IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon
https://formula.hu/parc-ferme/39569
Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.
Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.
A szombati futam végeredménye:
| 1. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | |
| 2. | Josef Newgarden | Team Penske | 0.2352 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 1.2128 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 2.3576 |
| 5. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 3.0020 |
| 6. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 3.6218 |
| 7. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 3.7720 |
| 8. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 4.0938 |
| 9. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 4.9885 |
| 10. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 5.5263 |
| 11. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 6.1942 |
| 12. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 6.3619 |
| 13. | Colton Herta | Andretti Global | 7.2357 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 7.9742 |
| 15. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 8.2510 |
| 16. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 1 kör /9.5249 |
| 17. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 1 kör /9.8674 |
| 18. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 1 kör /10.2390 |
| 19. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör /10.8018 |
| 20. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1 kör /11.7636 |
| 21. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 1 kör /12.5108 |
| 22. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.8566 |
| 23. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 24. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Kiesett |
| 25. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 26. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | Kiesett |
| 27. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 0.5280 |
| 3. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 2.7436 |
| 4. | David Malukas | A.J. Foyt Interprises | 4.0007 |
| 5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 4.8250 |
| 6. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 6.4378 |
| 7. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 6.9021 |
| 8. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 7.8354 |
| 9. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 9.0457 |
| 10. | Josef Newgarden | Team Penske | 10.1300 |
| 11. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 11.8122 |
| 12. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 11.8317 |
| 13. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 13.4066 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 14.5475 |
| 15. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Interprises | 1 kör /12.2954 |
| 16. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.7896 |
| 17. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 1 kör /15.0914 |
| 18. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 1 kör /15.5878 |
| 19. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /1.5617 |
| 20. | Colton Herta | Andretti Global | Kiesett |
| 21. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 22. | Marcus Ericsson | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | Kiesett |
| 24. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
| 25. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 26. | Scott McLaughlin | Team Penske | Kiesett |
| 27. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Nem indult |

Volt mivel megtölteni a Bahreini Nagydíj hétperces összefoglalóját
https://formula.hu/parc-ferme/21591
Az első körök csatározásai, Hamilton és Vettel összecsapásai, a német megpördülése, majd Leclerc drámája – ezek és még számos esemény megtalálható a vasárnap délutáni verseny hivatalos összefoglalójában.
(A videó átkattintás után tekinthető meg.)
Így fulladt Vettel napja katasztrófába (videó)
https://formula.hu/parc-ferme/21590
Miután a későbbi futamgyőztessel többször is összecsapott, Sebastian Vettel elhúzott Lewis Hamiltontól és a második pozíció felé haladt (ekkor még Charles Leclerc érinthetetlennek tűnt). A kiállások második köre után azonban Hamilton ismét utolérte Vettelt, és miközben megelőzte a németet, a ferraris megforgott. Hatalmas pechje volt, ugyanis defektet kapott, a bokszba tartva pedig első szárnya is leszakadt.
Beckham volt vasárnap a legnagyobb sztár a pályán
https://formula.hu/parc-ferme/21589
A visszavonult labdarúgó tűnt fel a Bahreini Nagydíjon, aki pedig tehette, lépten-nyomon fotózkodott vele – az alábbi képeket a Red Bull, Ferrari és McLaren töltötte fel.




Senki nem mutatta még be olyan részletesen a versenyzői szobáját, mint most Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/21588
Lewis Hamilton körbekalauzolta a kamerát abban a szobában, amit a versenypályán való tartózkodása során használ otthonaként. Bemutatta az ott elhelyezett szinte összes holmiját a különböző méretű headsetektől a hat pár cipőjéig.
Knock, knock. Come on in. @LewisHamilton takes us for a personal tour of his @F1 driver room in Bahrain... #BahrainGP pic.twitter.com/sTAEUKQY7z
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) March 30, 2019
1991, Michael Schumacher és a rózsaszín bicikli
https://formula.hu/parc-ferme/21587
Nem mindennapi (és nem is mindenévi) múltidézéssel rukkolt elő a DTM Twitter-fiókja. Az alábbi képek 1991-ben ezen a napon készültek a Mercedes téli edzőtáborában - Schumacher akkor, még F1-es debütálása előtt a Mercedes kötelékébe tartozott, és abban az évben rajthoz is állt két DTM-hétvégén.


