IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon
https://formula.hu/parc-ferme/39569
Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.
Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.
A szombati futam végeredménye:
| 1. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | |
| 2. | Josef Newgarden | Team Penske | 0.2352 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 1.2128 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 2.3576 |
| 5. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 3.0020 |
| 6. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 3.6218 |
| 7. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 3.7720 |
| 8. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 4.0938 |
| 9. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 4.9885 |
| 10. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 5.5263 |
| 11. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 6.1942 |
| 12. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 6.3619 |
| 13. | Colton Herta | Andretti Global | 7.2357 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 7.9742 |
| 15. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 8.2510 |
| 16. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 1 kör /9.5249 |
| 17. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 1 kör /9.8674 |
| 18. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 1 kör /10.2390 |
| 19. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör /10.8018 |
| 20. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1 kör /11.7636 |
| 21. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 1 kör /12.5108 |
| 22. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.8566 |
| 23. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 24. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Kiesett |
| 25. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 26. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | Kiesett |
| 27. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 0.5280 |
| 3. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 2.7436 |
| 4. | David Malukas | A.J. Foyt Interprises | 4.0007 |
| 5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 4.8250 |
| 6. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 6.4378 |
| 7. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 6.9021 |
| 8. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 7.8354 |
| 9. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 9.0457 |
| 10. | Josef Newgarden | Team Penske | 10.1300 |
| 11. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 11.8122 |
| 12. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 11.8317 |
| 13. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 13.4066 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 14.5475 |
| 15. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Interprises | 1 kör /12.2954 |
| 16. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.7896 |
| 17. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 1 kör /15.0914 |
| 18. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 1 kör /15.5878 |
| 19. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /1.5617 |
| 20. | Colton Herta | Andretti Global | Kiesett |
| 21. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 22. | Marcus Ericsson | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | Kiesett |
| 24. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
| 25. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 26. | Scott McLaughlin | Team Penske | Kiesett |
| 27. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Nem indult |

Sereghajtó volt, kiszáll a WTCR-ből a testvérpár
https://formula.hu/parc-ferme/30271
Andreas és Jessica Backman idén csatlakozott a Túraautó-világkupa mezőnyéhez a Target Competition csapatával együtt, ám a két svéd mindössze egy-egy alkalommal tudott pontot szerezni a Hyundaijal: Jessica a Nordschleifén lett 14., míg testvére Portugáliában ért célba a 15. helyen az egyik futamon. A két, illetve egy bajnoki egységgel az összetett tabella utolsó két helyét foglalják el, most pedig bejelentették, hogy az idény második felében, a hátralévő négy fordulón nem is állnak rajthoz a WTCR-ben.
„Jó tapasztalat volt fellépni a WTCR-be, de úgy éreztük, az eredmények nem a reméltek szerint alakultak. Együtt dolgoztunk a csapattal, hogy találjunk egy jó beállítást, de nem találtuk a kulcsot ehhez, és eljutottunk egy pontra, amikor fejlődés nélkül körözgettünk csak” – fogalmazott Andreas Backman, míg a húga hozzátette: reméli, a világkupás tapasztalat hasznos lesz a jövőjükre nézve. A Target Competition amúgy a tervek szerint a csapat november eleji hazai versenyén, Olaszországban rajthoz fog állni egy másik versenyzői felállással.

