DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

Kevin Magnussen mutatja be nekünk az austini pályát

A Haas F1-es pilótájára került a sor a Formula-1 szokásos rovatában - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

 

Raikkönen hosszú idő után a dobogó tetején, Vettel ütközik - ez történt tavaly Austinban

A 2018-as USA Nagydíj eseményei az alábbi összefoglaló videóban, ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:

Reggel MotoGP, este F1: mutatjuk a pénteki programot

Két sorozatra érdemes figyelni ezen a hétvégén, nézzük, hogy mikor kell ezt megtenni pénteken:

03:50-04:35 MotoGP, első szabadedzés (Spíler1 TV)

08:05-08:50 MotoGP, második szabadedzés(Spíler1 TV)

17:00-18:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

21:00-22:30 Formula-1, második szabadedzés 

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

austin2

fotó: dppi

Bejelentést tett a Codemasters a hivatalos F1-es játékokról

2025-ig meghosszabbította a FOM-mal kötött szerződést a hivatalos Formula-1-es játékokkal kapcsolatban a Codemasters - jelentette be a cég. A hivatalos F1-es videójátékok kizárólagos jogát 2008 birtokló brit vállalat kontraktusa 2021 végén járt volna le, ám az új szerződés értelmében 2025-ig biztosan készülni fognak az új játékok, illetve 2026-ra és 2027-re is van opció ebben a megállapodásban. A sorozat legfrissebb játéka, az F1 2019 nyáron került piacra.

code

Élőben nézhetők a magyar csapat versenyei az Autósport Játékokon

Szerdán elindult és azóta már meg is érkezett Rómába a magyar csapat, a Team Hungary. Az első Autósport Játékokra a Róma közelében lévő Vallelunga pályán kerül sor. A csütörtöki római városi megnyitó ünnepség után pénteken már a pályán folytatódnak az edzések, majd a hétvégén minden kategóriában versenyek következnek.

A TCR túraautósok között Kiss Norbert egy 20 fős mezőnyben méri össze erejét az Unicorse csapat Alfa Romeójával. A Drift kategóriában Szántó Zoltán képviseli a magyar színeket, 24 autó fog felsorakozni a pályán. A Formula 4 nemzetközi mezőnye 20 fős lesz. Az új hibrid technológiával szerelt formulaautóval Tóth László versenyez majd a magyar zászló alatt. A Gokart Szlalom magyar párosa Kiss Dorka és Németh Attila, számukra nemcsak az újszerű versenyzési forma lesz kihívás, de 29 nemzet párosával kell megmérkőzniük. A szimulátoros kategória szintén népes, Báder Benjamin 29 vetélytársával készült felvenni a kesztyűt.

A hivatalos weboldalon minden futam élőben követhető majd - ez erre a linkre katintva elérhető!

mnasz_1

 

Michelisz is beszáll a kis Levente gyógyulására való gyűjtésbe

Michelisz Norbert az alábbi szöveget tette közzé közösségi oldalán:

"Biztos sokan hallottatok már Levente - SMA 2 történetéről. A 22 hónapos kisfiúról, akinek csak egy 700 millió forintba kerülő gyógyszer adhat reményt, hogy meggyógyuljon. Ezt még két éves kora előtt meg kell kapnia, és bár a gyűjtés jól halad, de az idő vészesen fogy.

Licitre bocsátom a képen látható, idei versenysisakomat Leviért. A kezdő licit 50.000 Ft, és november 3., vasárnap 20 óráig itt a kép alatt hozzászólásban lehet licitálni. A legmagasabb összeg nyer, és a győztesnek személyesen adom át a sisakot a decemberi malajziai szezonzáró után.

Addig még versenyzem benne a WTCR-ben, és mostantól azért is harcolok majd, hogy növeljem az eszmei értékét a bajnoki cím megszerzésével.

Arra kérek mindenkit, hogy felelősségteljesen licitáljon, mert nagy a tét. Csak az vegyen részt a licitben, aki készen áll arra, hogy az összeget november 4-én, hétfőn ellenőrizhető módon átutalja a megfelelő helyre, mert Levinek most kell a segítség! A részleteket majd privátban egyeztetem a licit nyertesével.

Hajrá, Levente!"

Rendeld meg webshopunkból Michelisz Norbert hivatalos idei pólóját és most negyedéves AFM-előfizetést adunk hozzá - részletek ezen a linken!

michelisz_9

Öt nagy pillanat az USA Nagydíjak történetéből

Nick Heidfeld bukásától a gumibalhéig - a Formula-1 videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

F1-es erősorrend: Hamilton átvette a vezetést, már őt tartják a legjobbnak

Kijött a Mexikói Nagydíj utáni Formula-1-es erősorrend - mint ismert, a sorozat hivatalos weboldalán szakértői pontozzák a versenyzőket minden futam után az aktuális teljesítményük alapján egy 1-től 10-ig terjedő skálán és a így szerzett pontot átlagából áll össze a pilóták erősorrendje. Nos, a legutóbbi futam után változás történt az élen: Max Verstappen botladodázásának az lett a vége, hogy Ausztria óta először nem ő áll az élen, hanem Lewis Hamilton. A holland pilóta a nyári szünetig minden hétvégén legalább negyven pontot kapott a lehetséges ötvenből, kétszer éppen ötvenre értékelték, azóta viszont hatból csak kétszer érte el a negyvenes határt, míg Hamilton most 49-et kapott.

Az állás (pilóta és pontátlag):

1. Lewis Hamilton 43,5
2. Max Verstappen 43,0
3. Carlos Sainz 41,5
4. Charles Leclerc 40,1
5. Lando Norris 40,1
6. Alexander Albon 39,1
7. Valtteri Bottas 38,7
8-9. Sebastian Vettel 37,5
8-9. Sergio Perez 37,5
10. Danyiil Kvjat 37,4

alltime

fotó: dppi

Dormir la Mona, avagy lefeküdni Monával – így nem tud spanyolul Sebastian Vettel

A Mexikói Nagydíj hétvégéjén a Ferrari spanyol tesztpilótája (bár 45 évesen már inkább csak az ilyen műsorokat vezeti, mint az autót), Marc Gené nyelvleckét próbált adni Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek. A párharcban egyértelműen Leclerc brillírozott jobban, aki folyékony olasz nyelvtudásával elég jól boldogul a spanyollal is. Vettelnek már nehezebb volt a dolga, és amikor közmondások jelentését kellett megfejteniük, elmondása szerint bajba is került, mert egy félrefordítás nyomán le akart feküdni Monával. Németül ez valóban egy női keresztnév, ám spanyolul majmot jelent, a Dormir la Mona kifejezést, a "majmokkal alvást" pedig azokra használják, akik ittas állapotban térnek nyugovóra a legkülönfélébb helyeken - legalábbis Gené magyarázata szerint.

A teljes ferraris spanyol nyelvlecke az alábbi videóban nézhető meg.    

A NASA központjában járt a Toro Rosso párosa

Az F1 soron következő futamának helyszínétől mindössze három órányi autóútra található a NASA houstoni bázisa, így a Toro Rosso párosa megragadta az alkalmat, hogy meglátogassa az űrkutatási központot. Volt itt minden: fotózkodás Marsjáróval, beszélgetés a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajóssal és katapultülés kipróbálása is.

Verstappen megint kivitte a versenypályáról az egyik Red Bullt

Az energiaitalos F1-es csapat szokásához híven mindenféle extrém és szokatlan helyszínen megjáratja korábbi autóit. Így tett az USA Nagydíjat megelőzően is, amikor a Los Angeles-i utcai fesztivál felé menet lebonyolított egy gyors bokszkiállást egy benzinkúton.

Nigel Mansell kicsinyített másának öltözött a Top Gear egykori műsorvezetője

Richard Hammond a Magyarországon is egyre szélesebb körben elterjedt movember mozgalom alkalmából vett részt egy fotózáson, amelyen a legendás bajuszos F1-es pilótát, Nigel Mansellt testesítette meg. Vagy ha a magasságát nézzük, akkor inkább egy rég elveszett ikertestvérét, aki tizenkét centiméterrel alacsonyabb a világbajnoktól.

A movember mozgalom célja, hogy világos üzenetet küldjön a férfiaknak: ne hanyagolják el saját egészségüket, figyeljenek oda a problémáikra és rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon. A bajusz ennek egy jelképe, mint a mellrák kampány esetében a rózsaszín szalag.

v3tv9b8ociv31

Fotó: Independent.ie

Miami lakói mindent megtesznek, hogy ne legyen F1-es nagydíjuk

Már hivatalos, hogy 2021-ben lesz Miami Nagydíj – csak éppen pálya nincsen jelen állás szerint. A Miami Dolphins NFL-csapat stadionja körül megálmodott látványos vonalvezetés ugyanis nem fog megvalósulni.

A CBS beszámolója szerint a helyi önkormányzat legutóbbi ülésén helyi lakók nagy számú képviselete vett részt, akik tiltakoztak a nagydíjjal járó útlezárások ellen. Ilyen kijelentések hangzottak el: „Aszteroida száguld közösségünk felé, melyet meg kell állítanunk. Ez az aszteroida a Formula-1 képében érkezik.”

Miami-Dade County vezetői engedtek a lakosok nyomásának, és olyan rendeletet adtak ki, amely megtiltja Miami Gardens városrész közútjainak lezárását autóverseny miatt: ez a gyakorlatban ellehetetleníti a nagydíj megrendezését a beharangozott helyszínen. Miami Gardens polgármestere győzelemként kommentálta a fejleményeket. A verseny támogatója, a nagyobb közigazgatási egység, Miami-Dade County polgármestere kompromisszumos megoldáson dolgozik: a szerződés 2021-re továbbra is érvényes, csak éppen F1-es pálya nincs pillanatnyilag.

Hamilton tavaly ezzel a körrel lett pole-pozíciós Austinban

A 2018-as USA Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton mindössze hét századmásodperccel bizonyult gyorsabbnak Kimi Raikkönentől, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a brit megszerezze karrierje 81. F1-es pole-pozícióját.

A Mexikói Nagydíj legjobb fedélzeti kamerás felvételei

Dráma a rajt után, nagyszerű előzések, ütközés a verseny utolsó kanyarjában - az F1 összeválogatta a múlt hétvégi futam legjobb jeleneteit. A videó átkattintás után indul el.

Austini gumiválasztások: van itt minden, mint a búcsúban

A Pirelli szokásához híven nyilvánosságra hozta a Formula-1-es csapatok soron következő versenyhétvégére leadott rendeléseit. Az USA Nagydíj gumistratégiák szempontjából változatosnak ígérkezik, a táblázatban ugyanis alig találunk olyan csapatot, ahol a két pilóta egyforma mennyiségeket kért volna a rendelkezére álló keverékekből. Austinban egyébként a C2, a C3 és a C4 lesz elérhető.

19-us-selected-sets-per-driver-en-559278

Elég lehet a 2020-as Red Bull-üléshez, ha valaki legyőzi Verstappent?

A balszerencse az utóbbi futamokon visszatérő vendég volt Max Verstappen futamaival kapcsolatban, a holland le is maradt a két Ferraritól a pontversenyben, de az talán még érdekesebb, hogy mióta Alex Albon megérkezett Pierre Gasly helyére, a megszerzett pontokat tekintve bizony veri a hollandot. Az egykörös tempója is közelebb van Verstappenhez, mint Gaslyé - lehet, hogy eldőlt a 2020-as ülés sorsa?

rbr_1

Amikor várod a buszt... aztán megérkezik, de így

Ti mit szólnátok hozzá, ha így jelenne meg a járat?

Ennél az ábránál semmi nem mutatja szemléletesebben, hogyan bukta el a vb-címet 2016-ban Hamilton

A Racing Statistics YT-csatorna fantasztikus infografikákat készít, melyek közül egy különösen érdekeset töltöttek fel nemrég. A 2016-os szezon Nico Rosberg és Lewis Hamilton számos fordulatot tartogató csatájáról emlékezetes. A nyári szünet után úgy tűnt, az évet pocsékul kezdő brit (még Raikkönen is állt előtte!) már behúzza, végül azonban mindössze 5 pont különbséggel lemaradt a végső győzelemről, a hibrid éra kezdete óta csak abban az évben kapott ki.

Hasonló mozgó ábrákat az elmúlt szezonokról és az F1 történetéről az említett csatornán, ide kattintva találhattok.

Újabb F1-stílusú, ikonikus pálya a ralikrossz-vb naptárában

Új helyszín csatlakozik a WRX versenynaptárához jövőre: a Nürburgringen alakítanak ki ralikrosszos nyomvonalat, ahol augusztus elején rendeznek versenyt.

A ralikrosszban jellemző trend a Formula-1-ből jól ismert pályák csatlakozása: idén Silverstone-ban, Barcelonában, Spában, sőt Abu Dhabiban is versenyzett a vb-mezőny. Korábban Németországban a Hockenheimringet alakították át a WRX befogadására, sőt még a DTM-mel közös versenyhétvégét is rendeztek a pályán.