Kipróbálnátok a vízen repülést? Az autóversenyzőknek még ez is benne van a programban!
https://formula.hu/parc-ferme/21586
Repülődeszka? Nem biztos, hogy van már hivatalosan is elfogadott magyar neve a flyboardnak, mindenesetre ez az az eszköz, amit az Audi FE-csapatának pilótái, Lucas di Grassi és Daniel Abt kipróbáltak, amikor Hainan szigetén jártak a legutóbbi futam alkalmával. Azért mondjon ki, mit akar, ez menő.
From racing to flyboarding! Check out what @Daniel_Abt and @LucasdiGrassi got up to before the @FIAFormulaE #SanyaEPrix.#FANBOOST voting >> https://t.co/xN1u8HMCJ7#OwnEverySecond #ABBFormulaE #FormulaE #etron #ProgressFeelsElectric pic.twitter.com/eCck8bKnV2
— Audi Sport (@audisport) March 22, 2019
Amikor Ericsson balesete kizavarta a mentőst a WC-ről
https://formula.hu/parc-ferme/21585
Az IndyCar austini hétvégéjének egyik legviccesebb elkapott jelenete: a szabadedzésen Marcus Ericsson a falnak csúszott, ami mögött egy mobilvécében éppen az ott állomásozó mentős végezte a dolgát. A csattanás hallatára - persze az is lehet, hogy épp akkor végzett -, gyorsan kirohant, de szerencsére nem volt szükség az ő bevetésére.
The @AMR_Social is always ready to jump into action. ALWAYS. #INDYCARClassic // @IndyCaronNBC pic.twitter.com/W9dpR1Jj8s
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) March 23, 2019
Ricciardo nekiment a falnak a szponzor irodájában, majd ráfogta Verstappenre
https://formula.hu/parc-ferme/21584
Az egész úgy kezdődött, hogy még az Ausztrál Nagydíj után Daniel Ricciardo ellátogatott az egyik személyes szponzorának a főhadiszállására, ahol előbújt belőle a gyerek, és egy kis járgánnyal elkezdett száguldozni a folyosón.
@danielricciardo @carsales @RenaultF1Team pic.twitter.com/lK2GjFkiND
— daniel_ricciardo_no1 (@RicciardoNo1) March 18, 2019
Viszont ahogy az az ilyen viccesnek szánt élethelyzetekben történni szokott, jött is a baj: mint hogy az irodát elsősorban nem autóversenyzésre tervezték, Ricciardo az egyik merész kanyarvételénél nekikoccant a fal sarokrészének, látható repedést okozva rajta. A megbotránkozás pillanatai:
The crash itself. pic.twitter.com/WwR2yYg7nh
— Parc Fermé (@PFF1) March 18, 2019
A Renault pilótája azonban gyorsan kivágta magát a szorult helyzetből, miután odaírta a repedés fölé, hogy "bocsánat, Verstappen volt", ezzel egyébként újabb rongálást végezve a falon, de hát ez már kit érdekel!

Amikor Albon már nagyon unta az aláírásosztást, átfestette magát Zorróvá
https://formula.hu/parc-ferme/21583
Mondjuk ezek után az lett volna a minimum, hogy autogramként belevág egy nagy Z betűt.