2023 előtt biztosan nem érkezik a MotoGP-be a Superbike-vb török éllovasa
https://formula.hu/parc-ferme/30270
Toprak Razgatlioglu a Yamaha gyári versenyzőjeként reális eséllyel rendelkezik arra, hogy megszakítsa Jonathan Rea és a Kawasaki 2015 óta tartó egyeduralmát a Superbike-világbajnokságon: három fordulóval a szezon vége előtt húszpontos előnye van a címvédővel szemben. Nem meglepő, hogy a török tehetség neve időről időre felmerül a MotoGP kapcsán is: idén elsősorban annak kapcsán került szóba ő is, hogy a japán gyártó Maverick Vinales távozásával és Valentino Rossi visszavonulásával versenyzőszűkébe került, viszont jelenleg a Petronas SRT-ből átalakuló RNF Racingnél a legjobb esélye a hírek szerint a Moto3-ban szereplő Darryn Bindernek van arra, hogy Andrea Dovizioso társa legyen 2022-től.
Razgatlioglu ráadásul újabb két évre aláírt a Yamaha WSBK-csapatával, viszont a múlt hétvégén kiderült, hogy akár már idén kipróbálhatja a hangvillások MotoGP-gépét. A török motoros a Superbike-vb honlapjának leszögezte: egyelőre az idei vb-küzdelemre koncentrál, utána talán valóban felül egy GP-masinára. Razgatlioglu azt is elmondta, hogy szereti a Superbike-paddockot, s jövőre még biztosan ott fog versenyezni: „Itt folytatom, hiszen még kétéves szerződésem van. De talán jövőre bajnok leszek, és utána átmegyek a MotoGP-be 2023-ban, nem tudom. Idén és jövőre biztosan itt maradok” – fogalmazott a 25. életévét néhány hét múlva betöltő motoros.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bári Dávid, WRC és magyar rali: érkezik az Autósport és Formula Magazin friss adása!
https://formula.hu/parc-ferme/30269
A hónap első szombatja van, így ma kerül adásba a Spíler TV-n futó műsorunk legújabb epizódja, amelyben a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid lesz a stúdióvendégünk, de szó lesz többek között az Akropolisz Raliról, a Swift Cup Europe küzdelmeiről és a Vértes Raliról is. Ha nem akartok lemaradni, ma délután 13:15-kor kapcsoljatok a Spíler1 TV-re!

Pole-mámor szombaton, drámai finis vasárnap – így élte meg a McLaren Szocsit
https://formula.hu/parc-ferme/30268
A wokingi alakulat minden versenyhétvége után jelentkezik a McLaren Unboxed sorozat újabb részével, amelyben a kulisszák mögé engednek bepillantást. Az Orosz Nagydíj igazi hullámvasút volt a csapat számára, így a legújabb epizódban láthatjuk, hogyan örültek a pole-pozíciónak, majd hogyan omlott össze a futam hajrájában az egymást követő második győzelmük – amely Lando Norris első sikere lehetett volna – reménye.
Mutatjuk a szombati motorsport-programot - tv-közvetítésekkel együtt
https://formula.hu/parc-ferme/30265
Ez a hétvége a MotoGP-Superbike-DTM hármas körül forog, ezt tükrözi a szombati program is.
Szombat
10:00-10:30 Superbike, harmadik szabadedzés
10:20-10:40 DTM, első időmérő (Digisport 3)
12:10-12:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)
13:30-14:30 DTM, első futam (Digisport 3)
15:00-15:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)
16:55-17:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (arena4plus.hu)
20:30-21:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
21:10-21:55 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

fotó: dppi
Hétvégi hangulatba került a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/30267
Az tagadhatatlan, hogy Daniel Ricciardo az F1-es mezőny egyik olyan tagja, aki szinte mindig mosolyog és nagyszerű kedve van, a McLaren pedig épp az ausztrál pilótáról töltött fel egy rövidke, de ugyanakkor igazán jó hangulatú videót és ezzel kívántak mindenkinek jó szórakozást a hétvégére.
It's FRIDAYYYYYYY!
— McLaren (@McLarenF1) October 1, 2021
Have a good one, team. #FridayFeeling pic.twitter.com/oN3U6STfKL
Már négy éve telt el azóta, hogy utoljára versenyzett az F1 Malajziában
https://formula.hu/parc-ferme/30266
Sepang 1999-től kezdve közel két évtizeden át a Formula-1 állandó versenyhelyszíne volt – többnyire az év egyik első futama –, de 2017 óta nem rendeztek Malajziai Nagydíjat. Abban az évben október 1-jén tartották a versenyt, melyet Lewis Hamilton kezdett a pole-pozícióból, de gyakorlatilag végig Max Verstappen vezetett: a Red Bull pilótája 12 másodperccel a Mercedes előtt megszerezte a győzelmet, pályafutása során csupán a másodikat. Emlékezetes volt még a negyedik Sebastian Vettel és nyolcadik Lance Stroll ütközése – a verseny leintése után, a levezető körön, melyet követően a németet Pascal Wehrlein vitte a bokszba. A 2017-es Malajziai Nagydíj összefoglalója itt érhető el.
Turning Malaysia #OnThisDay in 2017 pic.twitter.com/KdCdZhsNTl
— Red Bull Racing Honda (@redbullracing) October 1, 2021
A WEC-újonctesztjén vesz részt a WRC (legalább) hétszeres világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/30264
Az idény végén visszavonul a Rali-világbajnokság küzdelmeitől az a Sebastien Ogier, aki már hétszer is vb-címet nyert a sorozatban - sőt, idén is már csak matematikai esélyeket hagyott ellenfeleinek, jelenleg minden afelé mutat, hogy címvédőként, nyolcszoros bajnokként hagyja ott a WRC-t. Hogy a továbbiakban mit fog csinálni, azt még nem tudni, teljesen nem akar elszakadni a ralitól, néhány futamon alighanem jövőre is indul a Toyotával, de a francia klasszis nem akarja magát lekötni egész évre - ugyanakkor egyéb sorozatok érdeklik.
Ennek tanúbizonysága, hogy bejelentette: november hetedikén részt vesz a WEC újonctesztjén Bahreinben és ennek sikeressége határozza majd meg, hogy mit is csinál 2022-ben. Ogier már korábban is említette, hogy szívesen indulna Le Mans-ban, szívesen versenyezne a WEC-ben és a Toyota, mint fő bajnoki esélyes ideális opciót is nyújthatna számára. Maga a teszt egyébként még az idei WRC-szezon vége előtt zajlik le, bár jelenleg az a realitás, hogy addigra bebiztosítja újabb vb-címét.

fotó: dppi
Elektromos átállás: 14 villanyautóból áll a WRX 2022-es mezőnye
https://formula.hu/parc-ferme/30263
A következő szezonban új korszak kezdődik, teljesen elektromossá válik az FIA Ralikrossz-világbajnokság. 2022-ben különböző karosszériák felszíne alatt egységes versenygép, az RX1e fog dolgozni: a Kreisel Electric által fejlesztett konstrukció ikermotoros hajtása 500 kW teljesítmény (680 lóerő) és 880 Nm azonnali nyomaték leadására lesz képes, ez pedig 1,8 másodperces 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulást eredményez, ami a Formula-1-et is túlszárnyalja.
A WRX hivatalos oldalának jelentése szerint 14 RX1e csomagra érkezett foglalás, jelenlegi és új csapatoktól egyaránt. A nevezők személyét később fogják nyilvánosságra hozni. Ez a szám egyértelmű javulás 2021-hez képest, amikor a létszám a benzinmotoros éra végén jelentősen visszaesett: a teljes szezonra nevezett mag csupán hét SuperCarból áll, a hétvégék többségén 10-11 volt az összlétszám a királykategóriában.

Vettel minden rutinjára szükség volt Leclerc ellen - videó
https://formula.hu/parc-ferme/30262
A négyszeres világbajnok mindent előhúzott a tarsolyából, hogy kivédekezze a jóval gyorsabb Ferrari támadását_
View this post on Instagram
Így kívánt boldog születésnapot Verstappennek a barátnője
https://formula.hu/parc-ferme/30261
Kelly Piquet Instagram-sztoriba töltött fel fotókat a tortáról - a holland pilóta csütörtökön ünnepelte 24. születésnapját.



Schumacher: A McLaren megérkezett az élmezőnybe
https://formula.hu/parc-ferme/30260
Egymás után két parádés hétvégét produkált a McLaren, hiszen Monzában kettős győzelmet aratott a csapat Daniel Ricciardo és Lando Norris sorrendben, majd legutóbb Szocsiban Norris megnyerte az időmérőt és csak az esőkáosz vette el tőle pályafutása első, a wokingiak zsinórban második sikerét. Ugyan Andreas Seidl még mindig nagyon szerényen nyilatkozik, de Ralf Schumacher most már ráirányítaná a figyelmet a McLarenre...
"Norris nyerhetett volna vasárnap és sajnálatos, hogy végül nem tudta megcsinálni. Ez a futam azonban azt mutatta meg, hogy a topcsapatok egyre nehezebben képesek most már megelőzni a McLarent. Ez a tradicionális istálló igenis megérkezett az élmezőnybe akkor is, ha Andreas Seidl tompítja a dolgokat" - mondta az expilóta a Sky Germanynek.

