Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/39538
Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.
A szombati sprintfutam végeredménye:
| 1. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | |
| 2. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1.748 |
| 3. | Mari Boya | Campos Racing | 6.466 |
| 4. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 8.856 |
| 5. | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 9.365 |
| 6. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 11.291 |
| 7. | Noel León | Prema Racing | 12.083 |
| 8. | Rafael Câmara | Trident | 12.757 |
| 9. | Charlie Wurz | Trident | 15.354 |
| 10. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 16.767 |
| 11. | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 17.369 |
| 12. | A.Giusti | MP Motorsport | 19.012 |
| 13. | Noah Strømsted | Trident | 20.458 |
| 14. | Brad Benavides | AIX Racing | 21.090 |
| 15. | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 21.449 |
| 16. | James Wharton | ART Grand Prix | 22.072 |
| 17. | Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | 22.443 |
| 18. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 22.785 |
| 19. | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 23.108 |
| 20. | B.del Pino | MP Motorsport | 26.438 |
| 21. | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 28.237 |
| 22. | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 29.486 |
| 23. | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 30.069 |
| 24. | Gerrard Xie | Hitech TGR | 30.735 |
| 25. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 31.715 |
| 26. | James Hedley | AIX Racing | 32.180 |
| 27. | Nikita Johnson | Hitech TGR | 32.703 |
| 28. | N.Marinangeli | AIX Racing | 35.137 |
| 29. | Nikola Tsolov | Campos Racing | 37.697 |
| Brando Badoer | Prema Racing | Kiesett |
A vasárnapi főfutam végeredménye:

Hamilton a hétvégén újabb listán léphet fel Schumacher mögé
https://formula.hu/parc-ferme/21939
Méghozzá a Spanyolországban aratott F1-es győzelmeket tekintve, ahol Michael Schumacher egyelőre messze a többiek előtt jár a maga hat sikerével - ha Lewis Hamilton nyerni tudna az előttünk álló hétvégén, akkor négy elsőséggel fellépne a második helyre.

Ken Block tesztelte új szörnyetegét - videó
https://formula.hu/parc-ferme/21938
A "Cossie" becenévre hallgató Ford Escort Cosworth, valamint az amerikai fenegyerek akcióban Új-Zélandon:
Videó: így kell futamot nyerni a 16. helyről
https://formula.hu/parc-ferme/21937
René Rast teljes onboardja a hétvégi hockenheimi DTM-futamról, amit a 16. helyről rajtolva nyert meg - benne mindennel, érdemes végignézni:
Szerintetek valódi ez a csodálatos kép, vagy csak egy montázs?
https://formula.hu/parc-ferme/21940
WRC-futamon készült az alábbi fotó, amely egészen gyönyörűre sikerült - de vajon tényleg valódi, vagy csak igényes "utómunka", mondjuk rászerkesztett helikopterrel, esetleg villámmal? Ha minden úgy van, ahogy ez a kép "mondja", akkor viszont esélyes az év fotója címre is!

Amikor a Ferrari pilótái baleseteznek, az autó kormánya próbálja nyugtatni őket
https://formula.hu/parc-ferme/21935
Twitteren vették észre, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérője során a 8-as kanyarban falnak ütköző Charles Leclerc Ferrarijának kormányán megjelent a "stay positive" (maradj pozitív) felirat, ami a piros zászló alatti deltaidőhöz képest segít eligazodni, de akár egy módszer is lehetne a pilóta lelkiállapotának kezelésére...


Nagy Dani: Minden adott, hogy bajnokesélyesek legyünk
https://formula.hu/parc-ferme/21927
A TCR Europe-ba második szezonjára visszatérő fiatal pilóta sokáig vezette a második futamot, de dobogójával is elégedett.
A Formula-E kiűzésével kampányol a párizsi polgármesterjelölt
https://formula.hu/parc-ferme/21934
Amennyit könnyít az elektromos sorozat életén, hogy utcai pályákon versenyez, a másik oldalról ugyanennyi extra nehézséggel is szembesül emiatt: bár a versenypályák így a meglévő utak révén már adottak, a helyszínül szolgáló nagyvárosokban olykor a politikai színtér ütközőzónájává is válik a sorozat. Több futam is megváltozott politikai érdekek, vagy az épp frissen megválasztott városvezetés miatt dőlt dugába, akik érvényben lévő szerződéseket is semmissé tudtak tenni: így nem valósult meg például soha a brüsszeli, vagy került ki a naptárból egyetlen év után a montreali forduló. Most Párizs van veszélyben, a 2020-as helyhatósági választásokra készülő polgármesterjelölt, Benjamin Griveaux ugyanis több helyi lapnak és tévének adott interjújában kiemelt figyelmet fordított az Invalidusok terére már négy éve ellátogató Formula-E szerinte kártékony hatására. Bár több adatot és tényt is pontatlanul idézett (például a környezetvédelem szempontjából abszurditásnak nevezte, hogy minden évben leaszfaltozzák a tér macskaköveit a pálya miatt, pedig az teljes mértékben újrahasznosítható), végül feltette a legfőbb kérdést:
"Nincs így is elég forgalmi dugó Párizsban? A Formula-E autói 270 lóerősek [valójában 335] és 230 km/órás a csúcssebességük [valójában 280 km/óra]. Hogyan áll ez összhangban a párizsiak elvárásaival, amikor csúcsidőben a közutakon 16 km/óra az átlagsebesség?"
A francia helyhatósági választásokat 2020-ban tartják, a felmérések szerint pedig az Emmanuel Macron pártjához, az En Marche-hoz tartozó Griveaux a legfőbb kihívója a jelenleg Párizst irányító szocialista Anne Hidalgónak. A város egyébként nemrég megszavazta, hogy 2022-ig házigazdája maradjon az FE-nek.

Kilenc évig nevelte, majd szélnek eresztette pilótáját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/21933
2010 januárjában, még gokartos korában került a McLaren kötelékébe a holland Nyck de Vries, akiből a következő F1-es sztárt akarta faragni a csapat. A terv azonban az elmúlt években egyre távolabb került a megvalósulástól, Lando Norris üstökösként berobbanva ugrotta át de Vriest a McLaren kegyeltjeinek rangsorában, a holland feladatköre pedig egyre inkább csökkent a csapatban. F1-es tesztlehetőséget sohasem kapott, és az utóbbi időben már főként a szimulátorban dolgozott.
A most 24 éves de Vries eredménylajstroma nem gyenge, de talán hiányzik belőle az az extra, amire a McLaren számított: bajnoki címet legutóbb a Formula Renault 2.0-ban nyert 2014-ben, azóta a WSR-ben 3., a GP3-ban 6., az elmúl két szezonban pedig az F2-ben 7. és 4. volt - tavaly mindhárom előtte végzőnek összejött az F1-es feljutás. Idén az ART színeiben harmadik szezonját is megkezdte a Formula-2-ben, két hétvége után a 4. helyen áll a tabellán, plusz tavaly óta a WEC-nek is tagja a Racing Team Nederland LMP2-es csapatában.
A holland De Telegraaf idézi a pilóta szavait, aki megerősítette a wokingiaktól való távozását, miközben célja továbbra sem változott: "Az előző hét F2-es bajnok mind feljutott az F1-be. Nem akarok arrogánsnak hangzani, de Norris és [Alexander] Albon sem voltak jobbak nálam: Norris egy futamot nyert tavaly, Albon négyet, én pedig hármat."

Raikkönen 30 méteren át tartó versenye
https://formula.hu/parc-ferme/21932
A 2003-as Spanyol Nagydíj nem alakult szerencsésen a McLaren fiatal finnje számára.
Lights out, and... #SpanishGP #F1 pic.twitter.com/6Eo1F1882K
— Formula 1 (@F1) 2019. május 6.
A fedélzeti kamera buktatta le a motorról lopó pályabírót
https://formula.hu/parc-ferme/21931
A MotoGP Spanyol Nagydíjának hétvégéje a királykategória versenyének leintését követően hozta el a legérdekesebb pillanatokat: amikor a második helyen befutó Alex Rins a levezető körében leszállt a motorjáról, hogy ünnepeljen a közönséggel, az egyik pályabíró elhatározta, hogy szerez magának egy ereklyét a Suzukiról, és amikor a spanyol már nem figyelt, letekerte a fékfolyadék tankjának a fedelét, majd zavartan zsebre vágta azt. A jelek szerint azonban nem tudta, hogy a motorok elején és hátulján is található egy kamera, amelyek így tettének minden mozdulatát rögzítették, s a Motorsport információi szerint a felvételeket látva a pálya vezetői fel is szólították őt arra, hogy juttassa vissza az elemet a Suzukinak.
Van azért abban valami hátborzongató, amikor egy versenyautó magától elmegy egy körre
https://formula.hu/parc-ferme/21930
A Roborace nemrég a spanyolországi Monteblancón járt, amit kísérleti szezonja első eseményének, versenyének nevezett meg. Itt egy gyakorlás során készült az alábbi videó, amely fedélzeti kamerából mutatja be, ahogyan az önvezető versenyautó átveszi az irányítást, miután a pilóta kiszállt belőle.
A sorozat pár napja bejelentette, hogy Magyarországon is rendezni fog egy eseményt az év során.
Hétfői motiváció kondizáshoz Carlos Sainztól
https://formula.hu/parc-ferme/21929
Pár másodpercre bepillanthatunk a McLaren spanyol pilótájának edzésébe.
AFM Motorsporthíradó, májusi adás
https://formula.hu/parc-ferme/21926
Tartalom:
- Stúdióvendégünk az egyik legismertebb hazai túraautó-versenyző, Nagy Dániel
- Tudósítás a gyorsasági szakág hungaroringi szezonnyitójáról
- Duplázók versenye: Beszámoló a ralikrossz-ob máriapócsi megmérettetéséről
- Magyarok az élmezőnyben: Spanyolországban folytatódtak a WRX és az ERX idei összecsapásai
Senna és Ratzenberger előtt fog tisztelegni a Spanyol Nagydíj győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21925
Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálának 25. évfordulója kapcsán a spanyol verseny szervezői úgy döntöttek, megvalósítják azt a tisztelgést, amelyre 1994-ben a háromszoros világbajnok tragédiája miatt sosem került sor. Köztudott, hogy Senna balesete után Williamsében egy osztrák zászlót találtak: a brazil ezzel ünnepelte volna a futamgyőzelmet Imolában, az előző nap elhunyt Ratzenbergerre emlékezve.
Barcelonában egy különleges, félig brazil, félig osztrák zászlót terveztek, amelyet a pályán több helyszínen kiállítanak, valamint a dobogós ünneplés során a futamgyőztes is felmutatja. Ezzel tisztelegnek az 1994-es fekete hétvége áldozatai, Senna és a kevesebbet említett Ratzenberger előtt.
Senna emlékezete más formában is megjelenik a Spanyol Nagydíjon: kiállítják a Paul Oz által megalkotott, életnagyságú bronzszobrot, további a futam előtti előadás műsorában, valamint a hétvége során élőben dolgozó graffitiművészek festményeiben is helyet kap a brazil legenda.

Ilyen izgalmak vannak egy gyerekeknek szóló futóbicikli-versenyen
https://formula.hu/parc-ferme/21923
Ez történt a DTM-szezonnyitó futamain
https://formula.hu/parc-ferme/21924
A hockenheimi szombati és vasárnapi futamok eseményeinek összefoglalói:
A spái havazás smafu ehhez a jégesőhöz képest
https://formula.hu/parc-ferme/21922
Mi is több ízben beszámoltunk róla, milyen zord időjárás kísérte a WEC tegnapi futamát. Hóesésben pályaversenyezni érdekes, de ahogy a példa is mutatta, nem egy vállalhatatlan feladat. Na nem úgy jégesőben a Nordschleifén, ahol 2016-ban pontosan ilyen feladat elé állította az időjárás a pilótákat, amikor a VLN mezőnyére egyik percről a másikra heves vihar csapott le. A videóban jól látszik, hogy a békés hétvégi autóversenyre 00:30-nál megérkezik az eső, 1:00 pedig a jég is. Aztán amikor úgy gondoljuk, hogy ennél hevesebb már nem lehet, akkor 4:40-nél még jobban rázendít, a pilóták pedig tehetetlenül leparkolnak ott, ahol épp vannak.
Csúnya balesetet úsztak meg a Moto3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/21921
Veszélyes szituációt került el az élmezőny a Moto3 mai, spanyolországi versenyén. A MotoGP betétfutamán Marcos Ramirez nekiütközött az élen haladó Niccoló Antonelli hátsó kerekének, aminek következtében rögtön lerepült motorjáról. Ő szerencsére kicsúszott a pályát övező fűre, ám a gépe még másodpercekig tehetetlenül csúszott az ideális ív mellett. Mázli, hogy mindenki el tudta kerülni.
A futamot egyébként az ütközés ellenére Antonelli nyerte.
710 lóerős Jeep döntött sebességrekordot
https://formula.hu/parc-ferme/21920
Különleges helyszínen, a Bajkál-tó jegén állított be új sebességi rekordot a Jeep Cherokee Trackhawk. A gép orrában a Dodge Charger SRT Hellcatben is használt, 6,2 literes, V8-as blokk dolgozik, aminek irdatlan erejét összkerékhajtási rendszer és önzáró differenciálmű igyekezett átvinni a csúszós talajra.
A szervezők a kísérlet után kijelenthetik, hogy 280 km-h-s megfutott sebességgel a Jeep a leggyorsabb SUV jégen.
Az F1 2019-ben sincs kegyelem a dohánycégeknek
https://formula.hu/parc-ferme/21917
Nehéz az élete a dohányipari vállalkozásoknak a XXI. században. Nem elég, hogy hanyatlanak az eladásaik, már a Formula-1-ben sincs akkora mozgásterük, mint az előző évezredben. Hiába a látványos logók és a jól hangzó szlogenek, a sorozat szervezői kegyetlenül visszaszorítják a Ferrarit támogató Phillip Morris és a McLaren mögött álló British American Tobacco próbálkozásait is. Ennek egy újabb fejleménye, hogy sem a maranellóiak, sem a wokingiak idei imidzsét meghatározó reklámok nem kerülnek be a Codemasters által fejlesztett F1 2019-be, hiába hangsúlyozzák a fenti cégek, hogy nem cigarettát kívánnak reklámozni. E két csapat autója tehát valahogy úgy fog kinézni a játékban, mint ahogy az Ausztrál Nagydíjon láthattuk őket.

