„Nagyon-nagyon nehéz lesz” megőrizni a konstruktőri második helyet – Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/39933
Az előző két hétvégéből kiindulva elképzelhető, de összességében nehezen megvalósíthatónak érzi Charles Leclerc, hogy a Ferrari megtartsa a második helyet az F1-es konstruktőri világbajnoki tabellán. A vörösök számára jól sikerült az USA és a Mexikóvárosi Nagydíj, és különösen igaz ez a mindkétszer dobogón végző monacóira, akinek pontjaival a Scuderia feljött ezüstérmes pozícióba. Igaz, a csata roppant szoros, hiszen a maranellóiak csupán egyetlen ponttal előzték meg a Mercedest, ráadásul a Red Bull is mindössze tízpontos lemaradással üldözi őket. Leclerc nem is volt túlzottan bizakodó, amikor a mexikói futamot követő sajtótájékoztatón a második pozíció megtartásáról kérdezték:
„Nagyon-nagyon nehéz lesz. Ha visszatekintek az utolsó két hétvégére, akkor igen, Ha az azt megelőző két hétvégét nézem, akkor nem igazán. Csak versenyről versenyre kell fókuszálnunk, és tökéletesen végrehajtanunk mindent, ahogy azt tettük a legutóbbi két futamon. Ez nyilván kifizetődik, mint mindig, de rendkívül nehéz mindig ezen a szinten teljesíteni. De ezt a szintet kell céloznunk, és remélhetőleg ez elegendő lesz a második helyhez a konstruktőriben.”

A nap képe: ismét együtt vacsorázott Abu Dhabiban az F1-es mezőny
https://formula.hu/parc-ferme/40045
Folytatódik a hagyomány: az előző évekhez hasonlóan ezúttal is összegyűlt a Formula-1-es mezőny nagy része a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat megelőző csütörtök estén, hogy közösen vacsorázzanak. Az erről készült csoportkép aztán szinte kivétel nélkül az összes pilóta közösségi oldalára felkerült – a hiányzókat leszámítva, akikből ezúttal három volt: Fernando Alonso, Lance Stroll és Nico Hülkenberg. A posztolók közül Lewis Hamilton fűzte a leghosszabb kommentárt a képhez:
„A 2025-ös osztály. Mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt csinálják, amit mi, és ezért hihetetlen szerencsések vagyunk. Hálás vagyok ezekért a versenyzőkért, akik ellen megtiszteltetés versenyezni, és bár riválisok vagyunk, csakis tisztelet van közöttünk, és büszkén hívom őket a barátaimnak. Remélem, mindenkinek egy nagyszerű szezonzáróval szolgálhatunk” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.

„Csak segítünk az F1-nek a tv-s számokkal!” – viccelődött Brown
https://formula.hu/parc-ferme/40043
Elsőre egy humoros megjegyzéssel ütötte el Zak Brown a McLaren múlt hétvégi katari malőrjét, amikor Oscar Piastri győzelmét és Lando Norris dobogóját dobták el azzal, hogy a mezőny többi tagjával ellentétben nem álltak ki kereket cserélni a safety car-fázis alatt a hetedik körben, és ezzel ráadásul még inkább visszahozták a meccsbe az elsőséget megöröklő Max Verstappent, aki így 12 pontra felzárkózott az éllovas britre.
„Segítünk Stefanónak a tv-nézettség számaival!” – viccelődött a Viaplay kamerái előtt Brown, majd hozzátette: „Nem teljesen ez volt a mestertervünk… Meglátjuk, mit hoz Abu Dhabi. Tavaly nyertünk, az első sorba kvalifikáltunk, szóval nem kétséges, hogy erősek leszünk.”
A McLaren-vezérigazgató nem tagadta, hogy benézték a dolgokat Katarban: „A kiértékelésünk rossz volt, nyilvánvalóan az volt a döntő kör. Borzalmas érzem magam Oscar és Lando miatt. Oscar abszolút briliáns volt egész hétvégén és csökkentett a különbségén, de nyilvánvalóan túl nagy hátrányba hoztuk. Lando is remekül vezetett. Eléggé frusztráló, hogy eldobtunk egy győzelmet és egy dupla dobogót annak fényében, ami a bajnokságban történik. De kielemeztük a helyzetet, és erősebben térünk vissza.”

„Még nem fejeztem be” – Tsunoda reagált
https://formula.hu/parc-ferme/40042
Egy nap után reagált saját közösségi oldalán a Red Bull bejelentésére Yuki Tsunoda: mint ismert, a japánt lefokozzák az energiaitalosok, jövőre nem lesz ott a rajtrácson, hanem a Red Bull és a Racing Bulls közös teszt- és tartalékversenyzője lesz.
Az ő helyét Isack Hadjar kapja meg a Red Bullnál, a Racing Bullsba pedig az újonc Arvid Lindblad ülhet majd Liam Lawson mellé.
„Még nem fejeztem be. Rájönni, hogy nem lesz ülésem 2026-ban hihetetlenül nehéz volt, de elkötelezett vagyok, hogy minden korábbinál keményebben dolgozzak a Red Bull-lal teszt- és tartalékversenyzőként, hogy fejlődjek a csapattal, és bizonyítsam, hogy megérdemlek egy helyet a rajtrácson. Az élet tele van visszalépésekkel, és ez az enyém. De ez nem fog megakadályozni abban, hogy a tőlem telhető legjobb F1-es pilóta legyek” – írta Tsunoda.

fotó: Red Bull Content Pool
Színesebb lesz a McLaren F1-es autója hétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/40041
Kilenc szurkoló tervezett némi színesítést a McLaren F1-es autóira a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra. A hétvége során ezek a módosítások lesznek láthatók a konstruktőri világbajnoknál:



A Super Bowl szünetében mutatja be első F1-es autója festését a Cadillac
https://formula.hu/parc-ferme/40040
Nem akármilyen bemutatót tervez a Formula-1-es mezőnybe jövőre tizenegyedik csapatként megérkező Cadillac: a Super Bowl szünetében, azaz február 8-án (bár magyar idő szerint ez már 9-ét jelent) mutatják be a 2026-os versenyautójuk festését. Ennél amerikaiabb aligha lehetne az új formáció bemutatkozása, hiszen a Super Bowl a legnépszerűbb és legnézettebb sporteseménynek számít az Egyesült Államokban, amelynek szünete legalább annyira fontos és értékes például a reklámok szempontjából, mint maga a döntő mérkőzés. A Cadillac bejelentése értelmében ők maguk is egy reklám keretében leplezik majd le a jövő évi autójuk dizájnját.
A háttérben természetesen már hónapok óta gőzerővel zajlanak a munkálatok, a Cadillac több nagydíjhétvégén is a tényleges pályaeseményekkel párhuzamosan a központjából szimulálta a történéseket, néhány hete pedig a pályán is megkezdték a felkészülést egy korábbi Ferrarival. Ez utóbbi alkalomnál Sergio Perez ült a volán mögé, aki az istálló egyik versenyzője lesz, míg mellette Valtteri Bottast láthatjuk majd.
A Cadillac már az ötödik csapat, amely ismertette a jövő évi bemutatóinak időpontját:
Január 15.: Red Bull és Racing Bulls (csak festés)
Január 23.: Alpine (csak festés)
Február 8.: Cadillac
Február 9.: Aston Martin
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szavazz: Ki lesz a 2025-ös F1-es világbajnok?
https://formula.hu/parc-ferme/40039
A hétvégén jön a mindent eldöntő szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj a Formula-1-ben, amelynek három versenyző vág úgy neki, hogy van esélye a világbajnoki címre. Az összetettet Lando Norris vezeti, őt 12 pontos hátránnyal követi Max Verstappen, de még Oscar Piastri is lőtávon belül van a 16 pontos lemaradásával. A kérdés egyszerű: szerintetek ki nyeri a 2025-ös F1-es világbajnokságot hármójuk közül? Szavazzatok az alábbi modul segítségével:
Megvan, mikor mutatja be első Mercedes-motoros F1-es autója festését az Alpine
https://formula.hu/parc-ferme/40038
Az Alpine bejelentette, hogy január 23-án, Barcelonában tartja a szezonindító eseményét. Bár a pontos részletek nem ismertek, vélhetően csak az A526-os festését láthatjuk majd ekkor, magát a tényleges 2026-os F1-es versenyautót nem. Az Alpine számára új korszak kezdődik jövőre a Formula-1-ben, hiszen a saját motorprogram bezárása után immár a Mercedes ügyfeleiként az ő erőforrásukat fogják használni. Az enstone-iak tehát már nem gyári státuszban indulnak jövőre, a pilótapáros azonban változatlan lesz Pierre Gasly és Franco Colapinto révén.
Az Alpine a negyedik istálló, amely ismertette 2026-os bemutatójának időpontját: a sort jelen állás szerint a Red Bull és a Racing Bulls nyitja január 15-én, Detroitban, míg az Aston Martin február 9-én, azaz már az első zárt kapus barcelonai gyakorlás (január 26-30.) után, de még a két nyilvános bahreini teszt (február 11-13. és 18-20.) előtt leplezi le az első Adrian Newey-féle autóját.
Az eddig ismert 2026-os F1-es bemutatók:
Január 15.: Red Bull és Racing Bulls (csak festés)
Január 23.: Alpine (csak festés)
Február 9.: Aston Martin

Mindkét autójába újonc fiatalt ültet az Aston az F1-es idényzáró első edzésén
https://formula.hu/parc-ferme/40037
A Formula-2-ben szereplő Cian Shields vezetheti Fernando Alonso autóját a hétvégi Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj első pénteki szabadedzésén – jelentette be kedden az Aston Martin. A 20 éves brit pilóta idén futja első teljes szezonját az F2-ben, ám eddig egyetlen pontot sem tudott szerezni. Bár F1-es versenyhétvége keretein belül most fog debütálni, a csapat közleménye szerint korábbi autóval van már tapasztalata: több mint 500 kilométert teljesített az Aston korábbi versenygépeivel TPC-teszteken, emellett „széles körű fejlesztési munkát” is végzett a silverstone-i istálló szimulátorában.
Shields szerepeltetése azt is jelenti, hogy az Aston Martin mindkét pilótáját kiülteti az év utolsó FP1-ére, hiszen azt már korábban bejelentették, hogy Lance Stroll autójába pedig Jak Crawford fog beülni pénteken Abu Dhabiban – igaz, ő a brittel ellentétben nem most mutatkozik be, hiszen bő egy hónapja Mexikóban már lehetőséget kapott. A Formula-1-es szabályok értelmében egyébként idén már négyszer (autónként két-két alkalommal) kell minden alakulatnak egy újoncot szerepeltetniük egy hétvége első tréningjén, Abu Dhabi pedig népszerű helyszín erre, így ezúttal sem csak a „zöldeknél” láthatunk majd beugrót: a Williamsnél például ismét lehetőséget kap Luke Browning.

Ekkor mutatják be az első Newey-féle Aston Martint
https://formula.hu/parc-ferme/40036
A Lawrence Stroll által irányított Formula-1-es csapat a közösségi oldalain jelentette be, mikor mutatják be az új, 2026-os szabályok szerint épülő autóját, az AMR26-ot. A posztban látható kép tanúsága szerint 2026. február 9-én érkezik az első Adrian Newey által tervezett F1-es Aston Martin. A silverstone-i bázissal rendelkező istálló nagy reményekkel készül az új szabályokat hozó 2026-os szezonra, miután az idei év nem alakult túl fényesen számukra.
AMR26 arrives.
— Aston Martin Aramco F1 Team (@AstonMartinF1) December 1, 2025
09.02.26 pic.twitter.com/du9lqgXIuR
Az FIA is reagált az Antonellit ért online támadásokra
https://formula.hu/parc-ferme/40035
A Katari Nagydíj után elfajultak az indulatok az online térben: több sértő üzenet és fenyegetés érte a Mercedes fiatal tehetségét, Kimi Antonellit, amiért az utolsó körben elkövetett hibája lehetővé tette Lando Norris számára az előzést. A brit pilóta így két ponttal közelebb került a világbajnoki címhez, és a Mercedes újoncára zúduló támadások mértéke messze túllépte a sportszerűség határát.

