Russell helyett tartalékosát ülteti autóba az első mexikói F1-es edzésen a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/39886
Újabb vendégszereplőt jelentettek be a hétvégi Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésére: a Mercedesnél ismét Frederik Vesti kap majd lehetőséget. A dán versenyző, aki az Ezüst Nyilak teszt- és tartalékpilótájaként tevékenykedik, Bahrein után ülhet ismét autóba versenyhétvégén, méghozzá ismét George Russell adja át neki a versenygépét az első 60 percre. Ezzel pedig a Mercedes le is tudja a kötelezően előírt négy újoncszerepeltetését, hiszen Kimi Antonelli megfelelt a kritériumoknak az évad első két fordulóján.
Vesti már a hatodik beugró fiatal, akinek mexikói szerepléséről tudunk: a Red Bullnál Arvid Lindblad, a Ferrarinál Antonio Fuoco, a McLarennél Pato O’Ward, a Williamsnél Luke Browning, az Aston Martinnál pedig Jak Crawford vezethet az FP1-en. És lehet, hogy ezzel még nincs vége a sornak, a The Race összegzése ugyanis a Haas és a Racing Bulls is még adós két újoncszerepeltetéssel, sőt az Alpine-nál is még két plusz szabadedzésen való részvételt ígértek Paul Aronnak – és mivel Interlagos és Katar sprinthétvége, Las Vegasban pedig utcai pályáról és szokatlan körülményekről van szó, a csapatok rendszerint az évadzáró Abu Dhabi mellett Mexikót szokták favorizálni erre a célra.
Dezső Attila
2710 napja2025-10-21 10:19:00
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.