DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Neves csapattal tesztelt formulaautót Keszthelyi Vivien

Az ország legismertebb hölgyversenyzője fotót osztott meg közösségi oldalán rajongóival, melyhez csak rövid leírást fűzött. Ebből annyi derül ki, hogy egy Dallara 320-at tesztelt Portimaóban, a Carlin istállóval, a formulaautózás szinte minden szintjén érdekelt brit csapattal.

A 19 éves, tavaly W Seriesben szereplő pilóta terveit egyelőre titokban tartja. A kevés információból azonban el lehet indulni: a Dallara 320 versenygépet az Euroformula Open szériában használják, ahol érdekelt a Carlin is. A csapatnál pedig egyelőre van egy kiadó hely az augusztusban Hungaroringen startoló, közép- és dél-európai pályákon folytatódó szezonra.

Red Bull-os vált Red Bull-ost – a mezőny hatoda átalakult az FE-szezon szuperdöntőjére

Már azt is tudjuk, mely három vonalvezetés használatával bonyolítja le kilenc nap alatt szezonbeli utolsó hat versenyét a berlini Tempelhof repülőtéren a Formula-E, és ezzel egyidejűleg egy újabb megüresedett ülés is gazdára talált a mezőnyben. A korábban az F1-ben a Toro Rossónál is megfordult Brendon Hartley öt verseny után kiszállt a Dragon üléséből és a sorozatból, helyét pedig egy újonc, a brazil Sergio Sette Camara veszi át a hat szezonzáró versenyre, ami tulajdonképpen a 11 futamot tartalmazó évad több mint fele. A 22 éves pilóta az előző két évben a Formula-2 élmezőnyének környékén harcolt, hátterét illetően pedig az elmúlt időszakban a Red Bull és a McLaren pilótája is volt - az energiaitalosok tőlük nem szokatlan módon 2017-ben kidobták őt a programukból, majd idén visszavették. Sette Camara emellett a Super Formulában is versenyezni fog idén.

Ezzel együtt már négy pilótacsere ment végbe az FE-ben a március óta tartó kényszerszünetben:

- Az Audi menesztette Daniel Abtot, és René Rastot ülteti a helyére.
- Abt átnyergelt a NIO 333-hoz, ahol Ma Csing-hua az utazási korlátozások miatt nem tud versenyezni. 
- A Mahindrától váratlanul távozó Pascal Wehrlein autójába Alex Lynn ül.
- A Dragonnál Brendon Hartley-t Sergio Sette Camara váltja.

A hatfutamos berlini őrület augusztus 5. és 13. között tart majd.

7camara

 

Verstappen megkapta ajándékba a Hungaroringen eltört futóműalkatrészt

Egy igazán emlékezetes meglepetést kapott Max Verstappen a Magyar Nagydíjat követően. A pilóta azt az eltört futóműelemet viheti haza, amit az istálló szerelői percekkel a vasárnapi futam rajtja előtt cseréltek ki, miután a versenyzői a bokszból kivezető körén falnak koccant. A felvételeken egyébként jól látszik, milyen közvetlen a viszony a pilóta és a szerelők között.

A Hagyományos, a Fordított és az Új – bemutatták a Formula-E berlini vonalvezetéseit

Augusztus elején folytatódik és zárul a Formula-E hatodik, 2019/2020-as idénye, méghozzá nem kevesebb, mint hat berlini futammal. Mivel azonban a helyszín a Tempelhof repülőtér, a szervezőknek lehetőségük van többféle nyomvonal kialakítására, és ezzel – viszonylag – éltek is. Összesen három vonalvezetést fognak használni majd a pilóták – pontosabban csak kettőt, az egyik ezek közül ugyanis a már az előző évekből ismert pálya, csak fordított irányban fognak rajta haladni. Ezzel a duplával indul majd a berlini maraton augusztus 5-én és 6-án, majd jön a hagyományos irányú pálya 8-án és 9-én. Az utolsó páros versenyhétköznapra (merthogy ezek szerdára és csütörtökre esnek) pedig néhány plusz kanyart betoldottak a vonalvezetés középső szekciójába, így 12-én és 13-án tényleg némileg módosított nyomvonal köröznek majd a pilóták. Íme, a három verzió:

berlin-fe-palyak-1-v1

Videó: A Magyar Nagydíj legjobb onboard felvételei

A rádiós összeállítás mellett természetesen megérkezett a belső kamerás felvételek válogatása is a 35. hungaroringi F1-es futamról (a videó átkattintás után indul!):

 

Különleges információk a Magyar Nagydíj zárt kapui mögül

Legutóbbi podcastadásunkban természetesen a hungaroringi F1-es futamot veséztük ki, ráadásul törzsgárdánk tagja, Mészáros Sándor egyedüli magyar újságíróként a pályáról követhette az eseményeket, és rengeteg kulisszatitkot meg is osztott veletek. Hallgassatok belénk!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Latifi hungaroringi rajtja is megér egy visszajátszást

A Williams kanadai pilótájáról nem sok szó esett a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon, pedig a rajtja óriásira sikeredett: a tizenötödik helyről indulva a kör végére a tizedik helyig kapaszkodott fel. Sajnos a bokszkiállását követően a csapat hibájából fakadóan nekiütközött az egyik McLarennek, és kénytelen volt defektes autóval egy teljes kört megtenni, így az esélytelen utolsó helyre csúszott vissza.

Néhány szerencsés Budapesten összefuthatott F1-es pilótákkal

Bár a Formula-1 idei szezonja során az eddigieknél is nehezebb közel kerülni a versenyzőkhöz, néhány alkalom azért így is adódik rá. A Magyar Nagydíj hétvégéjén például Budapest elkerülhetetlen állomásnak számított a futamról repülőgéppel hazautazók számára, így néhány szerencsés rajongó összefuthatott például Kimi Raikkönennel, Charles Leclerc-rel, Lando Norrisszal, Lewis Hamiltonnal vagy éppen Daniel Ricciardóval. Schneider Erika fotói közül válogattunk, aki jókor volt jó helyen.

IMG_8849_02-1024x683

IMG_8772_02-1024x683

IMG_9095_02-1024x683

IMG_8943_02-1024x683

IMG_8966_02-1024x683

 

Két lány és két autó: Betekintés egy fotózás forró kulisszái mögé

Az Autósport és Formula Magazin egyik népszerű rovata az Egy lány és egy autó. A sorozat legutóbbi fotózására nem csupán fényképezőgéppel, hanem kamerával is felszerelkezve érkeztünk, hogy megmutathassuk nézőinknek, mi történik a színfalak mögött. Két csinos hölgy, Szabina és Virág állt modellt nekünk, és természetesen főszerepet kapott két versenyautó, egy Mitsubishi Lancer Evo 9 és egy Citroen C2.

Készül Ferjáncz Attila egykori bajnok raliautója

Az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila a nyolcvanas években a Renault több típusával is uralta a hazai bajnokságot - az egyik éppen készül egy műhelyben... Méhes László képei:

Ferjáncz1

Ferjáncz2

Ferjáncz3

Olvasónk bemutatja: ilyen jól lehetett látni a Magyar Nagydíjat a kerítésen túlról

Rába Ármin már az időmérő után is küldött nekünk helyszíni felvételeket a Hungaroringről, amelyekből az otthon maradók is képbe kerülhettek azzal, milyen élményekkel gazdagodott, akit a zárt kapuk sem tántorítottak el az idei mogyoródi kalandtól. Olvasónk vasárnap is ott volt a helyszínen, alább egyedi futamösszefoglaló videóját láthatjátok.

Visszaszólt Hamilton a bajnokoknak: Sajnos vannak ilyenek az öregek között

A múlt két F1-es világbajnoka, Mario Andretti (1978) és Jackie Stewart (1969, 1971, 1973) kritizálta Lewis Hamiltont azért, amiért a feketék jogaiért kampányolva eltúlozza, hogy hátrányos helyzetből indulnak a színesbőrűek az autósportban. „Úgy érzem, amit most csinál, az egy kicsit képmutató. A motorsportban senkit sem érdekel a bőröd színe” – mondta Andretti.

„Csalódást keltő, de sajnos a realitás az, hogy az öregebb generációból néhányan, akiknek még mindig figyelnek a hangjára, nem képesek eltérni a régimódi gondolkodástól, és nem ismerik fel, mi a probléma” – reagált a felbosszantott Hamilton szokásos felületén, az Instagramon, felszólítva a 80 éves Andrettit, hogy tájékozódjon. „Ez színtiszta tudatlanság, de engem nem fog meggátolni, hogy tovább küzdjek a változásért. Sosem késő tanulni, ezért remélem, hogy ez az ember, akit mindig is tiszteltem, időt szán majd arra, hogy edukálja magát.”

Stewart megjegyzésére – aki szerint „nincs akkora probléma, mint amekkorának tűnhet” – már csak tömören reagált: „Megint, egy újabb. Egyszerűen csalódást keltő” – posztolta Hamilton, aki az FIA elnökét, Jean Todtot is meg akarja keresni, hogy az autósport felelősségvállalásáról beszéljen vele.

Hamilton azt hitte, Verstappen már kiesett – így szólt a rádió a Hungaroringen

A Magyar Nagydíj után is megérkezett a szokásos rádiós válogatás, benne a versenyhétvége legjobb üzenetváltásaival (a videó átkattintás után indul!):

 

Vettel megállította az interjút, hogy az egyik technikus ne ázzon meg

A Magyar Nagydíjon Sebastian Vettelt éppen a Sky Sports interjúvolta meg Johnny Herberttel, Vettel azonban szólt neki, hogy álljunk meg, a hangosító kolléga teljesen elázik az esőben, adjanak már neki egy esernyőt - Herbert bocsánatot kért a technikustól, megoldották a gondot és így folytatódhatott az interjú:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Help the sound guy first, interview second . #F1 #Formula1 #HungarianGP #Hungaroring #SebastianVettel #ScuderiaFerrari @scuderiaferrari

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Bereznay Dani kielemezte a Magyar Nagydíjat: Hamilton idén is bajnok lesz?

A magyar F1-es szimulátoros versenyző legújabb videójában a Magyar Nagydíjat vette górcső alá és jó pár témát érintett - íme:

Volt legalább valami, amit nem a Mercedes nyert meg a hétvégén

A leggyorsabb kiállások különértékelésében dobogón sem végzett a Mercedes: a Williams produkálta a harmadik és második, a Red Bull pedig a legjobb kiállást a Magyar Nagydíjon. Max Verstappen autóján 2,04 másodperc alatt varázsolták fel- és le az abroncsokat. A szerelőgárdában azok után maradt még lendület, hogy 20 perc alatt javították meg Verstappen futam előtt, kivezető körön összetört autóját.

A leggyorsabb körért ugyancsak kiosztanak egy különdíjat a pluszponton felül: ezt már a Mercedes és Lewis Hamilton söpörte be 1:16,627-es eredményével a legutolsó körben. Hozzá kell tenni, a Mercedes idén először futott leggyorsabb kört, Ausztriában mindkétszer a McLarené lett az extra bajnoki egység.

Ez a Mercedes az összes versenyt megnyerheti!

Podcastünk triója az első három nagydíj egyik fő konklúziójáról:

 

Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó: Beindult a hazai szezon

Tartalom:

Kakucson indult el a ralikorssz szezonja

Új hibrid versenykategória indul hazánkban

- Domaházán is megküzdöttek a ralisok

- Lélegeztetőgépek gyártására álltak át a Formula-1-es csapatok

Látogatás egy fotózáson: Két hölgy és két autó a kulisszák mögött  

Michelisz és Kiss Norbert az árva macskákért

Meglátogatta a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány védenceit Michelisz Norbert WTCR-bajnok, valamint Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az alapítvány főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre kevés eséllyel bíró macskák minőségi ellátására szakosodott,

A macskaárvaház területén ültetett fák mind egy-egy közszereplő voksát jelentik az állatvédelem mellett. Több Heves megyei cég és civil szervezet mellett van már itt fája a Gender Racing Team-nek, illetve Horváth László országgyűlési képviselőnek is.

DSC_1483-696x477

fotó és forrás: kekesonline.hu

Videó: Döbbent csend a holland stúdióban Verstappen hibáját követően

Avagy így reagáltak Max Verstappen honfitársai a Magyar Nagydíj rajtja előtti kicsúszásra. A Tom Coronel túraautó-pilóta és Robert Doornbos egykori F1-es versenyző arckifejezése is tévéképernyőkre került.