Fotó: Mercedes
A Red Bull csapata után most az FIA is hivatalos közleményt adott ki, egyértelműen elítélve az online bántalmazást. A szövetség hangsúlyozta: minden versenyzőnek, csapattagnak és sportbírónak joga van biztonságos, tiszteletteljes környezetben dolgozni, és ebben a sportág közösségének – online és offline – egyaránt felelőssége van. Az FIA kiáll Antonelli mellett, és arra kéri a szurkolókat, hogy tartsák tiszteletben azokat, akik a pályán és a pálya mellett dolgoznak.
A szervezet külön kiemelte saját, általuk életre hívott United Against Online Abuse kezdeményezését, amelynek célja az online zaklatás visszaszorítása a motorsport teljes ökoszisztémájában. Az FIA szerint ez a program nem pusztán kampány, hanem alapvető pillére annak, hogy a sport biztonságosabb, emberségesebb közösség legyen – és az Antonellit ért támadások újabb bizonyítékai annak, milyen fontos folytatni a küzdelmet.
Mocskolódó üzenetek özöne zúdult Antonellire, elnézést kért Marko és a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/40034
Nagy port kavart, hogy az F1-es Katari Nagydíj utolsó előtti körében Kimi Antonelli egy hiba miatt kissé lecsúszott a pályáról, és ezzel Lando Norris átvette tőle a negyedik helyet, ami a vb-versenyfutás szempontjából is döntő lehet akár. Az élőkép alapján valóban nem volt egyértelmű, hogy mi történt, csak a visszajátszásokból derült fény az olasz megbicsaklására. Mindenesetre Max Verstappen mérnöke, Gianpiero Lambiase még a leintés előtt arról beszélt a címvédőnek, hogy Antonelli elengedhette Norrist, míg Helmut Marko konkrétan úgy nyilatkozott a futamot követően, hogy egyértelmű, mi történt – amivel ki is váltotta a Mercedes-főnök Toto Wolff nemtetszését.
Antonelli azóta rengeteg mocskolódó és gyűlölködő üzenetet kapott a közösségi médiában – a Motorsport információi szerint a Mercedes több mint ezer ilyen kommentet törölt –, vélhetően erre reagálva fekete profilképet állított be az újonc az Instagram-oldalán. Marko azonban azóta elnézést kért a megjegyzéséért az F1-Insidernek nyilatkozva: „Még egyszer alaposan megnéztem a felvételt. Versenyzői hiba volt, és nem szándékos. Sajnálom, hogy Antonelli ennyire a kritikák kereszttüzébe került online. Hogy még egyszer tisztázzam: nem szándékosan engedte el Norrist.”
A Red Bull Racing pedig ugyancsak kiadott egy közleményt ezzel kapcsolatban: „Azok a megjegyzések, amelyek a Katar Nagydíj vége előtt és közvetlenül utána születtek, miszerint a Mercedes pilótája, Kimi Antonelli szándékosan hagyta Lando Norrisnak, hogy megelőzze, egyértelműen tévesek voltak. A visszajátszások megmutatják, hogy Antonelli egy pillanatra elveszítette a kontrollt az autója felett, ez tette lehetővé Norrisnak az előzést. Őszintén sajnáljuk, hogy ez ahhoz vezetett, hogy Kimi online bántalmazó üzeneteket kap.”

Formula1.5 – Dráma a hajrában, Albon a cím kapujában
https://formula.hu/parc-ferme/40032
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Egészen a hajráig úgy tűnt, hogy a szezont parádésan kezdő Alexander Albont tavasz óta reménytelenül üldöző Isack Hadjar végre felzárkózhat, és odakerülhet a bajnoki cím kapujába, hiszen az 57 körös futam 55. körében még úgy állt a helyzet, hogy a szezonzáró előtt mindössze négy pont lesz a különbség a két versenyző között a tabellán…

Aztán Hadjar defektet kapott, és végül csak tizedikként értékelték, a sorozatban második versenyét nyerő Sainz mögött pedig a sprintet megnyerő Alonso, valamint Liam Lawson futott be, Albon pedig a negyedik helyével karnyújtásnyira került a végső győzelemtől.

Megnyitották a jegyértékesítést a 2026-os F1-es Magyar Nagydíj pénteki és szombati napjára!
https://formula.hu/parc-ferme/40033
Örömteli bejelentést tett hétfő reggel a Hungaroring, december 1-jén ugyanis megnyitották a napijegyek értékesítését a jövő évi Formula-1-es Magyar Nagydíj – amelyre július utolsó hétvégéjén kerül sor – pénteki és szombati napjaira. Így mostantól olyan belépők is elérhetők, amelyek csak a szabadedzéseket, az időmérőt és a betétversenyek szombati futamait tartalmazó napokra szólnak. Összesen nyolc tribünre lehet jegyet vásárolni péntekre és szombatra – további részletek és a jegyárusítás linkje a Hungaroring posztjában:
„Továbbra sem beszélek magánéletről” – Alonso így reagált az apaságról szóló hírre
https://formula.hu/parc-ferme/40031
A Katari Nagydíj alighanem legnagyobb, nem sportszakmai vonatkozású hírét az olasz Sky szállította: arról számoltak be, hogy Fernando Alonso és párja, Melissa Jimenez szülők lesznek, a következő évre várják első gyermeküket.
A verseny után – talán nem a legalkalmasabb pillanatban – Alonsót is megkérdezték a hírről, aki azonban így reagált a riportereknek:
„Sosem beszélek a magánéletemről és továbbra is így fogok tenni” – zárta rövidre a kétszeres világbajnok. Alonso ebben a nyilatkozatban beszélt arról, hogy Adrian Newey csapatfőnökként még nem kezdett, de a hétvégi személyes jelenléte hasznos mérnöki meglátásokkal segítette az Aston Martint, továbbá arról is, hogy szerinte mindhárom bajnokesélyes megérdemelné a vb-címet, de privát ügyeit nem kötötte a média orrára.

