DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Formula-E: Ütközés az élen, Ticktum először győzött

Meglepetésre Dan Ticktum és a bajnokságban a sereghajtók közé tartozó Cupra Kiro diadalát hozta a Formula-E jakartai versenye. Ticktum és csapata ezzel első futamgyőzelmét aratta az elektromos világbajnoki sorozatban, a korábban a botrányairól elhíresült brit pilóta ráadásul csaknem négy év után, a 2021-es oroszországi Formula-2-es forduló óta először állhatott fel a dobogó legfelső fokára egy verseny után.

Ticktum sikeréhez kellett, hogy az utolsó körök kisebb káoszt hozzanak a Jakarta ePrix-n, amelyen sokáig a pole-ból induló Jake Dennis és az őt üldöző Nyck de Vries tűnt esélyesnek. Csakhogy amikor az F1-et is megjárt korábbi bajnok megelőzte ellenfelét, túl korán vágott keresztbe előtte, így összeért és megsérült a két autó, és végül pontot sem szereztek.

Később Jake Hughes is leállt, Stoffel Vandoorne pedig nagy tempónál szenvedett balesetet műszaki hiba miatt – mindezek után került az élre Ticktum, aki maga mögött tudta tartani Edoardo Mortarát, míg a dobogót büntetések után Nico Müller tette teljessé. A bajnokságot vezető Oliver Rowland tizedik lett a Nissannal, de így is megerősítette vezetését a vb-tabellán: előnye 69 és 72 pont a Porsche duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa előtt, miközben már csak négy futam – kettő Berlinben és kettő Londonban – van hátra az évadból.

A futam végeredménye:

1. Dan Ticktum Cupra Kiro  
2. Edoardo Mortara Mahindra 0.371
3. Nico Müller Andretti 2.936
4. Antonio Felix da Costa Porsche 4.316
5. Nick Cassidy Jaguar 4.833
6. Taylor Barnard McLaren 5.741
7. Sam Bird McLaren 6.060
8. Sébastien Buemi Envision 7.513
9. Robin Frijns Envision 7.745
10. Oliver Rowland Nissan 10.142
11. Pascal Wehrlein Porsche 13.128
12. Mitch Evans Jaguar 14.387
13. Lucas di Grassi Lola Yamaha Abt 14.965
14. Norman Nato Nissan 15.241
15. David Beckmann Cupra Kiro 16.011
16. Jean-Éric Vergne DS Penske 20.541
17. Jake Dennis Andretti 33.034
18. Zane Maloney Lola Yamaha Abt 34.737
  Nyck de Vries Mahindra Kiesett
  Stoffel Vandoorne Maserati Kiesett
  Jake Hughes Maserati Kiesett
  Max Günther DS Penske Kiesett

fe-ticktum-jakarta

Eltörölték az utolsó futamot, így ért véget a WRC-szezon

A hatalmas erdőtüzek miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy nem lehet megrendezni a hétvégi Ausztrál Ralit, a WRC-szezon utolsó futamát. Arról már korábban is volt szó, hogy lerövidülhet a program, most azonban bejelentették, hogy egyáltalán nem kerül sor a versenyre – a résztvevők kedden már elégedetlenkedtek, hogy semmi értelme itt lenni, így végül elmarad a rendezvény.

Ez azt jelenti, hogy a konstruktőri világbajnoki címet megnyerte a Hyundai, a Toyotának nincs esélye válaszolni, egyéniben pedig Thierry Neuville maradt a második, míg Sebastien Ogier a harmadik.

hyu

Történelem: Hazai nőversenyző a nemzetközi mezőnyben Szaúd-Arábiában

A Formula-E rijádi szezonnyitóján a kísérőszéria, a Jaguar I-Pace eTrophy mezőnye vonultat fel egy különleges szereplőt: a VIP-autót Reema Juffali kapja. A szereplés történelmi, ugyanis először indul szaúd-arábiai nő nemzetközi versenyen Szaúd-Arábiában, az országban, ahol egészen tavalyig csak férfiak kaphattak jogosítványt. Reema Juffali 2019-ben a brit Formula-4-es bajnokságban versenyzett.

Öt drámai pillanat a Brazil Nagydíj történetéből

Lewis Hamilton az utolsó kanyarkombinációban kerül világbajnoki címet érő pozícióba, Sebastian Vettel futama katasztrofikusan indul, Mark Webber és Fernando Alonso borzasztóan nagyot ütközik a célegyenesben - a Brazil Nagydíj legdrámaibb pillanatai egy videóban.

A 2019-es szezon leglátványosabb megpördülései

Egy videóban az idei szezon eddigi leglátványosabb megforgásai, melyekből nem lett autótörés. Az onboard-kameráknak köszönhetően nagyszerű szögből élvezhetjük a videót.

Hamilton világbajnok - a MiniDrivers nézőpontjából

Megérkezett a MiniDrivers által megszokott összefoglaló az USA Nagydíjról is, melyen Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címét biztosította be.

Enyhít néhány szigorú szabályán az FIA

2020-tól a rajtnál való kiugrásért és a mérlegelés elszalasztásáért is enyhébb büntetéseket kaphatnak a Formula-1-es pilóták - írta a Racefans. Túl korai rajtért jelenleg áthajtásos vagy tíz másodperces stop&go büntetése szabható ki, jövőre azonban öt- és tízmásodperces időbüntetéseket is adhatnak a versenybírák.

Olcsóbban megúszhatóvá válnak az elszalasztott mérlegelések is. Idén Sergio Pereznek és Pierre Gasly-nak is bokszutcai rajtot írtak elő, miután szabadedzéseken nem vették észre, hogy az FIA az ő autójukat választotta ki vizsgálatra. A döntéshozóknak ilyen esetekben nincs túl nagy mozgásterük, a szabálykönyvben meghatározott retorziók közül választhatják ki a szerintük legmegfelelőbbet. Jövőre azonban ezt a kihágást is büntethetik enyhébben, ám az egyelőre nem tisztázott, pontosan mivel.

Az egyik gumiszabályon is módosítottak. Jelenleg az összes, Q3-ba jutó pilótának azon a szetten kell elrajtolnia, amivel a Q2-ben a legjobb körét futotta, még abban az esetben is, ha ez bokszutcai indulást jelent. Ezt jövőre eltörlik, így a mezőny után rajtoló pilóták friss abroncsokat kaphatnak.

alfa-pitstop-20181

Emlékeztek még arra a valamire Vettel lábai között?

A hétvégén már a 2019-es Brazil Nagydíjat rendezik meg, így eljött az ideje, hogy visszaemlékezzünk a héten néhány emlékeztesebb korábbi momentumra. Az megvan még, mikor Vettel lábai között ott volt "valami" a pilótafülkében?

 

Most ajándék jár az Autósport és Formula Magazin előfizetése mellé

Aki webshopunkon keresztül most vásárol éves Autósport és Formula Magazin előfizetést, megajándékozzuk egy poszterrel, melyen a Formula-1 világbajnokai láthatóak 1950-től egészen 2019-ig. Most igazán megéri! Ide, vagy a képre kattintva lehet megvásárolni az előfizetést és az ajándék posztert, a magazin legfrissebb száma szerdán jelenik meg.

Ricciardo hollywoodi filmet csinált

Az USA Nagydíjat megelőző hollywoodi parádéról töltött fel egy rövidke videót Daniel Ricciardo az Instagaramra, melyen jól látható, mennyire élvezte az ausztrál a felhajtást. "Eljutottam Hollywoodba, mama" - írta bejegyzéséhez a mindig jókedvű Ricciardo.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Made it to Hollywood mama!

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

A magyar ralikrosszbajnok új családtagja

„... és íme a legújabb családtagunk! WOW!!!! Gyönyörű autót építettek a srácok!” – posztolta a Facebookra a Kárai Motorsport az Euro-Ringről az alábbi fotók kíséretében. A 2019-es magyar ralikrosszbajnok, aki az Európa-bajnokságon dobogós helyet is szerzett idén, már most teljes erőbedobással készül 2020-ra…

Órák múlva lett csak hivatalos a világbajnoki cím emiatt az ütközés miatt

A ralikrossz-világbajnokság kaotikus versenyen dőlt el Dél-Afrikában: a két esélyes, Andreas Bakkerud és Timmy Hansen ütköztek az első körben. Hansen volt az optimistább, de ő is járt rosszabbul: visszaesett a mezőny végére. Bakkerud végül második lett, Hansen negyedik, ami azt jelentette, hogy a végelszámolásban pontegyenlőségbe kerültek. Több futamgyőzelmének köszönhetően Timmy Hansen nyerte meg a világbajnoki címet, először pályafutása során – de az eredmény csak órák múlva vált hivatalossá, amikor a versenyfelügyelők úgy döntöttek, nem osztanak ki büntetést az ütközésért.

A döntő (az ütközés 0:32-nél):

A hazai pálya előnye: Taroltak idén az Európa-bajnokságon a vendégszereplők

Nagyszerű ralis eredmény született hétvégén: Turán Frigyes nyerte a rali-Eb Nyíregyházán rendezett szezonzáróját. Az ERC idei évét nézve azonban ez a siker nem lóg ki a sorból, sokkal inkább beleillik: a szezon nyolc versenyéből hatot (!) nyert olyan pilóta, aki hazai versenyzőként vagy a pálya specialistájaként csak azon a fordulón indult.

Nyíregyháza előtt a spanyol Pepe Lopez győzött a Kanári-szigeteken, a norvég Oliver Solberg a Liepaja Ralin (Lettországban), az olasz Giandomenico Basso a Róma Ralin, a cseh Jan Kopecky a Barum Ralin (Csehországban) és a katari Nasser Al-Attiyah a Ciprus Ralin. Állandó versenyzők csupán két versenyt nyertek: Lukasz Habaj az évadnyitó Azori-szigeteki Ralit, Alekszej Lukjanuk pedig a Lengyel Ralit. További számadat arról, hogy mennyire a vendégszereplők éve volt az idei: még hét dobogós helyet szerzett olyan páros, amelynek az volt egyetlen versenye a szezon folyamán.

Egy statisztikai mutató, amelyben a Ferrari 1954 óta áll az első helyen

Így alakult a versenyben futott leggyorsabb körök ranglistája 1950-től napjainkig (a Mexikói Nagydíjjal bezárólag). A mozgó diagramon látható, hogy miután a Ferrari 1954-ben átvette a vezetést az Alfa Romeótól (akkor volt 13 leggyorsabb köre, most 255-nél tart), egyetlen futam erejéig sem előzte vissza senki, igaz, a 60-as években a Lotus, a 90-es években a Williams közel került hozzá. Az utolsó évtized látványos jelensége, ahogy előbb a Red Bull, majd a Mercedes a semmiből felfelé száguld a tabellán.

A Senna-fesztivál kellemetlen pillanata: Falba forgott a fiatal brazil

A Renault akadémistája, a mindössze 17 éves Caio Collet parádézhatott a márka bemutatóautójával Sao Paulóban szombaton. Az ifjonc számára a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg: fánkozást követően a falban kötött ki, és lebontotta a Renault első szárnyát.

Massa és Fittipaldi is vezettek a Sao Pauló-i Senna-fesztiválon

A Brazil Nagydíj felvezetéseként utcai fesztivált tartottak Sao Paulóban, amely a 25 éve elhunyt háromszoros világbajnokot, Ayrton Sennát változatlanul övező imádat köré épült. Szombaton Felipe Massa példaképe első F1-es gépét, az 1984-as Tolemant, valamint az 1985-ös Lotust (ezúttal már 12-es rajtszámmal) vezette. Utóbbit az első brazil világbajnok, a 72 éves Emerson Fittipaldi is meghajtotta.

Frissebb Formula-1-es technikák is szórakoztatták a közönséget, a Mercedes a 2017-es W08-at küldte Brazíliában, mellyel Esteban Gutierrez vonult fel, míg a Renault bemutatóautóját (a franciák némileg csaltak: az orrkúp kialakításából látható, hogy ez még egy hibrid éra előtti Lotus) a mindössze 17 éves brazil pilóta, Caio Collet vezette.

Videók a szombati eseményről: 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Going for a spin in Sao Paulo

26 év után motorozott ismét a mellkastól lefelé lebénult világbajnok

Wayne Rainey 1990 és 1992 között lett világbajnok a gyorsaságimotoros-vb akkori királykategóriájának számító 500 köbcentisek között, 1993-ban viszont egy misanói bukás következtében idejekorán véget ért a pályafutása: a legendás versenyző a mellkasa közepétől lefelé teljesen lebénult.

A Yamaha Motor USA és a MotoAmerica jóvoltából – utóbbinak egyébként az elnöke is – azonban 26 évvel a hírhedt baleset után újra motorozhatott Rainey egy speciálisan átalakított Yamaha YZF-R1-gyel. Az érzelmes pillanatokról természetesen videó is készült:

 

Ma délután 13 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Hiszen mint azt megszokhattátok, a hónap második vasárnapja lévén most kerül adásba a Motorsporthíradónk legújabb adása. A stúdióvendég ezúttal a 14 éves formulaautós, Szomszéd Lali lesz, de ezen kívül is számos érdekes témával készülünk, úgyhogy ne feledjétek: ma délután 13 óra, FIX TV!

studio-oktober-9

Kimi és Robin, a 2035-ös csapattársak?

Azt már jó ideje tudjuk, hogy Kimi Raikkönen kisfia, Robin imádja a gokartozást, most pedig F1-es világbajnok apukájával együtt körözött. A finn klasszis a tőle megszokott minimális megjegyzést fűzte az Instagramon közzétett fotóhoz és videóhoz: „Csapattársak 2035-ben”…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Team mates in 2035.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Button a pilóta és versenymérnök közötti kommunikációhoz hasonlította a babákkal való „beszélgetést”

„Megtanultam a kommunikáció ezen különleges formáját az évek során, amikor egy olyan versenymérnöknek próbáltam elmagyarázni az autó viselkedését, aki soha nem vezetett versenyautót!” – írta az alábbi videó kíséretében a 2009-es F1-es világbajnok, aki éppen a néhány hónapja született kisfiával próbált meg „beszélgetni”.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton) on

Videó: Így gyorsult közel két és fél másodpercet Austinban a McLaren

Szinte az összes csapat jobb köridőre volt képes az USA Nagydíj időmérőjén, mint egy éve (a kivétel természetesen a Williams…), viszont mind közül kiemelkedik a wokingi alakulat – íme, Fernando Alonso 2018-as és Carlos Sainz idei körének összevetése (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):