„Grandissimi!” - Nézd újra Leclerc első pole-ját
https://formula.hu/parc-ferme/21582
Az benne a szép, hogy akárhányszor nézzük meg, mindig az első marad.
Kubica autója ledobta magáról a kamerát, de ettől se lett gyorsabb
https://formula.hu/parc-ferme/21581
Sőt, nem hogy segített, a lengyel szerint még negatívan is befolyásolta az autó viselkedését, hogy az orráról lerepült a kamera a Q1 végén. "Az biztos, hogy az elvesztett kamera nem segített az utolsó körömben, de csak egy pozíció múlott ezen" - mondta a lengyel, aki csupán négy századmásodperccel volt lassabb a másik Williamsben ülő George Russellnél, így viszont ugyanúgy az utolsó helyről fog rajtolni a Bahreini Nagydíjon, mint tette azt két hete Melbourne-ben.
A videóban a 18. másodperc magasságában jön az ominózus pillanat.
Moment odpadnięcia kamery z samochodu Roberta. https://t.co/zHLolmmoX0
— Roksana Ćwik (@RoksanaCw) March 30, 2019
Vettel úgy csinált a büntetéssel, mint Hosszú Katinka a 200 vegyes világcsúcsával
https://formula.hu/parc-ferme/21580
Megúszta.
Gyorsan döntés született Vettel vizsgálatának ügyében, csupán 45 perc telt el a beidézésről szóló dokumentum és az ítélethirdetés publikálása között. Ez annak is köszönhető, hogy a versenybíróknak nem kellett sokáig tanakodniuk, a német pilóta beszámolója és a rendelkezésükre álló adatok alapján hamar megállapították, hogy Vettel tette semmiféle büntetést nem érdemel, így minden további nélkül megtarthatja a Bahreini Nagydíj időmérőjén megszerzett 2. helyét is.
A közlemény összefoglalja a történteket:
„A versenybírók áttekintették az időmérés adatait és meghallgatták az 5-ös autó pilótáját (Sebastian Vettel), valamint csapatának képviselőjét. A versenyző azt állította, hogy gyorskört kezdett meg, ám az 1-es kanyarba érkezve csúnyán elfékezte mindkét első kerekét. Ekkor megszakította a gyorskört, ám mivel az autón komoly vibráció jelentkezett (ahogy azt a telemetria is alátámasztja), nem tudta tartani azt a sebességet, ami az 1:55,0-s köridő teljesítéséhez kellett volna a két biztonsági autós vonal között.”

Vizsgálják Vettel eredményét túl lassú vezetés miatt
https://formula.hu/parc-ferme/21579
Akár Sebastian Vettel Bahreini Nagydíj időmérőjén szerzett 2. helyezése is veszélyben lehet, mialatt a versenybírók annak próbálnak utánajárni, megszegett-e a német egy szabályt a Q1 során. Persze nem a gyorskörén haladt túl lassan, hanem az egyik levezető körében: a sportszabályzat 27.4-es pontja kimondja, hogy a pilóták a pályán való tartózkodásuk során sohasem vezethetnek szükségtelenül lassan, vagy bármi olyan módon, ami potenciális veszélyt jelenthet más versenyzőkre vagy bármely személyre. Ezt konkrét időlimithez is kötik, így a versenyigazgató, Michael Masi pénteken közölte is a pilótákkal azt a maximális időt, amely alatt minden fel- és levezető kör során is körbe kell érni a pályán, azaz a rajta kijelölt két biztonsági autós vonal között.
Eközben egy másik ítéletet már meg is hoztak a versenybírók egy ennél egyértelműbb ügyben: Romain Grosjean három rajthelyes büntetést kapott Lando Norris Q1-es feltartásáért, így a francia a 8.-ról a 11. helyre csúszik vissza, míg Kimi Raikkönen, Norris és Daniel Ricciardo nyernek egy-egy pozíciót.

