Fogytak Verstappen F1-es büntetőpontjai, de továbbra is közel az eltiltás
https://formula.hu/parc-ferme/39521
Bár az Osztrák Nagydíj után elévült két büntetőpont Max Verstappen szuperlicenszén, még mindig kilenc egységgel rendelkezik, ráadásul ez így is marad október végéig, szóval csak minimálisan lélegezhet fel a négyszeres F1-es világbajnok. A szabályok értelmében azt a versenyzőt, aki 12 hónap leforgása alatt összegyűjt 12 büntetőpontot, automatikusan egy futamtól eltiltják, ahogy azt tavaly Kevin Magnussen esetén láthattuk.
Verstappen a George Russell-lel történt barcelonai ütközés után került ehhez nagyon közel, hiszen az ottani három egységgel 11-re nőtt a büntetőpontjai száma. Ezek kereken 12 hónap után törlődnek, és mivel kettőt tavaly a spielbergi futamon kapott a Lando Norrisszal történt összeérés okán, ezek most elévültek, viszont még így is maradt kilenc büntetőpontja a hollandnak – amelyből legközelebb csak október végén újabbakat veszíteni, így továbbra is ott lebeg a feje fölött az eltiltása veszélye.
Verstappen büntetőpontjai, azok okai és elévülési idejük:
2 pont – lejár: október 27. – Lando Norris mexikóvárosi leszorításáért;
1 pont – lejár: november 1. – az interlagosi sprinten a VSC-fázis alatt az előírt minimum deltaidő alatt maradt;
1 pont – lejár: december 1. – szükségtelenül lassan vezetett a Katari Nagydíj időmérője során az egyik hűtőkörén;
2 pont – lejár: december 8. – az Oscar Piastrival az Abu Dhabi Nagydíjon történt ütközésért;
3 pont – lejár: 2026. június 1. – a George Russell-lel Barcelonában történt ütközésért.

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|