DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Piastri „izzadni kezdett” – állítja Damon Hill

Az 1996-os Formula–1-es világbajnok, Damon Hill szerint Oscar Piastri egyre nehezebben viseli a bajnoki küzdelem mentális terhét. A McLaren ausztrál versenyzője a szezon közepén még magabiztos előnnyel vezetett, ám az utóbbi hetekben több hibát is elkövetett – Azerbajdzsánban kétszer is balesetezett, majd Szingapúrban és az Egyesült Államokban csapattársával, Lando Norrisszal is összeütközött.

 „Úgy tűnik, Lando kicsit le tudta tenni a terhet, mert korábban úgy nézett ki, mintha Oscar kezében lenne a dolog” – mondta Hill a RacingNews365-nek. „Lando valószínűleg már mentálisan is felkészült arra, hogy talán nem nyer, míg Oscar most kezd kicsit izzadni, görcsölni az elvárások súlya alatt.”

piastri-singapore-2

Hill szerint a fiatal ausztrál helyzete azért is nehéz, mert egyikük sem volt még világbajnoki cím közelében: „Amikor este lefekszel, és azon gondolkodsz, hogy akár világbajnok is lehetnél, az bizony meg tudja viselni az embert” – tette hozzá a brit exbajnok.

Hill úgy látja, néhány hete még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Piastri előnye ilyen mértékben elolvadjon, de a Formula–1-ben mindig számolni kell a váratlan fordulatokkal. „A McLaren most valószínűleg azt mondja magának: srácok, baj van, mert lehet, hogy nem nyerjük meg a bajnokságot. A sportban mindig benne van a valószínűtlen, és a Formula–1-ben ez rendszeresen meg is történik” – fogalmazott Hill.

Solberg 17 éves fia nyert, jól szerepeltek a magyarok az ERC harmadik futamán

A hétvégén rendezték a Rali Európa-bajnokság idei harmadik fordulóját Lettországban, ahol három magyar párosnak is szurkolhattunk. Az MNASZ Facebook-oldalának közlése szerint Az R5-ös autók között a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen zárta a lettországi futamot. Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs egy hellyel hátrébb végzett, a 15. helyen zártak. Az R2-esek között a Kristóf Klausz - Kecskeméti Balázs páros a 8. helyen ért célba. Az Európa-bajnokság júniusban folytatódik Lengyelországban.

A Liepeja Ralit a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg 17 éves fia, Oliver Solberg nyerte, élete első futamán az Európa-bajnokság legfelső kategóriájában. Solberg fia 13-ból 10 gyorsaságin volt a leggyorsabb, és 23 másodpercet adott a címvédő Alexej Lukjanuknak, aki idén először tudott versenyt befejezni. 

erc-mnasz-1

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat

Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

monaco-vasarnap-146

Fotó: Ollé Iván

Nézd itt élőben az Indy 500-at!

Magyar idő szerint 18:45-kor startol a világ egyik legpatinásabb autóversenye, az indianapolisi 500 mérföldes: bár Fernando Alonso nélkül rendezik meg a viadalt, érdemes lehet követni az eseményeket – IDE vagy a képre kattintva lehet ezt megtenni:

indy500-video-1

Lemaradtál a Berlin ePrix-ről? Itt pótolhatod a lényeget!

A Formula-E hétvégi futamának hivatalos összefoglalója:

 

Ericsson már a verseny előtt nyert valamit Indianapolisban

Bár az Indy 500-at csak vasárnap rendezik, a hagyományoknak megfelelően már a pénteki Carb Day keretein belül sor került a Pit Stop Challenge-re, amelyet idén Marcus Ericsson nyert, a döntőben Scott Dixont felülmúlva:

 

A M1RA dobogóval, Nagy Dani egy ponttal zárt Hockenheimben

A hétvégén rendezték a TCR Európa-kupa második fordulóját a németországi pályán, ahol a mezőny két magyar pilótájának nem igazán jött ki a lépés. A M1RA-t erősítő Nagy Dániel a szombati futamot a 22. helyen zárta, míg vasárnap 15. lett, ez utóbbi eredményével egy pontot zsebelt be, míg a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamást – aki a Hungaroringen még a WTCR-ben indult szabadkártyásként – mindkétszer a 25. pozícióban értékelték.

Viszont a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított M1RA-nak így is volt oka az ünneplésre, Luca Engstler ugyanis az első versenyen egy jó rajtot követően másodikként futott be, ezzel első pódiumát jegyezte a magyar csapattal (a második futamot a hetedik helyen zárta). A győzelmeket amúgy Josh Files és Julien Briché zsebelte be Hockenheimben – a két futamot az alábbi videókban teljes egészében vissza lehet nézni:

 

 

Lauda előtt tiszteleg az egész mezőny Monacóban

A Formula-1 vezetői azt szerették volna, ha ma mindenki egy piros sapkával tisztelegne a héten elhunyt Niki Lauda emléke előtt, ezt pedig a pilóták is megtették Monte-Carlóban. Szívszorító pillanatok!

Képek forrása: Twitter

Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából

Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)

 

Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre

"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.

 

Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból

Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.

Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen

De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.

 

Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen

A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.

Az elődök:

 

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Leclerc előrébb kerül a rajtrácson

Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?

Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását. 

2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.

Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen

Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája

A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.

lancia-1963-3

lancia-1963-2

lancia-1963-4

lancia-1963-1

Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben

A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).

A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

 

Megindult a zúzda Indianapolisban

Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.