik, és Magyarországról is aznap megtekinthetővé válnak a részek.

A műsor készítőinek bőven szolgáltatott alapanyagot a tavalyi F1-es szezon, elég csak a Ferrari belső feszültségére, a Német Nagydíjra vagy a Rich Energy által generált balhéra gondolni. Mi már alig várjuk.

1,3 millióért kelt el Michelisz sisakja - ott voltunk az átadáson

1,3 millió forintért vette meg egy lelkes rajongó Michelisz Norbert versenysisakját, melynek eszmei értékét tovább emeli, hogy a pilóta a licit lezárása után bajnok lett a WTCR-ben. Egyébként a bevétel teljes egésze jótékony célt szolgál: a gerinceredetű izomsorvadással, közismertebb nevén SMA-val harcoló kisfiú, Ákos gyógykezelésére ajánlották fel. Az Autósport és Formula Magazin egyedüliként volt jelen, mikor a licitet megnyerő, lelkes sisakgyűjtő Rigó István átvette a relikviát Michelisz Norberttől.

Az átadásról készült galéria ezen a linken megtekinthető!

michelisz1_2

Fotó: Gál Tibor / @everythingmoment

Schumacher vagy Diocles volt a történelem legjobbja versenykocsiban?

Kollégánk, Gellérfi Gergő gyártotta az alábbi összevetést, amely a történelem két legjobb versenyzőjét helyezi egymás mellé: a Formula-1 német ikonját, Michael Schumachert, valamint a római kocsiversenyek sztárját, Gaius Appuleius Dioclest.

„Michael Schumacher nevét alighanem mindenki ismeri, de hallottatok-e már Gaius Appuleius Dioclesről?” – olvasható az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék Facebook-oldalán. „Az ókorban elképesztően népszerű kocsiversenyzés legnagyobb sztárja több mint négyezer versenyének egyharmadát megnyerte, s óriási vagyont gyűjtött össze sikereivel – hogy pontosan mekkorát, arról megoszlanak a nézetek, egyes tudósok szerint mai értékre számítva akár tízszer akkorát is, mint bármelyik modern sportoló tette.”

A több mint négyezer verseny és 1462 győzelem mellé egy kis magyarázat: egy későantik forrás szerint az év 66 napján rendeztek kocsiversenyt Rómában, egy versenynap során pedig 24 futamot tartottak. A 250 ezer nézőt befogadó Circus Maximusban rendezett versenyeken csapatok is voltak, Diocles pedig elsősorban a vörös színű formációban érte el sikereit.