DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

Brown személyesen kért bocsánatot Hülkenbergtől az „amatőrös” megjegyzése miatt

A Stake F1-es főnöke, Jonathan Wheatley elárulta: Zak Brown tőle és Nico Hülkenbergtől is elnézést kért, amiért a német pilótára fogta az USA Nagydíj szombati sprintjén történt rajt utáni balesetet. Az austini rövid futam katasztrofálisan indult a McLaren számára, hiszen Oscar Piastri és Lando Norris is kiesett az első kanyaros karambolban, aminek köszönhetően Max Verstappen maximális mértékben tudott rájuk közeledni a vb-összetettben.

Brown első felindulásában a Piastri mellett a belső íven érkező Hülkenberget tette felelőssé: a McLaren-vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy „egyesek amatőr módjára vezettek” – miközben az általános vélekedés szerint leginkább versenybalesetnek volt felfogható az incidens (a felügyelők is erre jutottak), és inkább Piastri akart úgy aláfordulni Norrisnak, hogy nem volt tekintettel arra, hogy a start után a teljes mezőny érkezett mögötte. Brown pedig vasárnapra be is látta, hogy rosszul látta a helyzetet: „Azt hiszem, változott a véleményem. Nem igazán foghatom ezt Nicóra” – nyilatkozta, míg Andrea Stella csapatfőnök megjegyezte, hogy házon belül közösen fogják megvizsgálni a történteket.

Hülkenberg csapatfőnöke, a The Race által idézett Wheatley nem neheztel mclarenes kollégájára: „Zak utána hamar küldött egy bocsánatkérést nekem, Nicótól pedig személyesen kért elnézést. Nézzétek, ez egy szenvedélyes sport. Én imádom a szenvedélyt. Két autóval harcolnak a világbajnoki címért, és az a két autó kiesik az első kanyarban. Könnyű olykor azt gondolni, hogy más hibája volt, és szenvedélyből reagálsz. Azt hiszem, ezt a Sky TV-nek mondta még a pillanat hevében, érzelemtől fűtve. De régóta ismerem Zaket: egy versenyző típus – ahogy mindannyian, és utána orvosoltuk a dolgokat.”

f1-hulkenberg-brown

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról

A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu