DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

MotoGP-teszt: Acosta az élen, Quartararo rosszabbnak érzi a V4-es Yamahát

Pedro Acosta motorozta a legjobb időt a MotoGP idei utolsó szezonközi tesztjén Misanóban: a KTM-es még a hétvégi leggyorsabb körét is valamelyest megjavította 1:30,374-es eredményével. Mögötte Alex Marquez és Marco Bezzecchi következett a sorban, míg a kilencedik vb-címe felé menetelő Marc Marquez hatodikként zárt. A köridőknél persze nagyobb jelentősége volt annak, hogy ki mit próbálgatott: Marquez például a „valenciai teszt előtesztjének” nevezte a mai gyakorlást, azaz már a 2026-os prototípus Ducati előkészítésére fókuszált, főként különböző aero-specifikációk összehasonlításával; Bezzecchi új vázat tesztelt az Apriliánál; míg a Hondánál többféle aerodinamikai konfiguráció is előkerült.

7

A fő fókusz persze a Yamahán volt, hiszen azok után, hogy Augusto Fernandez a San Marinó-i GP-n szabadkártyásként élesben is bevetette, most a szerződtetett versenyzők is felülhettek egy publikus teszten a V4-es motorra. A visszajelzések pedig eléggé vegyesek voltak: a hangvillások vezérmotorosa, Fabio Quartararo úgy fogalmazott, hogy „egyelőre rosszabb” a fejlesztés alatt álló gép, mint a sornégyes modell. „Nem hiszem, hogy a V4-es motor meg fogja oldani az összes problémánkat, mert így is ugyanazokat a gondokkal szembesültünk Barcelonában és itt is” – nyilatkozta a 2021-es világbajnok. A pramacos Jack Miller már bizakodóbb volt: szerinte a „megfelelő dolgokat csinálja” a V4-es motor, és „több az erőssége, mint a gyengesége”. További részletek erről a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban megosztott posztban!

A tesztnek egyébként volt két hiányzója is: Joan Mir a pénteki bukását követő nyakpanaszai, Ai Ogura pedig a vasárnapi futam elején történt esése során elszenvedett kézsérülése után döntött a pihenés mellett.

A tesztnap végeredménye:

gp-teszt-misano-eredm

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat

Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

monaco-vasarnap-146

Fotó: Ollé Iván

Nézd itt élőben az Indy 500-at!

Magyar idő szerint 18:45-kor startol a világ egyik legpatinásabb autóversenye, az indianapolisi 500 mérföldes: bár Fernando Alonso nélkül rendezik meg a viadalt, érdemes lehet követni az eseményeket – IDE vagy a képre kattintva lehet ezt megtenni:

indy500-video-1

Lemaradtál a Berlin ePrix-ről? Itt pótolhatod a lényeget!

A Formula-E hétvégi futamának hivatalos összefoglalója:

 

Ericsson már a verseny előtt nyert valamit Indianapolisban

Bár az Indy 500-at csak vasárnap rendezik, a hagyományoknak megfelelően már a pénteki Carb Day keretein belül sor került a Pit Stop Challenge-re, amelyet idén Marcus Ericsson nyert, a döntőben Scott Dixont felülmúlva:

 

A M1RA dobogóval, Nagy Dani egy ponttal zárt Hockenheimben

A hétvégén rendezték a TCR Európa-kupa második fordulóját a németországi pályán, ahol a mezőny két magyar pilótájának nem igazán jött ki a lépés. A M1RA-t erősítő Nagy Dániel a szombati futamot a 22. helyen zárta, míg vasárnap 15. lett, ez utóbbi eredményével egy pontot zsebelt be, míg a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamást – aki a Hungaroringen még a WTCR-ben indult szabadkártyásként – mindkétszer a 25. pozícióban értékelték.

Viszont a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított M1RA-nak így is volt oka az ünneplésre, Luca Engstler ugyanis az első versenyen egy jó rajtot követően másodikként futott be, ezzel első pódiumát jegyezte a magyar csapattal (a második futamot a hetedik helyen zárta). A győzelmeket amúgy Josh Files és Julien Briché zsebelte be Hockenheimben – a két futamot az alábbi videókban teljes egészében vissza lehet nézni:

 

 

Lauda előtt tiszteleg az egész mezőny Monacóban

A Formula-1 vezetői azt szerették volna, ha ma mindenki egy piros sapkával tisztelegne a héten elhunyt Niki Lauda emléke előtt, ezt pedig a pilóták is megtették Monte-Carlóban. Szívszorító pillanatok!

Képek forrása: Twitter

Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából

Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)

 

Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre

"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.

 

Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból

Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.

Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen

De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.

 

Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen

A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.

Az elődök:

 

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Leclerc előrébb kerül a rajtrácson

Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?

Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását. 

2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.

Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen

Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája

A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.

lancia-1963-3

lancia-1963-2

lancia-1963-4

lancia-1963-1

Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben

A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).

A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

 

Megindult a zúzda Indianapolisban

Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.

Szemmel szinte észrevehetetlen különbség döntött az IndyCar nevelőszériájában

Ahogy az IndyCar a szezon fő attrakciójára, az Indy 500-ra készül, addig a kicsiknél, az Indy Lightsban a verseny kistestvérét, a Freedom 100-at rendezték. A leintéskor hatvanhét tízezred, vagyis 0.0067 másodperc döntött Oliver Askew javára Ryan Normannel szemben.