Csalás gyanújával letartóztatták a korábbi F1-es pilótát, Adrian Sutilt
https://formula.hu/parc-ferme/40029
A német BILD beszámolója szerint csalás gyanúja miatt letartóztatták a korábban évekig a Formula-1-ben versenyző Adrian Sutilt. A lap riportja szerint a német expilótát egy baden-württembergi börtönben tartják előzetesen letartóztatásban, miután a stuttgarti rendőrség és bíróság nyomozása alapján „súlyos közös csalás és sikkasztás” gyanúja merült fel vele szemben.
Sutil 2007 és 2011 között, valamint 2013-ban és 2014-ben versenyzett az F1-ben a Spyker, a Force India és a Sauber színeiben, legjobb eredménye egy negyedik hely volt a 2009-es Olasz Nagydíjon. Viszont nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel: anno 18 hónapos felfüggesztett börtönre és 200 ezer eurós bírságra ítélték, miután a 2011-es Kínai Nagydíj után egy törött pezsgőspohárral megütötte a Lotus F1-es alakulatának akkori tulajdonosát, a Genii Capital vezérigazgatóját, Eric Luxot – igaz, Sutil tagadta a szándékosságot.

Fornaroli újoncként a Formula-2 bajnoka!
https://formula.hu/parc-ferme/40030
Már a szezonzáró forduló előtt megszerezte a Formula-2-es bajnoki címet Leonardo Fornaroli, aki a katari főfutamon elért második helyével behozhatatlan előnyre tett szert Abu Dhabi előtt. Fornaroli 19 pontos előnnyel érkezett meg az utolsó előtti állomásra, ezt már pénteken és szombaton tovább növelte annak köszönhetően, hogy Oliver Goethe büntetése után megörökölte a pole-t, a fordított rajtrácsos sprintversenyen pedig hatodik lett – miközben a fő üldözői közül csak Richard Verschoor szerepelt a legjobb tízben, igaz ő konkrétan meg is nyerte a szombati futamot.
Fornaroli a vasárnapi főfutam rajtjánál azonnal elbukta a vezetést Victor Martins-nel szemben, és bár a győztes franciára nem jelentett később sem fenyegetést, a második helyet megőrizte az Invicta Racing olasz versenyzője, és mivel Verschoor csak hatodik lett, a hétvége előtt második Jak Crawford pedig pontot sem szerzett, ezzel bebiztosította az év végi elsőséget!
Fornaroli ezzel újoncként lett a Formula-2 bajnoka, ráadásul a tavalyi Formula-3-as diadala után egymást követő években ért fel a két utánpótlás-sorozat csúcsára – ahogy tette azt előtte Charles Leclerc, George Russell, Oscar Piastri és Gabriel Bortoleto. És ezúttal nem is győzelmek nélkül, mint egy éve: Silverstone-ban, Spában, a Hungaroringen és Monzában is nyerni tudott az olasz.
Fornarolival a Magyar Nagydíj hétvégéjén interjút is készítettünk többek között arról, hogy egyetlen F1-es csapat akadémiájának sem a tagja, ami pedig szinte elengedhetetlen egy Formula-1-es üléshez.

