DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 27. péntek

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

Visszatérhet az F1-be az onnan botrányosan távozó szponzor?

A 2019-es idény egyik érdekes mellékszála volt a Haas Rich Energyvel kötött szponzori megállapodása, amely végül botrányos körülmények között szakadt meg. Most azonban úgy tűnik, nem kizárt, hogy az energiaitalos cég újra felbukkanhat a száguldó cirkusban, ugyanis a vezérigazgatójuk, William Storey egy rejtélyes Twitter-posztban a következőket írta: „F1, jövünk! A világ legjobb energiaitala a legnagyobb visszatérésre készül Lazarus óta.”

Ismerve Storey Twitter-tevékenységét, természetesen nem érdemes készpénznek venni a poszt tartalmát, de attól még érdekes kérdés lehet, hogy ha valóban visszatér a Rich Energy, vajon mely csapat oldalán teheti ezt meg.

Ilyen egy élethű Senna-szimulátor

Gyakorlatilag minden stimmel, nem kis munka lehet benne, hogy így összerakta...

Már nincs kómában, de továbbra is lélegeztetni kell Fausto Gresinit

Fausto Gresini karácsony táján kapta el a koronavírus-fertőzést, az állapota rosszabbodása miatt pedig előbb az imolai, majd a bolognai kórházba szállították. Ott mesterséges kómába is helyezték a legendás MotoGP-csapatfőnököt, viszont elég hamar megkezdték a felébresztését.

Az Aprilia Gresini Racing Team legfrissebb, csütörtök reggeli rövid közleménye szerint a korábbi kétszeres 125 köbcentis világbajnok már nincs kómában, viszont továbbra is nyugtatózzák. Dr. Nicola Cilloni hozzátette: a légzőrendszer elégtelensége miatt – még mindig tüdőgyulladása van – továbbra is mesterségesen lélegeztetik, hogy fenntartsák a vér oxigénszintjét.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 

fausto-gresini-motogp-2

Az IndyCar is elhalasztotta a szezonnyitóját

Miközben a Formula-E már tavaly év végén döntött erről (bár azóta már megerősítették, hogy hol lesz az első verseny), s a Formula-1-ben is hasonló bejelentés várható, az IndyCar is kénytelen volt elhalasztani a 2021-es idény első fordulóját. A megemelkedett floridai koronavírus-esetszámok miatt az illetékesek március 7-ről április 25-re tolták át a St. Petersburg-i futamot, így a szezon április 11-én a Barber Motorsport Parkban fog kezdődni (legalábbis jelen állás szerint).

További változtatásról egyelőre nem esett szó, így St. Petersburg lenne a második helyszín, május 1-jén és 2-án pedig az eredeti tervek szerint egy texasi duplával folytatódna az évad. Az Indy 500 május 30-án esedékes.

ic-stpetersburg-2020

Meglett a „ménes másik fele”, a top 10 közelében a magyar kamionos egység a Dakaron

A Fazekas Motorsport először vesz részt a Dakar Ralin, amelyen egyelőre remekül helyt állnak a kamionos kategóriában. Az első szakaszokon folyamatosan műszaki gondjaik voltak, szerdára viszont ezt sikerült orvosolniuk: „Megvan a ménes másik fele, megtaláltuk az elveszett 600 lovat!” – írták a Facebook-oldalukon. Fazekas Károlyék így a negyedik etapot a 13. helyen zárták, s összesítésben feljöttek ebbe a pozícióba a csütörtöki folytatást megelőzően.

Ami egyébként a többi magyart illeti: a kamionosoknál szerepel még Darázsi Zsolt egy francia egység tagjaként, míg az autósoknál induló Szalay Balázs–Bunkoczi László páros a korábbi 12 órás büntetése révén még mindig az utolsó helyen áll, a szakaszokat rendre a 40-50. hely között teljesítik. A motorosoknál az erdélyi Gyenes Emanuel négy szakasz után a 36. helyen áll, a szervizcsapat nélküli Original by Motul értékelésben pedig csupán 18 perces hátránnyal a negyedik, míg a vajdasági Saghmeister Gábor a 78. pozíciót foglalja el (a különértékelésben a 21.).

fazekas-dakar-1

Milliárdok a semmire: a Toyota F1-es története

A Formula Podcast legutóbbi adásában a bukott F1-es projektekről értekeztünk - ezek közül nem maradhatott ki a Toyota füstbe ment terve sem. A vonatkozó rész 01:48:45-től hallható!

 

Videó: Az F2 legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból

Schumacher reményeit kioltja a tűzoltókészülék, csapattársak ütköznek az élen, orvosi autó parkol az első helyezett helyére - ezek voltak a Formula-2 tavalyi szezonjának legjobb pillanatai.

Leclerc a téli szünet alatt sem tud elszakadni a négykerekűektől

Javában tart az F1-esek számára legszabadabbnak nevezhető időszak, a téli szünet, amely során a mezőny minden tagja igyekszik kikapcsolódni, feltölteni az elemeket a következő idény kezdete előtt. A világ legtöbb pontján kijárási korlátozások vannak érvényben, ám többeket ez sem akadályoz meg abban, hogy különböző szenvedélyeinek hódoljon. Charles Leclerc például barátnőjével épp Dubajben tartózkodik, ahol a tegnapi nap folyamán az alábbi járgányt próbálta ki:

Az interneten eközben súlyos kritikát kapnak a jelenleg is utazgató pilóták. Lando Norris hivatalosan a McLaren edzőtábora miatt utazott Dubajba, ám egyes források szerint szándékosan hamarabb ült gépre, hogy legyen ideje bulizni is. Valószínűleg ennek eredménye, hogy elkapta a koronavírust.

Toplistán a tavalyi szezon tíz legjobb előzése

Megérkezett az F1 legfrissebb top 10-es válogatása, benne a 2020-as szezon legemlékezetesebb és leglátványosabb helycseréivel.

a

Elözönlik a fizetős versenyzők a DTM-et? – Ettől tart a korábbi bajnok

A Német Túraautó Bajnokság fénykorában előszeretettel büszkélkedett azzal, hogy a mezőnyben mindenki fizetésért versenyzett, ebben pedig a Formula-1-et is felülmúlja – köszönhetően annak, hogy kizárólag gyári csapatok szerepeltek a rajtrácson.

2021-ben viszont a GT3-as szabályokra váltó DTM gyári szereplőinek helyét független alakulatok foglalják el. A sorozatban Audival 18 évig versenyző, 2004-ben és 2007-ben bajnoki címet szerzett Mattias Ekström nem először fogalmaz meg kritikát egykori szériájával szemben: most attól tart, a várhatóan 20 fő körüli mezőny színvonalát felhígítják a más GT-kategóriákra jellemző pénzes versenyzők.

„A DTM mindig úgy pozícionálja magát, mint a bajnokság, ahol a legjobbak legjobbjai versenyeznek. Nekik pedig nagyobbak az igényeik pénzügyi téren is. Szerintem ha nem lesznek gyártók vagy gyári támogatás, nagyon nehéz lesz profi szintű versenyzőket és csapatokat bevonzani. Ha a DTM úrversenyzők vagy fizetős pilóták platformjává fog válni, azt hiszem, nagyon gyorsan megváltozik majd az az imázs, hogy ezen a helyen a legjobbak legjobbjai versenyeznek. Egy olyan kép alakulhat ki, hogy az vezethet, aki össze tudja gyűjteni a megfelelő költségvetést. Engem pedig aggaszt, sőt félek tőle, hogy ez lesz a vége” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Ekström.

Barrichello fia Európában folytatja formulaautós karrierjét

A korábbi többszörös F1-es futamgyőztes Rubens Barrichello fia, Eduardo 2021-ben a Formula Regional Európa-bajnokságon fog versenyezni. A JD Motorsportnál kikötő fiatal brazil a gokartos éveit és eddigi formulaautós pályafutásának jelentős részét is az amerikai kontinensen töltötte: egy évet a US Formula-4-ben töltött, majd kettőt lehúzott a USF2000-ben, ahol tavaly három győzelemmel a bajnokság második helyén végzett.

Az ifjabb Barrichello tehát átjön Európába, s egyelőre ő a negyedik pilóta, aki elkötelezte magát a Formula Regional Európa-bajnokság mellett erre az évre – amikor egyébként már Alpine-erőforrásokkal hajtott F3-as gépekkel fognak versenyezni, köszönhetően a Formula Renault Eurocuppal (itt indult tavaly Tóth László) való kvázi egyesülésnek.

eduardo-barrichello-frec

Az F1 kiválasztott nekünk nyolc előzést, de melyik volt a legnagyobb?

A lapozható Insta-posztban megtaláljuk az F1 által kiválasztott előzéseket:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

Vettel az Aston Martinját is elnevezi

Sebastian Vettelnél már hagyománnyá vált, hogy minden évben nevet ad az aktuális F1-es autójának, az utóbbi esztendőkben különböző "olaszos" neveket szólította a Ferrarijait és az a terve, hogy ezt a hagyományt az Aston Martinnál is folytatja. A négyszeres világbajnok azt mondta, hogy mindenképpen elnevezi a 2021-es munkeszközét is - több ötlete is van, de még nem döntött, az viszont biztos, hogy ennek a névnek az Aston Martinhoz kell kötődnie, illenie kell a céghez.

vet_5

fotó: dppi

A fiatal formulaautós, akibe majdnem belecsapott a villám

Az Autósport és Formula Magazin januári stúdióvendége Oliver Michl volt: a Gender Racing Team pilótáját a legtöbben kétségkívül arról a videóról ismerhetik, amelyikben egy villám csapott az aszfaltba karnyújtásnyira tőle. De a 15 éves versenyzőpalántával készült interjút másért is érdemes meghallgatni: Oliver félig osztrák, félig magyar, példaképe Kimi Raikkönen, és rajong a japán autókért.

Bár az ő autóján is ott a Red Bull-logó, Peterhansel kerékcseréje kicsit tovább tart, mint egy F1-es

A lenti videón ugyan csak a folyamat vége látszik, de az ennyiből is egyértelmű, hogy a Dakart három szakasz után vezető tizenháromszoros győztes Stephane Peterhanselék számára kissé időigényesebb folyamat a kerékcsere, mint a Formula-1-es csapatoké (amelyek közül a Red Bull volt 2020-ban a leggyorsabb, amely a Minit is támogatja a legendás tereprali-viadalon).

Szerepcsere: Barátnője jégre vitte Bottast

Valtteri Bottas barátnője, a profi kerékpáros Tiffany Cromwell osztotta meg az alábbi képet és videót az Instagram-sztorijában, amelyeken az látszik, hogy ezúttal ő ült a volán mögé, és próbálta ki magát a jégraliban – hogy a finn F1-es arckifejezése miről is árulkodik, azt mindenki eldöntheti maga…

bottas-baratno-jeg-insta-1

Vinales apja világbajnoki motoros csapatot alapított

Angel Vinales, a MotoGP-ben vitézkedő Maverick Vinales édesapja egy új csapatot indított útjára, amellyel célja a fiatal tehetségek segítése. Ennek megfelelően a Supersport 300-as világbajnokságon fog szerepelni a Vinales Racing Team, amely a Superbike-világbajnokság égisze alá tartozó legkisebb, főként utánpótlás-nevelési célzattal létrehozott kategória. Az még nem dőlt el, kik lesznek a versenyzőik, az viszont igen, hogy akárcsak Maverick Vinales, a csapat is Yamahákkal fog menni – igaz, természetesen nem MotoGP-s M1-esekkel, hanem YZF-R3-asokkal.

Érdekesség, hogy a Vinales család egy harmadik tagja, Isaac, aki Maverick unokatestvére, épp idén fog debütálni a Superbike-vb mezőnyében az Orelac Kawasakival (eddig a Supersportban szerepelt, de korábban a Moto3-ban és a Moto2-ben is megfordult) így számára ugyanakkor és ugyanott kezdődik az évad majd, mint az említett új csapatnak: április 24-25-én Assenben.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 

vinales-racing-team-yamaha

Festményként kapta ajándékba pályafutása egyik legszebb pillanatát Pierre Gasly

Persze a 2020-as monzai győzelem némileg már elhomályosítja, de azért a 2019-es Brazil Nagydíjon a Toro Rossóval elért második hely is igencsak szép emlék lehet a fiatal francia számára, aki a befutónál ráadásul Lewis Hamiltont is lenyomta egy gyorsulási versenyben. Ezt a momentumot örökítette meg egy vászonfestmény, amelyet most Gasly meg is kapott ajándékba:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Csodás lassított felvételek a Katalán Nagydíjról

Egykerekezések, esések, durva kanyarvételek - látványos montázst készített a MotoGP a szeptember végi Katalán GP-ről. Nem is szaporítjuk a szót, jöjjön a videó.

Grosjean balesetéből az IndyCar is tanulna

Romain Grosjean borzasztó bahreini balesetéből a Formula-1-en kívül az IndyCar is hasznos tanulságokat vonhat le - állítja az amerikai formulaautós sorozat elnöke. A két széria egy ideje annak ellenére osztja meg egymással tanulságait a legnagyobb ütközésekről, hogy az IndyCarban a vadászgépek pilótafülkéjére emlékeztető AeroScreen, az F1-ben pedig a nyitottabb glória védi a pilóták testi épségét. Az eltérő nézőpont azonban mindkét sorozat számára hasznos lehet.

Jaye Frye a Racer magazinnak arról beszélt, számukra elsősorban az autóból történő kiszállás folyamata az érdekes, ugyanis a pilóta csak úgy képes távozni a pilótafülkéből, ha előtte egy sor mozdulatot végrehajt. Az elnök szerint ez az terület, ahol életmentő másodperceket spórolhatnának. A széria szakértői természetesen az FIA vizsgálati eredményeire is kíváncsiak, amelyek később látnak napvilágot.

grosjean-baleset-tuz2020