fotó: dppi
Superbike, DTM, majd este MotoGP: ez a mai program
https://formula.hu/parc-ferme/30259
F1 híján a motoroké a főszerep ezen a hétvégén - íme a pénteki menetrend. A hétvége teljes programja itt megtekinthető!
Péntek
11:30-12:15 Superbike, első szabadedzés
11:45-12:30 DTM, első szabadedzés
15:25-16:10 DTM, második szabadedzés
16:00-16:45 Superbike, második szabadedzés
16:55-17:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
21:10-21:55 MotoGP, második szabadedzés (arena4plus.hu)

fotó: dppi
Így lett második Verstappen: videón a holland utolsó öt köre Szocsiban
https://formula.hu/parc-ferme/30258
Az esőkáoszra jól reagált a Red Bull, Max Verstappennek pedig "igazi" előzésre nem is volt szüksége ahhoz, hogy a hetedik helyről végül a bravúros második pozícióban érjen be a célba. A holland utolsó öt körét most visszanézhetjük belülről - ezen a linken, vagy a képre kattintva!
Ken Block Audira és elektromos autókra vált
https://formula.hu/parc-ferme/30257
Nemrég megjelent az Audi közösségi oldalain egy videó, amelyből kiderült, hogy csatlakozott a márkához a Gymkhana műfaját feltaláló és sikerre vivő Ken Block. Mostanra azt is megtudhattuk, hogy mit is fog csinálni a német gyártónál: Electrikhana címen fog érkezni 2022-ben egy új film Blockkal, amelyben értelemszerűen elektromos autókba ül majd a legenda. „Hogy miért váltok elektromos járművekre? Egyszerű: mert új, mert magas teljesítményre képesek és mert ez a jövő” – írta Block az alábbi videóhoz, ami egyébként egy háromrészes sorozat első felvonása, amelyben az első ingolstadti látogatását dokumentálták.
Most már teljesen biztos, hol lesz az idei harmadik sprint – már a hétvége programja is megvan
https://formula.hu/parc-ferme/30256
Már két helyszínen kipróbálták a Formula-1 idei legfőbb újítását, a sprintkvalifikációt, a tervek azonban egy harmadik, tengerentúli alkalomról is szóltak. Nyílt titok volt eddig is, hogy Interlagos lesz a befutó, az F1 hivatalos honlapján fellelhető versenynaptárban és menetrendben azonban mindezidáig hagyományos lebonyolításúként volt feltüntetve a Sao Paulo-i Nagydíj névre hallgató brazil futam. Nos, ez megváltozott, immár a sprint is szerepel a november közepi forduló programjában, így immár teljes mértékben hivatalos, hogy Interlagos lesz a harmadik helyszín az újítás számára.
Az időrend amúgy hasonló lesz a Silverstone-ban és Monzában látotthoz, csupán az időeltolódás miatt lesz annyi különbség, hogy magyar idő szerint kora este rendezik majd a legfontosabb eseményeket, azaz a péntekre kerülő időmérőt, a szombati sprintkvalifikációt és a vasárnapi futamot.
A Sao Pauló-i Nagydíj programja magyar idő szerint:
Péntek (november 12.)
16:30-17:30 1. szabadedzés
20:00-21:00 Időmérő edzés
Szombat (november 13.)
16:00-17:00 2. szabadedzés
20:30 Sprintkvalifikáció
Vasárnap (november 14.)
18:00 Futam

Két orosz futam is lehet az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/30255
Szocsi jövőre búcsúzik a versenynaptártól, de a helyiek egyáltalán nem végleges búcsúra készülnek. Mint az Orosz Nagydíj helyszínén megtudtuk, a tervek között szerepel, hogy a nagydíjat 2023-tól átvevő Igora Drive mellett egy második orosz futamként visszatérjen a száguldó cirkusz körforgásába a Fekete-tenger partján fekvő versenypálya. Erről 54:42-től hallhatsz a Formula Podcast legújabb kiadásában.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Nem lehet első cseh WTCR-futam a legjobb cseh túraautós nélkül
https://formula.hu/parc-ferme/30254
Petr Fulín is ott lesz a Túraautó-világkupa október 9-10-i versenyén Mostban: a Túraautó Európa-kupa háromszoros bajnoka egy Cuprával áll rajthoz saját csapata színeiben. A 44 éves cseh az elmúlt években Szlovákiában indult szabadkártyásként a WTCR-ben, 2018-ban egy ötödik helyet is megcsípett.
Fulín elmondta: elképzelhetetlen lett volna számára, hogy nélküle rendezzék meg az első WTCR-hétvégét Csehországban. (A WTCC-érában Brnóban szerepelt a bajnokság.) Sok jóra azért nem számít: a Goodyear-gumikat nem ismeri, a Cupra pedig még több kompenzációs súlyt kap, ráadásul szabadkártyásként személy szerint ő is cipel plusz ballasztot.


Egyetlen jelenlegi F1-es pilóta versenyzett már Katarban – de ő nyert is
https://formula.hu/parc-ferme/30253
Csütörtökön végre hivatalosan is megerősítették, hogy Katar ad otthont az eddig helyszín nélkül álló november 21-i futamnak, ezzel a dohai pálya tette teljessé a most már talán véglegesnek tekinthető 2021-es Formula-1-es versenynaptárt. A Losail International Circuit először került be a száguldó cirkusz menetrendjébe, a jelenlegi mezőnyből viszont van egy pilóta, aki már versenyzett rajta: Sergio Perezről van szó, aki a GP2 Asia Series 2008-2009-es idényében vezethetett a katari aszfaltcsíkon. Ráadásul a szezonban ez volt a legeredményesebb hétvégéje a jelenleg a Red Bullt erősítő mexikóinak, hiszen egy második és egy első helyet gyűjtött be rajta.
Néhány hete az egyik futam csütörtöki sajtótájékoztatón ki is faggatták Perezt, hogy mi a véleménye a helyszínről: „Alig emlékszem a pályára. Annyira emlékszem, hogy nagyon sima volt az aszfalt, hiszen a MotoGP-re tervezték. Úgy gondolom, jó helyszín lesz” – értékelt röviden a pilóta.

Fotó: GP2 Series
Betöltötte a 24-et Max Verstappen, előbányászták a születésekor megjelent hírt
https://formula.hu/parc-ferme/30252
Szeptember 30-án ünnepli születésnapját Max Verstappen: tekintve, hány éve a Formula-1-es élmezőny tagja, még mindig rettentő fiatalnak tűnik azzal, hogy csupán 24 esztendős lett. Verstappen talán az első későbbi F1-es pilóta, akinek születéséről hír jelent meg a világhálón, 1997-ben. Ezt az archív hírt bányászták elő – az akkor királykategóriában aktív Jos Verstappen weboldaláról – a közöségi média felhasználói. A szövegben a következő állt:
„Ma délután Jos és Sophie egy egészséges kisfiú büszke szüleivé váltak. Neve Max és 3265 gramm. Max Emilian, mivel ez a teljes neve, 48,5 cm hosszú. Sophie 13:20-kor hozta világra Maxot komplikációk nélkül. A vajúdás 40 percig tartott. Max a megfelelő pillanatot választotta, hogy megérkezzen. Most Jos és Sophie együtt tölthetnek egy kis időt Maxszal, mielőtt Jos útra kel Japánba. Ha Max két szülője versenyzői tehetségét örökölte, akkor a 2020-as év új F1-es versenyzője született meg ma” – áll a hírben, amely hozzáteszi, aki gratulálni akar a párnak, ne postai levelet adjon fel, hanem a weboldalon „szörföljön” a „kívánságoldalra”. A hír még most is elérhető az azóta természetesen modern külsőt viselő verstappen.com-on.
1997-ben egy dologban nagyot tévedtek: arra számítottak, hogy Verstappen 23 évesen válhat Formula-1-es versenyzővé, miközben valójában már 17 esztendősen a királykategória tagja lett.