Sajtó: Lawrence Stroll kizárta Horner érkezését az Aston Martinhoz
https://formula.hu/parc-ferme/40028
A BBC Sport a forrásaira hivatkozva arról írt, hogy Lawrence Stroll, az Aston Martin elnöke és tulajdonosa arról tájékoztatta az alkalmazottakat egy hozzájuk intézett beszédben a héten, hogy nem érkezik az F1-es csapathoz Christian Horner. Bár szerdán az Aston bejelentette, hogy 2026-tól Andy Cowell helyett a technikai stábot is irányító Adrian Newey lesz a csapatfőnök, míg elődjét stratégiai igazgatóvá nevezik ki, a találgatások ezután sem ültek el annak kapcsán, hogy ez csak átmeneti megoldás lehet akár az utazó tudósítónk, Mészáros Sándor információi alapján esélyes Andreas Seidl, akár a főleg a BBC által említett Horner érkezése előtt. Ez utóbbi szálat zárhatta rövidre az értesülések szerint idősebb Stroll, amikor a csapattagokhoz intézett beszédet, igaz a tárgyalások tényét ezzel nem cáfolta.
Horner kapcsán a Red Bulltól való júliusi távozása óta folyamatosan téma, hogy hol és mikor térhet vissza a Formula-1-be, ám ahogy arról Mészáros Sándor kollégánk többször is beszélt már műsorainkban, például a Formula Podcast legutóbbi adásában: a szakvezetőt olyan lehetőség érdekli csak, ahol részesedést kaphat az adott istállóból, és teljes mértékben ő irányíthatja az egész gárda működését – azaz egy „sima” csapatfőnöki poszt aligha lenne vonzó opció számára.

Tsunoda nem érti, hova tűnt a tempója a katari F1-es időmérőre
https://formula.hu/parc-ferme/40027
Azok után, hogy a pénteki sprintidőmérőn még Max Verstappent is megelőzte, a szombati sprinten pedig idei legjobb helyezését elérve ötödik lett, a „rendes” kvalifikáción már a Q1-ben búcsúzott Yuki Tsunoda. A Red Bull versenyzője roppant frusztráltan vette mindezt tudomásul a csapatrádión, és később sem tudott magyarázatot adni a hirtelen fordulatra: „Nem értem. A kör jó volt, csak nem volt tapadásom. Furcsa volt, igen” – nyilatkozta az F1 TV kamerái előtt.
Tsunoda azt is elárulta, hogy nem is változtattak jelentősen az autóján a sprint és az időmérő között, így ez sem lehetett indok a visszaesésre: „Nem. Nem tudom… Csak hirtelen eltűnt a tempó. Az új szett gumi furcsa volt, nem tudom… Egyszerűen nem volt semmi tempóm, ennyit tudok mondani. Nem értem az egészet, mert a kör jó volt… Nem értem.”

Ötezer euróba került a Williamsnek a pályán hagyott fólia
https://formula.hu/parc-ferme/40026
Furcsa jelenet miatt állt piros zászlóval percekig a katari F1-es időmérő Q3-as fázisa: Carlos Sainz Williamsének kerekére a bokszban tapadt rá a padlóról feltépett öntapadós fólia, amelyet aztán a pályán hagyott el.
Az esetet követően vizsgálódtak a stewardok és a Williams képviselőjét is berendelték meghallgatásra. A csapat azzal érvelt, hogy a padlóra ragasztott fólia korábban még sosem jött fel, a felügyelők azonban megállapították, a csapat felelőssége, hogy nem biztonságos állapotban kiengedték az autót a bokszba. A felvételek arról tanúskodnak, hogy Sainznak ilyen állapotban nehézséget okozott az autó irányítása, azaz veszélyes helyzet állt elő.
Emiatt a stewardok pénzbírságot szabtak ki a Williamsre a sportszabályzat 34.14 c) cikkelyére hivatkozva, a csapatnak 5000 eurót kell befizetnie az FIA kasszájába.
A büntetés ellenére katari mérföldkövet ünnepelt a Williams, a hetedik rajtkockát megszerző Sainz révén először került Q3-ba a csapat a Katari Nagydíjon.

Örömhír: Fernando Alonso apuka lesz!
https://formula.hu/parc-ferme/40025
Csodás örömhírt erősített meg nemrégiben a Sky Italia: a 44 éves Fernando Alonso ugyanis apuka lesz! Az Aston Martin versenyzője és gyönyörű barátnője, a sportriporterként dolgozó, szintén spanyol Melissa Jimenez 2023 óta alkotnak egy párt, azóta pedig rendszeresen látni őket együtt az F1-es paddockban. Jövőre pedig egy ifjú Alonsóval bővül a paddock, ezzel immár négy édesapa lesz a mezőnyben 2026-ban: Alonsón kívül Nico Hülkenbergnek, Max Verstappennek és Sergio Pereznek is van gyermeke.
Alonso egyébként egy remek eredménynek is örülhetett tegnap a katari sprintidőmérőn, a tapasztalt pilóta ugyanis a negyedik rajtkockából rajtolhat ma a sprintfutamon. Nyilatkozata itt olvasható.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon