Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/39538
Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.
A szombati sprintfutam végeredménye:
| 1. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | |
| 2. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1.748 |
| 3. | Mari Boya | Campos Racing | 6.466 |
| 4. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 8.856 |
| 5. | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 9.365 |
| 6. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 11.291 |
| 7. | Noel León | Prema Racing | 12.083 |
| 8. | Rafael Câmara | Trident | 12.757 |
| 9. | Charlie Wurz | Trident | 15.354 |
| 10. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 16.767 |
| 11. | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 17.369 |
| 12. | A.Giusti | MP Motorsport | 19.012 |
| 13. | Noah Strømsted | Trident | 20.458 |
| 14. | Brad Benavides | AIX Racing | 21.090 |
| 15. | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 21.449 |
| 16. | James Wharton | ART Grand Prix | 22.072 |
| 17. | Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | 22.443 |
| 18. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 22.785 |
| 19. | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 23.108 |
| 20. | B.del Pino | MP Motorsport | 26.438 |
| 21. | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 28.237 |
| 22. | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 29.486 |
| 23. | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 30.069 |
| 24. | Gerrard Xie | Hitech TGR | 30.735 |
| 25. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 31.715 |
| 26. | James Hedley | AIX Racing | 32.180 |
| 27. | Nikita Johnson | Hitech TGR | 32.703 |
| 28. | N.Marinangeli | AIX Racing | 35.137 |
| 29. | Nikola Tsolov | Campos Racing | 37.697 |
| Brando Badoer | Prema Racing | Kiesett |
A vasárnapi főfutam végeredménye:

Sajtó: Schumachert hamarosan bejelenti a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/27289
Az olasz La Gazetta dello Sport szerint a Haas F1-es istállója "a napokban" bejelenti, hogy Mick Schumachert is autóba ülteti az F1-es szezonzárója után megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén. A közvélemény a Haas egyik állandó 2021-es pilótájának várja a német versenyzőt, de erről egyelőre semmilyen hivatalos információ nem látott napvilágot.
A tesztet december 15-én rendezik Abu Dhabiban.

Fotó: DPPI
A nap néznivalója: Alonso és a mandarinkihívás
https://formula.hu/parc-ferme/27288
Már megszokhattuk: ha felüti a fejét valami új netes őrület, Fernando Alonso biztosan az elsők között lesz az autóversenyzők közül, aki felül a hájpvonatra - és nem történt ez máshogy most sem! Az NBA-legenda Pau Gasol alapítványa a gyümölcsfogyasztás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a #FruitImpact névre keresztelt kihívással, ami mögé honfitársa, Alonso is azonnal beállt az alábbi videóval. A feladat: három mandarint távolról bedobni egy szatyorba. (Ehhez előbb el kell mennük mandarint vásárolni, és ha a dobálás után megesszük őket, máris tettünk egy apró lépést az egészségesebb életmód felé.)
Na de milyen sikerrel teljesítette a feladatot az F1 kétszeres és a WEC egyszeres világbajnoka? Az alábbi videóból kiderül:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eldől a Moto3 és a Moto2, zárul a MotoGP – itt a vasárnapi menü
https://formula.hu/parc-ferme/27287
Portimaóra figyel ma a világ technikai sportot kedvelő része, hiszen következik a MotoGP idei utolsó versenye, a két kisebb kategóriában ráadásul a vb-cím sorsa is nyitott még. Íme, a program:
10:00-10:20 Moto3, Warm-up
10:30-10:50 Moto2, Warm-up
11:00-11:20 MotoGP, Warm-up
12:00-12:45 Moto3, futam (Aréna 4)
13:20-14:05 Moto2, futam (Aréna 4)
15:00-15:45 MotoGP, futam (Aréna 4)

Crutchlow visszaszólt Lorenzónak: „Csak unatkozik otthon”
https://formula.hu/parc-ferme/27282
A Yamaha múlt héten jelentette be, hogy 2021-ben már nem Jorge Lorenzo, hanem Cal Crutchlow lesz a tesztversenyzőjük. Az idén csupán két alkalommal lehetőséget kapó, s akkor sem túl acélos tempót mutató – bár ez utóbbit azzal magyarázta, hogy nem számított rá, hogy idén még bevetése lesz – spanyol ennek kapcsán a Twitteren úgy fogalmazott, hogy a hangvillások „aranyat cseréltek bronzra”. Crutchlow-t aztán utolsó nagydíjhétvégéjén, Portimaóban kérdezték a visszavonult világbajnok véleményéről, s a brit a tőle megszokott módon kimondta, amit gondolt:
„Végső soron nincs mit mondanom neki” – idézi a többszörös futamgyőztest a The-Race.com. „Teljes mértékben tisztelem versenyzőként és ötszörös világbajnokként – sokat elmond róla, hogy ötszörös világbajnok. Nagyon különleges a motoron ülve. De ez nem jelenti azt, hogy remek tesztversenyző lenne. Úgy vélem, egy csipetnyi sóval kell meghinteni néha, amit mond, és ez szerintem őt jobban érintette, mint engem. Én is így kezelem ezt, mert egy olyan srác mondta ezt, aki folyton mond dolgokat mindenkinek. Végső soron nem sértett meg ezzel. Örülök, hogy van mit csinálnom, ott a családom, jó barátaim vannak, ő pedig nyilvánvalóan csak unatkozik otthon.”

Kik vezettek a legtöbb körön keresztül az F1 történetében?
https://formula.hu/parc-ferme/27286
Újabb érdekes összeállítást készített a Racing Statistics: ezúttal aszerint rangsorolták a Formula-1-es pilótákat, hogy hány körön keresztül álltak az első helyen a futamokon. A videó ugyan még a Török Nagydíj előtt készült, de ez a sorrendet nem érinti, viszont az is kiderül, hogy nagyon rövid időn belül itt is trónfosztás történhet:
Rossi ismét rajthoz áll egy 12 órás autóversenyen egy Ferrarival
https://formula.hu/parc-ferme/27285
Valentino Rossi nem először próbálja ki magát négy keréken: korábban évekig járt a Monza Ralira, amelyet több ízben meg is nyert – az idén a WRC idényzárójává előlépő viadalon Franco Morbidelli képviseli majd a MotoGP-s vonalat –, míg tavaly az Abu Dhabiban rendezett Gulf 12 óráson indult el és győzött a kategóriájában.
Nos, ez utóbbi versenyen ismét rajthoz áll az olasz, csak ezúttal nem decemberben, hanem januárban, s nem Abu Dhabiban, hanem Bahreinben futják majd azt. Ami viszont nem változik, hogy Rossi ismét egy Ferrari 488 GT3 volánjánál próbál szerencsét, két társa pedig újfent féltestvére, a jövőre a GP-ben debütáló Luca Marini, valamint legjobb barátja, Alessio ’Uccio’ Salucci lesz.

Rekorddöntés: Huff tizedik győzelmét aratta Makaóban
https://formula.hu/parc-ferme/27284
A hétvégén rendezik a legendás Makaói Nagydíjat, amelynek 67. kiírása azonban a koronavírus-járvány miatt több kategóriában is másképp néz ki, mint azt megszokhattuk. A túraautósoknál a mezőny nagy részét ugyanis a TCR China indulói adják, van azonban egy nagyágyú is a listán Rob Huff személyében.
A 2012-es világbajnok pedig az esélyeknek megfelelően a pole-ból indulva meg is nyerte a szombati kvalifikációs futamot, s ezzel megszerezte karrierje 10. sikerét a patinás utcai pályán: ezzel új rekordot állított fel, hiszen eddig neki és a motoros Michael Rutternek is 9-9 győzelme volt. Huff ráadásul vasárnap tovább is növelheti ezt a számot a főversenyen, amelynek egyébként egy másik egykori WTCC-s szereplő, Ma Qing Hua már az említett széria bajnokaként vághat neki, hiszen mai második helyével a kínai már bebiztosította a címét.

Verstappen magángépet vett – a Virgin főnökétől
https://formula.hu/parc-ferme/27281
Nem ritka az F1-es versenyzők körében, hogy magángéppel utazgatnak, s most a holland Mic High Club podcast információi szerint Max Verstappen is beszerzett egyet. A Red Bull pilótája állítólag egy Falcon-900EX-re tett szert, méghozzá nem mástól, mint a Virgin Group alapítójától, a korábban az F1-ben is érdekeltséggel rendelkező Richard Bransontól. A podcastban hangsúlyozták: Verstappen magánvásárlásáról van szó, így nem valószínű, hogy a repülő Red Bull-színekben pompázik majd. A szóban forgó gép:
PHOTOS Virgin Galactic
— Tom Podolec Aviation (@TomPodolec) June 10, 2019
M-VGAL Dassault Falcon-900EX
Toronto Pearson Airport pic.twitter.com/4L9INPL1Zq
MotoGP-s futamgyőztes is rajthoz áll a monzai WRC-évadzárón
https://formula.hu/parc-ferme/27283
A Monza Rali a koronavírus-járvány miatt átalakított versenynaptár révén idén a Rali-világbajnokság idényzárója lesz. A korábbi években többször láthattuk itt indulni Valentino Rossit, most azonban nem ő, hanem tanítványa, a MotoGP-ben idén három versenyt is nyerő Franco Morbidelli lesz a sztárvendég. Az olasz motoros egy Hyundai i20 R5-ös volánjánál bizonyíthatja tehetségét.

Federer és Nadal kapcsolatát idéző a tisztelet Hamilton és Vettel között
https://formula.hu/parc-ferme/27280
A két 20-szoros Grand Slam-győztes teniszező között láthatunk talán csak ilyen fokú elismerést egymást irányába, mint a két F1-es sztár között, amelyek leginkább abban nyilvánultak meg, ahogy Sebastian Vettel rendre az elsők között gratulált Lewis Hamilton vb-címeihez (a német el is árulta, mit mondott ezúttal a britnek):
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tudod, miben jobbak egy utcai autó fékjei egy F1-esénél?
https://formula.hu/parc-ferme/27277
Egy apró érdekességet osztott meg a Ferrari F1-es csapata Twitteren, amiből kiderült: egy utcai személyautó fékrendszere jelentősen nagyobb működési tartománnyal bír, mint egy Formula-1-es autóé. Míg a versenytechnikáé 350-1000 °C között működnek megfelelően, addig egy hétköznapi(bb) Ferrarié -50-1000 °C között operál. Persze az összehasonlításban egy SF90 Stradale-t vettek alapul, ami kis túlzással egy rendszámozható versenyautónak minősül. Egy Opel Astra fékjeit senki ne akarja 1000 °C-ig melegíteni.
Mi szóltunk.
.jpg)
Jönnek a szezon utolsó időmérői a MotoGP-ben – íme, a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/27279
Folytatódik az évadzáró Portugál Nagydíj a gyorsaságimotoros-világbajnokság számára – mutatjuk a szombati kínálatot:
10:00-10:40 Moto3, harmadik szabadedzés (Aréna 4)
10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna 4)
11:55-12:35 Moto2, harmadik szabadedzés (Aréna 4)
13:35-14:15 Moto3, időmérő edzés (Aréna 4)
14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna 4)
15:10-15:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna 4)
16:10-16:50 Moto2, időmérő edzés (Aréna 4)

Nézz a portimaói hullámvasúton száguldó MotoGP-motorokat!
https://formula.hu/parc-ferme/27278
Sejthettük, hogy szép magyar kifejezéssel élve „epikus” látvány lesz a királykategóriás vasakat látni a portugál pályán, úgyhogy íme, az első edzésnap audiovizuális összefoglalója:
Egyedi: porba foglalták Hamilton sikereit
https://formula.hu/parc-ferme/27276
Nem éppen tartós, de annál látványosabb formában emlékezett meg egy rajongó Lewis Hamilton hét világbajnoki címéről. A vászon egy Ford Transit két hátsó ajtaja, a módszer pedig porral festés. Hihetetlen alkotás annak ellenére, hogy a készítő elmondása szerint itt-ott némi csapadék mosta el a részleteit.

A művész további alkotásai Twitteren láthatók.
Russell helye 2022-ben sem garantált a Mercedesnél
https://formula.hu/parc-ferme/27273
A Mercedes pilótaakadémiájának tagjaként George Russell joggal reméli, hogy egyszer ülést kaphat a német márkánál, ám egyáltalán nem garantált, hogy vágya belátható időn belül beteljesül. A Sky Sports Toto Wolffot faggatta annak eshetőségéről, hogy 2022-ben Russell helyet kaphat-e a gárdánál, de úgy tűnik, erről még korai lenne beszélni.
"Minden a következő szezontól függ" - reagált a csapatfőnök, hozzátéve: Russell rendelkezik a legnagyobb versenyzők ismérveivel, és kétségkívül ígéretes jövő elé néz. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ez sajnos nem mindig elég az érvényesüléshez.

Fotó: DPPI
Marko nevetett Hülkenberg viccén, de Albon még meccsben van
https://formula.hu/parc-ferme/27272
Nemrég poénosan reagált egy interjúban a Red Bull-lal kapcsolatos pletykákra Nico Hülkenberg: a Servus TV megkérdezte tőle, hogy aláírt-e, ő pedig azt válaszolta, hogy igen... egy hiteligénylést házépítéshez. Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Auto Bildnek mondta erre azt, hogy jót nevetett, ez tipikus német humor volt Hülkenbergtől. Hogy mik a terveik, arra viszont csak homályosan reagált: "A szezon végén mindent átnézünk és átvilágítunk majd, Albon még mindig meccsben van" - mondta.

fotó: dppi
Hivatalos: visszavonulás helyett új szerződést írt alá a WRC hatszoros világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/27274
Az eredeti tervekkel ellentétben 2021-ben is marad a WRC-ben a hatszoros ralivilágbajnok Sebastien Ogier - erről voltak már hírek korábban is, hogy a rövid szezon miatt elodázza a visszavonulást, most pedig hivatalossá vált mindez. A francia klasszis újabb egy évre írt alá jelenlegi csapatával, a Toyotával, tehát 2021 végéig biztosított a maradása, utána az új érában könnyen lehet, hogy már nem vesz részt.

fotó: WRC
Vettel végre megvillantotta régi formáját – Binotto vissza se jöjjön?
https://formula.hu/parc-ferme/27271
Érdekes egybeesés, hogy amikor Mattia Binotto nem jön el egy nagydíjra, Sebastian Vettel idei legjobb formájában van, nem igaz? Erről is szó esett a Formula Podcastben.
Briatore: Aki a híreket olvasta, azt hihette, hogy belehaltam a koronavírusba
https://formula.hu/parc-ferme/27270
Augusztusban arról szóltak a hírek, hogy Briatore elkapta a koronavírust, amely következtében súlyos állapotban került kórházba – az olasz úgy gondolja, a sajtó elferdítette a tényeket.
„Sokat beszéltek róla a sajtóban. Meggyógyultam, de aki a híreket olvasta, azt hihette, hogy belehaltam. Nem haltam meg, fenomenálisan érzem magam. A Covid-19 szörnyű, számomra viszont csak egy enyhe tüdőgyulladás volt. Öt napra kórházba kerültem, aztán három hétig maradtam otthoni karanténban, amíg felgyógyultam” – beszélt a betegségről Briatore az interjúban, amelyben arról is szó esett, együtt dolgozott Fernando Alonsóval a renault-s visszatérésen.

Ilyen lenne, ha nemhogy kiszállna a Honda, hanem még magával is hozná MotoGP-s partnerét
https://formula.hu/parc-ferme/27267
Olvasónk, S. Veres András eljátszott azzal a gondolattal, hogy a Honda nem távozik a Formula-1-ből 2021 végén, hanem a királykategóriába csábítja MotoGP-ből jól ismert partnerét, a Repsolt. Az eredmény a Repsol Red Bull Honda!
