DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Leclerc előrébb kerül a rajtrácson

Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?

Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását. 

2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.

Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen

Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája

A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.

lancia-1963-3

lancia-1963-2

lancia-1963-4

lancia-1963-1

Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben

A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).

A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

 

Megindult a zúzda Indianapolisban

Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.

Szemmel szinte észrevehetetlen különbség döntött az IndyCar nevelőszériájában

Ahogy az IndyCar a szezon fő attrakciójára, az Indy 500-ra készül, addig a kicsiknél, az Indy Lightsban a verseny kistestvérét, a Freedom 100-at rendezték. A leintéskor hatvanhét tízezred, vagyis 0.0067 másodperc döntött Oliver Askew javára Ryan Normannel szemben.

Bemutatták a jövő IndyCar-autóinak látványterveit

Az autókon a legszembetűnőbb elem a Red Bull által tervezett fejvédő, ami olyan, mintha egy Halóba oltott szélvédő lenne.

A többi kép megtekinthető az IndyCar Twitter-oldalán!

Három éve majdnem túl közeli ismeretséget kötött egymással és a fallal Hamilton és Ricciardo

Nem sokon múlt...

 

Vajon idén folytatja a Red Bull a vízbeugrálós hagyományát?

Az előző években volt több alkalmuk medencében, vagy éppen a monacói öbölben csobbanni egy-egy győzelem után, ezt gyűjtötték nekünk össze.

 

Megrohanták a szponzorok a McLarent kiütő kiscsapatot

A Juncos Racinget és pilótáját, Kyle Kaisert az idei Indy 500 hőseként emlegetik. Az óriásölő istállót számos nehézség hátráltatta az elmúlt hetekben: kiszállt két fő szponzor, aztán Kaiser – aki támogatók nélküli, fehér autóval vett részt a szabadedzéseken – csúnya balesetet szenvedett.

A csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kaiser egyáltalán kvalifikálni tudjon a versenyre. Az amerikai az utolsó lehetőség, a Bump Day előtt a 35. helyen állt. Ebben a szakaszban a leglassabb hat versenyző küzdött az utolsó három rajthelyért. Az Indy Lights 2017-es bajnoka, Kaiser – ezúttal már nem fehér, de még mindig szponzormatricák híján levő autóval – végrehajtotta a bravúrt: az utolsó, 33. helyen kvalifikált, minimális, 0,019 mérföld/óra sebességkülönbséggel Fernando Alonsót és az Indianapolisba hatalmas hírveréssel és ambíciókkal érkező McLarent ütötte el a továbbjutástól.

A csapat nem csupán ott lehet a rajtrácson, de a nagy verseny előtt bemutatta autója végleges dizájnját is, számos új szponzorfelirattal. A történetet megismerve négy támogató érkezett az anyagiakban szűkölködő csapathoz, köztük az argentin River Plate futballcsapat: az oka, hogy épp ők nyújtottak segítő kezet, az, hogy az istálló tulajdonosa, Ricardo Juncos szintén argentin.

Jó ötletnek tűnt a játékautóverseny, ez lett a vége

A Virginia International Raceway-n tartottak egy előzetesen viccesnek tűnő versenyt: játékautóval lehetett rajthoz állni. Az egyik lejtős kanyarban azonban a kelleténél jobban felgyorsultak a „versenygépek”, tapadás híján pedig sorban szálltak el az indulók.

Ki számolta, hogy hányan csúsztak ki/borultak/álltak fejre a kanyarban?

Mick Schumacher balesetet okozott a Rascasse-ban, teljesen bedugult a pálya Monacóban

A Formula-2 pénteki főfutamán először a bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi ütközött a kiállása előtt negyedik helyen haladó Mick Schumachernek. A 17. körben a leglassabb hajtűben, a Grand Hotel kanyarban kísérelt meg előzést: belülről próbálkozott, nekikoccant Schumachernek, akit keresztbe fordított. A német nem forgott meg, sikerült újra irányba állnia, a próbálkozásból a DAMS-es Latifi jött ki rosszul, akinek autója megsérült, így újra bokszba kellett állnia.

Schumacher ezt követően Tatiana Calderont érte utol, aki még nem járt a bokszban. Sietősen próbálta átlépni a lassabb ellenfelet, Rascasse-ban pedig megismétlődött a pár körrel korábbi incidens, amelyben most a premás volt a ludas: megforgatta Calderon autóját, a keresztben álló gépek pedig teljesen eldugították a pályát. A teljes mezőny feltorlódott a kanyar előtt, piros zászlóval kellett leinteni a versenyt. Ráadásul, mivel az autókat leállították, a pályabírók egyesével tolták vissza őket a bokszba.

Színarany Rolexet ajándékozott Lauda megmentőjének

Egy fotó és ami mögötte van: a kép 1976-ban készült, Niki Lauda súlyos nürburgringi balesetét követően. Lauda mellett a most 76 éves Arturo Merzario áll, azon versenyzők egyike, akik megálltak az égő Ferrari mellett, hogy segítsenek bajba jutott társukon. A Ferrari egyedi biztonsági öve máshogyan nyílott, mint a többi autóé: a jelenlevők közül egyedül Merzario tudta, hogyan kell kikapcsolni, mivel 1973-ban a Scuderia pilótája volt. A csodás túlélést és felépülést követően Lauda arany Rolex karóráját ajándékozta megmentőjének.

A két csütörtöki szabadedzés összefoglalója

A péntek tradicionálisan szabadnap a Monacói Nagydíjon, a két szabadedzést csütörtökön tartották. Beszámoló itt található az első és második tréningről, aki pedig nem olvasni, hanem látni szeretné, mi történt, nézze meg a két rövid összefoglalót (a YouTube-ra átkattintva):

 

Raikkönen még mindig nem jegyezte meg a Racing Point nevét

Rádiós gyöngyszem Kimi Raikkönentől a monacói szabadedzésről: „Igen, egy Force India, vagy mi a *** a neve!” Az esetről ráadásul az Alfa Romeo Racing posztolt hivatalos Twitter-csatornáján.

Már zenél az új 67-es út!

"Nagy esők jönnek, és elindulok...". Bár még kész nincs, de jól hallhatóan már "zenél az új, 2x2 sávos 67-es út.

 

Schumacher eddigi legjobb F2-es rajteredményét szerezte Monacóban

Csütörtökön a Formula-1 már edzett Monacóban, a Formula-2 pedig az időmérőt is lefutotta, két tízfős csoportra osztva, melynek helyezettje felváltva alkotják a rajtrácsot. 1:20,676-os körével (lejjebb látható) Nyck de Vries szerezte az első rajtkockát. Callum Illott, aki először versenyez Monte-Carlóban, kiváló második rajthelyezést ért el, a bajnokság második helyén álló Luca Ghiotto, valamint a pályán szintén újonc Mick Schumacher előtt. Az ifjú német idei legjobb kvalifikációs eredménye a negyedik hely.

A bajnokság éllovasa, az eddigi hatból három futamot megnyerő Nicholas Latifi csak a nyolcadik rajtkockából indul háromhelyes büntetésével együtt, melyet azért kapott, mert a szabadedzésen piros lámpa alatt átlépte a bokszutca fehér vonalát. Az időmérő a pénteken 11:30-kor rajtoló főfutam indulási sorrendjéről döntött.

Ilyen volt egy monacói pályabemutató a 60-as években - Graham Hill-lel!

A mai pörgős világban, amikor már minden érdekes videónak bele kell férnie másfél percbe, egészen üdítő az alábbi Graham Hill-interjú, aki a korabeli monacói vonalvezetés kihívásait magyarázza korabeli stílusban és korabeli zenei aláfestéssel.