Így sem igazán mutatták még be F1-es pályát
https://formula.hu/parc-ferme/21578
Charles Leclerc-nek egy fém Bahreinen kellett végigvezetnie egy karikát, a lehető legkevesebbszer hozzáérve a pályához. Mit ne mondjunk, elég jól sikerült, kevés hibával, ráadásul még a beszédre is tudott mellette koncentrálni.
Not long until the #BahrainGP ! Let @Charles_Leclerc tell you a bit more about the circuit @ScuderiaFerrari pic.twitter.com/3TVacTTWQY
— ShellMotorsportTeam (@ShellMotorsport) March 29, 2019
Lando Norris számára igen kedves helyszín Bahrein
https://formula.hu/parc-ferme/21577
Az akkor még F2-ben versenyző angol rögtön a szezonnyitót megnyerte az arab országban - mindössze karrierje harmadik versenyén a sorozatban!
Ah, memories! @LandoNorris started 2018 in the best possible way, with victory in only his third race in Formula 2! Who will it be this year? #F2 #Formula2 pic.twitter.com/5XKsIOYts0
— Formula 2 (@FIA_F2) March 29, 2019
Négy éves már Vettel első ferraris futamgyőzelme
https://formula.hu/parc-ferme/21576
Ugyanekkor Max Verstappen az F1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett. A 2015-ös Maláj Nagydíj összefoglalója:
FOUR YEARS AGO: MALAYSIA
A Sauber élt, él és élni fog: most épp gokartcsapatot indított
https://formula.hu/parc-ferme/21575
Az 1993 óta ismert F1-es istállót ugyan idéntől átkeresztelték Alfa Romeóra, de a legendás svájci csapatalapító, Peter Sauber neve ezzel még nem tűnt el az autósport palettájáról, sőt, a jelek szerint csak most kezd terjeszkedni igazán! Ismeretes, hogy a Formula-2-ben felvette a Sauber Junior Team nevet a Charouz, egy friss bejelentésből pedig azt is megtudhattuk, hogy elindult a Sauber Karting Team nevű gokartcsapat is. A WSK Euro Seriesben debütálnak ezen a héten az alábbi két fiatal versenyzővel, Dexter Pattersonnal and Joshua Dufekkel.

Megjelent az első elektromos cigit hirdető felirat a McLarenen
https://formula.hu/parc-ferme/21574
Melbourne-ben a szigorú ausztrál törvények miatt fülét-farkát behúzta az újabban alternatív dohányreklámokban utazó McLaren és Ferrari, Bahreinben viszont már szabadabban garázdálkodhatnak szponzoraik az autók felületén. A McLarenek oldalán feltűnt hatalmas Vype felirat a British American Tobacco elektromos cigarettáját népszerűsíti. Vajon ezek után ha lerobban Carlos Sainz vagy Lando Norris motorja, akkor a füstnek is vanília aromája lesz?
Ahí se ve, en el McLaren, la pegatina de Vype, los cigarrillos electrónicos de @BATPress https://t.co/hox3ih0ett #F1 #BahrainGP pic.twitter.com/iPNgcQdBvt
— SoyMotor.com (@SoyMotor) March 29, 2019
Hülkenberg és Giovinazzi akkorát csattantak az edzésen, hogy az még futamon is durvának számítana
https://formula.hu/parc-ferme/21573
Az első edzés végén történt ez a szinte még a néző számára is fizikai fájdalmat okozó ütközés a Renault és az Alfa Romeo között, miután kerekeik összeértek, amikor az olasz váratlanul beesett belső íven. A versenybírók vizsgálták is az esetet, de végül mindenki megúszta a büntetést.
Nico Hulkenberg and Antonio Giovinazzi had a collision at the end of Free Practice (FP1) at Bahrain GP#F1 #BahrainGP pic.twitter.com/uNTaPNPj4A
— Eau rouge (@Insidef1) March 29, 2019
Az Audi zárta a legjobb idővel a WTCR közös tesztjét
https://formula.hu/parc-ferme/21572
Pénteken a Leopard Racing Audiját vezető Gordon Shedden autózta a legjobb időt a WTCR évnyitó sajtórendezvényével egybekötött teszten, a brit pedig ezzel a kétnapos gyakorlás összesítését is az élen zárta. Tassi Attila összesítésben a 8. lett, míg a helyszínről érkező adatok alapján Michelisz Norbert pénteken nem körözött.
A pénteki eredmény:

Az összevont eredménylista a két délelőtt és a két délután legjobb köridőivel:
