TCR: Michelisz kétszer a dobogó közelében Valenciában
https://formula.hu/parc-ferme/39468
Kétszer is a dobogó közelében végzett Michelisz Norbert a TCR World Tour idei második, valenciai állomásán. A mexikóvárosi nyitányon látott küszködés után biztatóbb formát mutatott a Hyundai Spanyolországban, ahol az első futamon a címvédő magyar volt a koreai márka legjobbja a negyedik helyével. A második versenyen is éppen felzárkózóban volt, amikor ütközött Thed Björkkel: emiatt visszacsúszott, és végül 11. lett. A záró futamon pedig egy ötödik helyet gyűjtött Michelisz, aki így 48 ponttal zárta a hétvégét, ami éppen négyszerese a mexikói termésének, és ezzel feljött a tabella kilencedik helyére.
Összetettben az a Yann Ehrlacher vette át közben a vezetést, aki az első és a harmadik versenyt is megnyerte az egyértelműen legjobb tempót mutató Lynk & Co volánjánál. Mindkétszer márkatársa, Santiago Urrutia volt mögötte a második, aki ezzel fel is jött másodiknak a pontversenyben, átlépve a Mexikó után még éllovas hondást, Esteban Guerrierit, akinek ezúttal egy negyedik hely volt a legjobbja. A második futamon megszületett a BRC Hyundai első diadala is Nestor Girolami révén, így a márka pilótái közül ő áll legelőrébb a tabellán: konkrétan a hatodik helyen a Lynk & Co kvartettje és Guerrieri mögött.
A bajnokság állása két forduló után:
| 1. | Yann Ehrlacher | Lynk & Co | 152 |
| 2. | Santiago Urrutia | Lynk & Co | 146 |
| 3. | Esteban Guerrieri | Honda | 145 |
| 4. | Thed Björk | Lynk & Co | 119 |
| 5. | Ma Qing Hua | Lynk & Co | 100 |
| 6. | Nestor Girolami | Hyundai | 84 |
| 7. | Ignacio Montenegro | Honda | 74 |
| 8. | Aurélien Comte | Cupra | 65 |
| 9. | Michelisz Norbert | Hyundai | 60 |
| 10. | John Filippi | Cupra | 56 |

Zandvoortban és Bakuban lágyít, az amerikai F1-es futamokon keményít a Pirelli
https://formula.hu/parc-ferme/39624
Egy adagban közzétette a hátralévő tíz 2025-ös Formula-1-es nagydíj slick gumis kiosztását a Pirelli: Mario Isola főnök szerint ezzel is segítik a csapatok a lehető legalaposabb felkészülésben. A versenyek felénél változott a felhozatal 2024-hez képest: a nyári szünet utáni Holland Nagydíjon, valamint az Azerbajdzsáni Nagydíjon egyaránt lágyít a gumigyártó, ugyanis Zandvoortba a C2-es, C3-as és C4-es abroncsokat viszik (tavaly a legkeményebb trió szerepelt), míg Bakuban visszatér az idén néhányszor már látott új legpuhább keverék, a C6-os, mellé pedig a C5-öst és a C4-est használhatják majd a csapatok.

Eközben Austinban és Mexikóvárosban azt a megoldást választja a Pirelli, amelyet Spában az esős kezdés miatt nem láthattunk a gyakorlatban, azaz lesz egy „szintugrás” a kínálatban. Az USA Nagydíjon marad a tavalyi C3-as és C4-es keverék, melléjük viszont a C1-es gumi érkezik legkeményebb opcióként, míg egy héttel később Mexikóban a C4 és a C5 mellett tűnik fel a C2-es abroncs. A Sao Pauló-i Nagydíjon viszont egy az egyben a teljes kiosztást keményíti a cég, tavaly ugyanis a C5-ös nem bizonyult megfelelőnek Interlagosban, ezért visszatérnek a két évvel ezelőtti C2–C3–C4 leosztáshoz.
A maradék öt helyszínen nem módosított a tavalyi évhez képest a Pirelli: a C6-ost így már tehát csak Bakuban láthatjuk, míg a C1-es Austin mellett a gumikat alaposan megterhelő katari pályán tűnik még fel. Mutatjuk a teljes leosztást:

„Talán a falak hiányoznak!” – Leclerc a legrosszabb pályájának tartja a Hungaroringet
https://formula.hu/parc-ferme/39623
A Hungaroringet tartja a saját legrosszabb pályájának Charles Leclerc, szerinte a vezetési stílusához nem passzolhat az F1-es Magyar Nagydíj helyszíne. Kétségtelen, hogy eddig nem sok babér termett a ferraris számára Mogyoródon: még a dobogóra sem állhatott fel nálunk a Formula-1-ben. Mindez pedig akkor került elő, amikor rákérdeztek nála, hogy a Ferrari fejlesztései révén mostantól folyamatos dobogóesélyre számít-e, mire Leclerc alapvetően bizakodó választ adott az FIA csütörtöki sajtótájékoztatón – leszámítva a mostani hétvégét:
„Messze ez a legrosszabb pálya számomra a szezonban. Várom, hogy megcáfoljam ezt, és végre legyen egy jó hétvégém itt Budapesten” – fogalmazott a monacói, aki arra a kérdésre, hogy minek köszönhető ez, így reflektált: „Nem tudom, bárcsak tudnám. Nem voltam túlságosan sikeres itt a múltban. Valószínűleg a vezetési stílusomhoz van valahogy köze. Kicsit keményebben kell dolgoznom, mint más pályákon, de ez rendben van.”
Amikor felvetették, hogy nem furcsa-e ez, hiszen sokan hivatkoznak a Hungaroringre falak nélküli Monacóként (bár ez a jelenlegi autókkal egyre kevésbé igaz), ahol viszont jól szokott szerepelni a ferraris, amikor épp nem sújtja balszerencse, így felelt Leclerc: „Talán a falak hiányoznak!” – viccelődött. „Nem tudom, honnan jön ez, de így is magabiztos vagyok annak kapcsán, hogy lehet egy remek hétvégénk.”

Norris megszerezné a McLaren 200. győzelmét: „Ezzel a számmal még különlegesebb nyerni”
https://formula.hu/parc-ferme/39622
Szezonbeli formáját ismerve a McLaren jó eséllyel történelmi mérföldkövet érhet el a Magyar Nagydíjon: a csapat 1966 óta zajló történetének 200. nagydíjgyőzelmét szerezheti meg Lando Norris vagy Oscar Piastri. Norris, aki a korábbi évek tendenciája alapján papíron az esélyesebb a Hungaroringen, magának szeretné a különleges győzelmet:
„Szeretném én, igen. Természetesen az adott számú győzelmet mindig te akarod megszerezni, de a 200-as nagy eredmény ennek a csapatnak. Szerencsés vagyok, hogy mióta a Formula-1-hez csatlakoztam, a McLarenhez tartozom. Különleges, és ha sok év múlva visszanézek rá, nagyon büszke leszek. Egy lenyűgöző csapat” – nyilatkozta a Magyar Nagydíj médianapján Norris.

„Az évek során sokat fejlődtünk, és szép dolog, hogy ilyen menő statisztikákról beszélhetünk és mi is történelmet írhatunk, hozzátehetünk a McLaren sok évet felölelő érdemeihez. Különleges dolog, de a 200-as szám még különlegesebb, szeretném én elérni” – mondta a Hungaroringről két második helyezéssel rendelkező Norris.
A 200. győzelem másik sajátossága az lesz, hogy az a McLaren-versenyző, aki megszerzi, lehagyja a másikat győzelmek számában: mind Norris, mind Piastri számára – aki egy éve itt szerezte meg első F1-es sikerét – a kilencedik elsőség lesz a következő nagydíjsiker. Ezzel a nyertes James Hunt és Kimi Raikkönen szintjére lép fel a McLaren történelmében, és már csak öten maradnak előtte: David Coulthard (12 győzelem), Mika Hakkinen (20), Lewis Hamilton (21), Alain Prost (30), valamint a McLaren csúcstartója, Ayrton Senna (35).
A vártnál is nagyobb összegért adta el részesedését az F1-es csapatból az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/39621
Még hónapokkal ezelőtt jelentették be, hogy eladja kisebbségi részesedést a Formula-1-es csapatból az Aston Martin Lagonda. Sajtóbeszámolók szerint ez mostanra meg is történt – igaz, azt egyelőre nem tudni, ki lett a vevő. Ugyanakkor a tőkeinjekció, amelyre szüksége volt a brit vállalatnak, a vártnál is jobban sikerült, előzetesen ugyanis nagyjából 100 millió dollárra számítottak a 4,6 százalékos részesedésért, de a végösszeg ennek csaknem a másfélszerese, 146 millió dollár körül mozog. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez a deal közel 3,2 milliárd dollárra lövi be a teljes F1-es istálló értékét, ami elképesztő összeg annak fényében, hogy a középmezőnyben szereplő – igaz, a 2026-os szezon és szabályváltozások kapcsán nagy reményeket tápláló – alakulatról van szó.
A mostani részesedés-eladás nem befolyásolja azt, hogy továbbra is Aston Martin név alatt fut majd a csapat, hiszen a brit autógyártó eleve csak kisebbségi részesedéssel bírt a gárdában, azt továbbra is Lawrence Stroll és konzorciuma vezeti. Hogy mit is jelent pontosan mindez, arról még néhány hónapja írt részletesebben utazó tudósítónk, Mészáros Sándor: akkori posztja ide kattintva olvasható.

Itt a 2026-os Superbike-naptár: májusra kerül át a Balaton Park Circuit
https://formula.hu/parc-ferme/39620
Néhány nappal a hazai forduló és a nyári szünet kezdete után közzétette a FIM és a Dorna a Superbike-világbajnokság 2026-os versenynaptárát. Nagy meglepetés nincs a menetrendben, ugyanaz a 12 forduló alkotja majd a szezont, mint idén: az évad szokás szerint február végén startol az ausztráliai Phillip Islanden, utána pedig az utóbbi évek trendjének megfelelően csak európai helyszínek sorakoznak a kalendáriumban.
Ezek sorrendje azonban pár ponton módosult, számunkra pedig a legfontosabb módosítás, hogy a magyar forduló átkerült július végéről május elejére: konkrétan a május 1-jei hosszú hétvégén látogatnak majd a Balaton Park Circuitre a Superbike-vb szereplői. Ezzel a WSBK ismét egy hónappal előzi majd meg a MotoGP Magyar Nagydíját, amelyre a múlt héten kiadott naptár alapján pedig június 5-7-én fog sor kerülni a balatonfőkajári pályán.
A Superbike-világbajnokság előzetes 2026-os versenynaptára:
| Február 20-22. | Ausztrália, Phillip Island |
| Március 27-29. | Portugália, Portimao |
| Április 17-19. | Hollandia, Assen |
| Május 1-3. | Magyarország, Balaton Park |
| Május 15-17. | Csehország, Most |
| Május 29-31. | Spanyolország, Aragon |
| Június 12-14. | Olaszország, Misano |
| Július 10-12. | Egyesült Királyság, Donington |
| Szeptember 4-6. | Franciaország, Magny-Cours |
| Szeptember 25-27. | Olaszország, Cremona |
| Október 9-11. | Portugália, Estoril |
| Október 16-18. | Spanyolország, Jerez |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
(fotó: Nyolczas Csaba)
Az Aston amerikai F2-es juniorja is tárgyal a Cadillackel
https://formula.hu/parc-ferme/39619
Jak Crawford elismerte, hogy egyeztet a jövőre 11. csapatként beszálló gárdával – igaz, a tárgyalások lassan haladnak. Bár hosszú hónapok óta zajlanak a találgatások arról, kik lehetnek a Cadillac 2026-os Formula-1-es pilótái, és a fő esélyeseknek Valtteri Bottast és Sergio Perezt tartják, mostanáig nem történt még bejelentés ennek kapcsán.
Graeme Lawdon csapatvezető nem csinált titkot belőle, hogy nem bánnák, ha lenne amerikai pilóta is a felállásukban, viszont az elsődleges szempont az eredményesség és a tehetség, nem a származás. Márpedig ha a juniorszériákat nézzük, akkor az Aston Martin programjába tartozó Jak Crawford a legjobb helyzetben lévő amerikai versenyző: harmadik idényét futja az F2-ben, ahol idén három győzelemmel az összetett harmadik helyén áll, mindössze kilencpontos hátránnyal az éllovas Leonardo Fornaroli mögött.
Crawford a Motorsportnak nyilatkozva beszélt arról, hogy célja, hogy jövőre F1-es ülést kapjon, és ennek érdekében már a Cadillackel is felvette a kapcsolatot: „Sok múlik azon, hogyan teljesítek idén a Formula-2-ben. Ha meg tudnám nyerni a bajnokságot, az remek lenne a karrierem szempontjából. Számos lehetőséghez vezethetne, legyen szó akár egy ülésről a rajtrácson vagy esetleg újra egy tesztpilótai állásról jövőre az F1-ben. Próbálunk helyet találni a rajtrácson, legyen szó akár a Cadillacről, az Aston Martinról vagy néhány másik csapatról.”
„Voltak tárgyalások, egyeztetünk, de nagyon lassan haladnak jelenleg a dolgok” – jegyezte meg a fiatal amerikai. „Ami engem illet, csak jó munkát kell végeznem a Formula-2-ben. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy jól megyek az F2-ben, ezen kívül mást nem tudok tenni.”

Ferrari-motorral tesztelhet az Audi, Mercedesszel az Aston–Honda az FIA előírása alapján
https://formula.hu/parc-ferme/39618
Két évig kötelesek lesznek ellátni jelenlegi partnereiket a mostani erőforrásokkal az F1-es motorgyártók, hogy a csapatok korábbi autós teszteket hajthassanak végre – számolt be az FIA döntéséről a Motorsport. Az angol kifejezés rövidítése miatt TPC-teszteknek hívott események, amelyeken legalább kétéves technikát használhatnak az alakulatok, fontos részei lettek a Formula-1-es istállók programjának: egyfelől a juniorjaik felkészítésére használják, másfelől viszont olykor az aktuális versenyzőik is próbálgatnak beállításokat – Max Verstappen és a Red Bull tavalyi hasonló imolai alkalma után érkezett is a szigorítás, hogy a szerződtetett pilóták legfeljebb 1000 km-t teljesíthetnek egy szezon alatt.
2026-ban viszont speciális helyzet áll elő, ugyanis a csapatok fele motorbeszállítót vált az új szabályrendszerre: az Audi váló Sauber saját erőforrásokkal megy majd a Ferrarié helyett, az Aston a Honda gyári partnere lesz és így lecseréli a Mercedest, amelyet viszont az Alpine fog használni a saját hajtáslánca helyett, míg a Red Bull és a Racing Bulls saját motort készít, de már nem a Honda, hanem a Ford technikai támogatásával.
Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a korábbi autós teszteknek: nos, a Motorsport arról ír, hogy az FIA számos egyeztetés után arra a megállapodásra jutott az érintettek számára, hogy a következő két idényben még kötelesek lesznek ellátni motorokkal a jelenlegi partnereiket a TPC-tesztek okán. Magyarán előállhat olyan helyzet, hogy az akkor már Audi névre hallgató istálló például jelenlegi Ferrari-hajtáslánccal fog körözni valahol…
Egy érdekes szempont még mindezeknek az anyagi vonzata, hiszen a korábbi autós tesztek nem esnek a költséglimit hatálya alá, így a motorbeszállítók maguk határozhatják meg az árakat. A Motorsport arról ír, hogy információik az egyik gyártó már értesítette is az ügyfeleit, hogy a jelenlegi költségek duplájába fognak kerülni a TPC-tesztek – igaz, ez alighanem a csapatok többségének nem jelent majd nagy problémát.

Így áll(na) a 2025-ös F1-es sprintbajnokság féltávnál
https://formula.hu/parc-ferme/39615
A sprinttel kapcsolatos elégedetlenkedés miatt még 2023-ban felmerült a gondolat, hogy esetleg külön bajnokságban értékeljék a sprintek eredményeit. Bár ezt a megoldást azóta sem vezették be, játsszunk el a gondolattal, hogy állna az idei sprintbajnokság féltávnál.

Az egyéni pontversenyt fölényesen vezeti Oscar Piastri, aki ugyan egyetlen sprintet sem zárt még az élen, mindhárom „kisversenyen” második lett, ami bőven elég volt ahhoz, hogy közel másfélszer annyi pontja legyen, mint csapattársának. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a sprintdobogókon vele osztozó Norris, Verstappen és Hamilton is betlizett egyszer – egyébként Piastrin és Norrison kívül nincs is versenyző, aki mindhárom szombati futamon pontot szerzett volna.
Ami a csapatokat illeti, a McLaren természetesen fölényesen vezet, rajtuk kívül a Ferrari és a Red Bull szerzett még pontot minden sprinten, s akárcsak a „rendes” bajnokságban, itt is nagyságrendi különbség van a nagy négyes és a legközelebbi üldöző között, amely csapat itt a Haas. Csak kilenc csapat szerzett idén sprinten pontot, a Saubernek még nem sikerült ez, míg a versenyzők között is vannak nagy hiányzók, különösen feltűnő az egyéni világbajnokság 8-9. helyezettje, Albon és Hülkenberg.
| CHI | MIA | BEL | |||
| 1. | Oscar Piastri | 7 | 7 | 7 | 21 |
| 2. | Lando Norris | 1 | 8 | 6 | 15 |
| 3. | Lewis Hamilton | 8 | 6 | 14 | |
| = | Max Verstappen | 6 | 8 | 14 | |
| 5. | George Russell | 5 | 5 | 10 | |
| 6. | Charles Leclerc | 4 | 5 | 9 | |
| 7. | Yuki Tsunoda | 3 | 3 | 6 | |
| 8. | Lance Stroll | 4 | 4 | ||
| = | Esteban Ocon | 4 | 4 | ||
| 10. | Andrea Kimi Antonelli | 2 | 2 | 4 | |
| 11. | Carlos Sainz | 3 | 3 | ||
| 12. | Oliver Bearman | 2 | 2 | ||
| 13. | Pierre Gasly | 1 | 1 | ||
| = | Isack Hadjar | 1 | 1 |
| CHI | MIA | BEL | |||
| 1. | McLaren | 8 | 15 | 13 | 36 |
| 2. | Ferrari | 12 | 6 | 5 | 23 |
| 3. | Red Bull | 6 | 3 | 8 | 17 |
| 4. | Mercedes | 7 | 7 | 14 | |
| 5. | Haas | 6 | 6 | ||
| 6. | Aston Martin | 4 | 4 | ||
| 7. | Racing Bulls | 3 | 1 | 4 | |
| 8. | Williams | 3 | 3 | ||
| 9. | Alpine | 1 | 1 | ||
| 10. | Sauber | 0 |
Wolff: Russell nyugodtan alhat a nyári szünetben
https://formula.hu/parc-ferme/39617
Bár George Russell 2025 végéig szóló szerződésének meghosszabbításáról egyelőre nem született megállapodás, Toto Wolff szerint a brit pilóta „nyugodtan alhat” a Formula–1 nyári szünetében. A Mercedes csapatfőnöke elmondta: Russell elég érett és kiegyensúlyozott ahhoz, hogy a bizonytalan helyzet ne befolyásolja teljesítményét.
„Szerintem ő annyira érett és stabil, hogy ez semmilyen hatással nincs a versenyzésére. Őszintén szólva, jobb lett volna, ha már korábban biztosítani tudjuk a helyét, de ez eddig nem jött össze. Ennek ellenére úgy gondolom, jól fog aludni a nyári szünet alatt” – nyilatkozta Wolff a Sky Sports F1-nek.
Russell helyzete különösen érdekes annak fényében, hogy a Mercedes hónapokon át próbálta elcsábítani Max Verstappent a Red Bulltól 2026-ra. A pletykákat maga Russell is felerősítette egy korábbi interjúban, amelyben megerősítette, hogy a csapat valóban tárgyalásokat folytatott a négyszeres világbajnokkal.
Wolff erre így reflektált: „Ő indította el az egész médialavinát. Talán naiv vagyok, de próbálok átlátható lenni a versenyzőkkel. Mondtam neki, hogy kötelességem feltérképezni Max jövőjét, és szerintem ő csak azt akarta jelezni, tudom, mi folyik itt, és nem történik semmi a hátam mögött. És ezzel semmi baj nincs.”

„Befejezetlen ügy” a bajnoki cím a Williamsszel
https://formula.hu/parc-ferme/39616
A Williams rutinos szakember érkezését jelentette be: szeptember 1-től Axel Kruse veszi át az operatív igazgatói posztot Fred Brousseau-tól, aki két év után visszatér Kanadába. A 54 éves szakember korábban 15 éven át dolgozott a Saubernél, és még fiatal mérnökként volt részese a Williams és a BMW közös projektjének is.
Kruse különösen motiváltan tér vissza Grove-ba, hiszen korábbi munkája során úgy érezte, maradtak adósságok a csapat és az F1 között: „Izgatottan csatlakozom az Atlassian Williams Racinghez, és alig várom, hogy munkához lássak. A Williams ikonikus csapat, hatalmas ambícióval és lendülettel. Amikor fiatal mérnökként a csapattal dolgoztam, kétszer is másodikak lettünk a konstruktőri bajnokságban, ez befejezetlen ügy, a cél most az első hely!”
A csapatfőnök, James Vowles szerint Kruse kinevezése újabb fontos lépés a Williams újjáépítésében: „Örömmel üdvözlöm Axelt, aki kulcsszereplője lesz annak, hogy működésünk valóban bajnoki szintre emelkedjen. Köszönöm Frednek az eddigi munkáját, és minden jót kívánok neki otthon, Kanadában.”

Eső zavarhatja meg az F1-es Magyar Nagydíjat is?
https://formula.hu/parc-ferme/39613
Az előrejelzések szerint eső zavarhatja meg a 40. Magyar Nagydíj versenynapját. A korábbi évek hősége után most egy kicsit hűvösebbnek ígérkezik a hétvége, de így is 28–30 Celsius-fok lehet a hőmérséklet pénteken, szombaton, illetve vasárnap – azonban a versenynapon van esély az égi áldásra is.
Pénteken és szombaton jelen állás szerint nem okoz zavart az eső, szárazak lehetnek a körülmények a Hungaroringen, vasárnap délutánra viszont megérkezhet az eső – egyelőre egyáltalán nem biztos, de közel 50% esély van rá. Az Időkép arról ír, hogy egy vihar érheti el a pálya térségét, amely erős széllökéseket is hozhat magával.
Az esős futamok problémája a Belga Nagydíjon megint kidomborodott, a témáról mi is részletesen beszéltünk a hétfő esti Pitwallban:
Nyitókép: Szabó Attila / Formula.hu
Hamilton biztatta Antonellit a Belga Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/39612
Az utóbbi hét versenyhétvégéből hatodszor maradt pont nélkül Spában Andrea Kimi Antonelli, aki elárulta: Belgiumban Lewis Hamilton is odament hozzá a Mercedesnél, hogy egy kicsit tartsa benne a lelket.
A hétszeres világbajnok tett egy látogatást korábbi csapatánál, ennek keretein belül váltott pár szót az utódjával.
„Odajött, hogy üdvözölje a csapatot, és természetesen váltottunk pár szót” – mesélte Antonelli.
„Azt mondta, hogy ne csüggedjek, és hogy normális, ha vannak rossz hétvégék. És hogy csak higgyek magamban. Nagyon kedves volt tőle.”
Kollégánk, Mészáros Sándor is beszélt erről a vasárnapi helyszíni videójában, itt találjátok!

fotó: Mercedes
Formula1.5 – Albon ellépett, Lawson és Bortoleto remekelt
https://formula.hu/parc-ferme/39611
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Az év elejét még a B-ligában teljesítő Yuki Tsunoda, valamint Lance Stroll után Esteban Ocon lett az év harmadik sprintgyőztese, míg a mögötte befutó Sainz és Bearman Imola, illetve Bahrein óta nem végzett ilyen jó helyen se nagydíjon, se sprinten.
Vasárnap az idei első pole-ját szerző Alexander Albon Imola óta első győzelmét aratta, s ezzel alaposan maga mögött hagyta legközelebbi üldözőjét, Isack Hadjart, aki egymás után második nagydíján marad pont nélkül.

A thai mögött Liam Lawson és Gabriel Bortoleto futott be, mindketten három futam alatt a második dobogójukat szerezték, s ezzel Lawsin átlépte Lance Strollt az összetettben, akire Bortoleto is rohamosan közelít, hiszen Imola óta csak egyszer, Silverstone-ban szerzett nála több pontot a kanadai. A mezőny tizenkét tagjából csak egyetlen versenyző, Franco Colapinto nem szerzett pontot se szombaton, se vasárnap.

Russell: Vakon száguldani nem versenyzés, hanem hülyeség!
https://formula.hu/parc-ferme/39610
George Russell kiállt az F1-es Belga Nagydíj rajtjának elhalasztásáról szóló döntés mellett. A Mercedes pilótája szerint teljesen helyes döntést hozott az FIA, amikor a rendkívül rossz látási viszonyok miatt 80 perccel eltolta a futam kezdetét.
„Versenyzőként természetesen mindig menni akarunk, szeretünk esőben vezetni” – mondta Russell a Formula.hu jelenlétében. „De amikor több mint 300 km/órás sebességgel jövünk ki az Eau Rouge-ból, és semmit sem látunk, az olyan, mintha bekötött szemmel vezetnénk. Ez nem versenyzés, ez egyszerűen hülyeség.”
„Mivel egyértelmű volt, hogy négy óra után száradni fog a pálya, teljesen logikus lépés volt a halasztás” – tette hozzá a négyszeres futamgyőztes.
Bár Max Verstappen és Lewis Hamilton is kritizálta a döntést, Russell úgy véli, a biztonság mindennél fontosabb, és ilyen körülmények között nem szabad kompromisszumot kötni, már csak azért sem, mert a pályának e szakaszán az elmúlt hat évben két halálos baleset is történt, az egyik ráadásul hasonlóan borzalmas látási viszonyok közepette.

Verstappen már nem csúszhat ki a top háromból a Magyar Nagydíj után
https://formula.hu/parc-ferme/39609
A spái hétvégén biztossá vált, hogy a nyári szünetben nem állhat a harmadik helynél rosszabb pozícióban Max Verstappen az egyéni tabellán.
A Red Bull holland klasszisa 28 ponttal előzi George Russellt, vagyis ha a Hungaroringen Russell nyer, Verstappen pedig nullázik, akkor is a négyszeres világbajnok fogja követni a két McLarent a pontversenyben.
Ez pedig azért lehet fontos, mert a The Race forrásai szerint ez volt a 2026-ra való távozásának egyik feltétele, amely így nem teljesülhet.

fotó: Red Bull Content Pool
Sainz a negyedik pilóta, aki a bokszból rajtol Spában
https://formula.hu/parc-ferme/39608
Carlos Sainz lett a negyedik F1-es pilóta, akinek a Belga Nagydíjon a boxutcából kell rajtolnia.
A 15. helyre kvalifikáló Sainz a boxutcából rajtol, miután a Williams úgy döntött, hogy megváltoztatja az autójának mechanikai és aerodinamikai beállításait.
Ez a Spában megérkező esős időjárás miatt történt, miután a heves eső okánaz F3-as versenyt törölték, az F2-es pedig szakadó esőben zajlott.
Sainz Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Antonelli mellé csatlakozik a boxutcában.
A teljes rajtrács itt található!

fotó: Atlassian Williams Racing
Frissítve: Hamilton, Antonelli és Alonso a bokszutcából rajtolhat Spában
https://formula.hu/parc-ferme/39607
Kimi Antonelli a bokszutcából rajtolhat majd a Belga Nagydíjon, miután a Mercedes úgy döntött, új erőforrás-komponenseket szerel be az autójába – ezzel megszegve a parc fermé szabályait.
Az olasz újonc számára nem a tervek szerint alakult az időmérő edzés, ahol csupán a 18. pozíciót tudta megszerezni, ráadásul az elmúlt hat versenyéből öt pontszerzés nélküli futam áll a neve mellett, ezek közül négy alkalommal célba sem ért.
Frissítés: Antonelli mellett Lewis Hamilton és Fernando Alonso is a bokszutcából indulhat a Belga Nagydíjon. Az összes változtatásra a parc fermé után került sor, ami az F1 sportszabályzat 40.9b cikkelyének megsértését eredményezte.
Hamilton új belsőégésű motort (ICE), turbófeltöltőt (TC), energiatárolót (ES), vezérlőelektronikát (CS), hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H) és mozgási energia-visszanyerő rendszert (MGU-K) is kapott, amivel túllépte az egy évben legálisan felhasználható elemek számát, és megszegte a sportszabályzat 28.2-es cikkelyét.
Ami Antonellit és Alonsót illeti, mindkét pilóta új ICE-t, TC-t, MGU-H-t és MGU-K-t kapott.
A Belga Nagydíj frissített rajtrácsa ide kattintva érhető el.

Törölték az F3-as főfutamot – veszélyben az F1-es rajt?
https://formula.hu/parc-ferme/39606
A rendkívül erős esőzés miatt törölték a Formula–3 vasárnapi főversenyét a Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchamps-ban. Az F3-as mezőny még formációs kört sem tudott teljesíteni baleset nélkül, Tim Tramnitz és Brando Badoer is ütközött a Kemmel-egyenesben a rendkívül rossz látási viszonyok miatt.
A futamot végül piros zászlóval leintették, és sem pontokat, sem győztest nem hirdettek. A folyamatos esőzések miatt az F1-es futam lebonyolítása is veszélybe kerülhet – a jelenlegi előrejelzések szerint egész nap hasonló időjárás várható.

Fotó: FIA, Meteo-France
Verstappen: Nem Marko vezeti az autót...
https://formula.hu/parc-ferme/39605
A világbajnoki címvédő viccesen reagált Helmut Marko azon megszólására, miszerint a Red Bullnak még van esélye bajnoki címet szerezni az idei szezonban – Verstappen ugyan megérti Marko pozitivitását, ám kiemelte, más állásponton van a bajnoki esélyeket illetően.
Max Verstappen negyedikként végzett a Belga Nagydíj időmérő edzésén, ahol a McLarenek domináltak, Charles Leclerc pedig a harmadik helyet kaparintotta meg.
„A harmadik hely lett volna a legjobb elérhető eredmény” – értékelt Verstappen.
A négyszeres világbajnok reagált a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko optimizmusára is, aki továbbra is lát reményt a bajnoki címért folytatott harcban. Verstappen tréfásan így felelt: „Nem Marko vezeti az autót.”
„Megértem, hogy pozitívnak kell lenni, de én mindig reális vagyok azzal kapcsolatban, amit az autóban érzek. Amikor belenézek bizonyos más autók fedélzeti kameráinak a felvételeibe... Nos, nem tudom.”

Videó: Óriási rajtbalesettel indult a Superbike-vb első magyar futama
https://formula.hu/parc-ferme/39604
Komoly tömegbukással vette kezdetét a hazánkba visszatérő Superbike-világbajnokság első versenye a Balaton Park Circuiten: Andrea Iannone, Danilo Petrucci, Iker Lecuona – aki még pénteken is komolyan kritizálta a balatonfőkajári pályát biztonsági szempontból –, Yari Montella, Remy Gardner, Ryan Vickers és Garrett Gerloff keveredett bele a rajt utáni 2-es kanyarban a balesetbe. Közülük Lecuona eltörte a bal csuklóját, de Gardner sem állhatott oda az újraindításnál a rajthoz, mert elvitték az orvosi központba, majd később közölték, hogy a kórházba is hátsérülés és agyrázkódás gyanújával. A jelenet videón:
WSBK BALATON PARK İLK YARIŞINDA YÜREKLERİ AĞZIMIZA GETİREN KAZA!
— Diabolica (@Dia8olicaR) July 26, 2025
7 pilot kazaya kar Toprak 2. sırada.pic.twitter.com/tA21yqTlan
Le carnage au 2e tournant de la course @WorldSBK au Balaton Park#WSBK #BALATON pic.twitter.com/nNdzbY5Ty2
— Chriscajou (@PlumedeCajou) July 26, 2025
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!