DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

Bemutatták Micheliszék 2022-es autófestését

Noha a Túraautó-világkupa szezonrajtja a csehországi forduló törlése miatt csak május elején lesz esedékes, a Hyundaiokat indító BRC Racing megtartotta hivatalos csapatbemutatóját, amelyen lerántották a leplet az autófestésről is. Az előző években megszokott szürke mellett valamelyest nagyobb teret kap a vörös szín a dizájnban az Elantrán, amelyek közül az egyiket idén is Michelisz Norbert fogja vezetni, míg az új csapattársa a Zengő Motorsporttól átigazoló Mikel Azcona lesz.

brc-hyundai-2022

A WTCR közleményéből két dolog derült még ki: egyrészt a BRC Racing intenzív tesztprogramot teljesített már eddig is, számos európai pályán gyakoroltak, másrészt mind Norbi, mind Azcona megtartja az eddig használt #5-ös és #96-os rajtszámát.

brc-hyundai-2022-2

brc-hyundai-2022-3

Hülkenberg vicces kedvében van: Még 2054-ben is ő lesz a beugró

„Bréking: Nico Hülkenberg helyettesíti Emmo Fittipaldi Jr.-t a 2054-es Hold Nagydíjon” – posztolta a humoros álhírt a német pilóta, sajátos módon tudatva, hogy hétvégén is ő versenyez az Aston Martinnal Sebastian Vettel helyén.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Egymás ellen versenyzett a biztonsági és az orvosi autó

A safety car és a medical car is fontos szerepet tölt be a versenyhétvégék során, pilótáik munkájához pedig a pályabejárások is szervesen hozzátartoznak. Az F1 hivatalos közösségi oldalain ezúttal egy látványos videót osztottak meg arról, ahogyan a Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszínén egy rajtpróbát tartottak a két beavatkozó jármű számára. 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Több helyen is változtattak a Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszínén

Második alkalommal látogat el a Formula-1 Dzsiddába, arra az utcai pályára, amely az előző szezon utolsó szakaszában mutatkozhatott be. Mivel akkor elég sok panasz érkezett a versenyzők részéről, így több helyen is módosult az aszfaltcsík, amit csütörtökön részletezett Niels Wittich, az FIA versenyigazgatója.

A változtatások után a 2-es és a 3-as kanyarokban a bal oldali korlátokat hátrébb helyezték, hogy javítsák a látási viszonyokat. Ugyanebből az okból kifolyólag a 14-es és a 21-es kanyarokban körülbelül 1,5 méterrel hátrébb helyezték a korlátokat, míg a 4-es, 16-os, 22-es és 24-es kanyarok csúcspontjain simább felületet kaptak a betonkorlátok Ezeken felül a 27-es területét sem hagyták érintetlenül, melyet 12 méterre szélesítettek ki.

Lewis Hamilton ismét különleges ruhában jelent meg

Rögtön egy duplával indul a Formula-1 2022-es szezonja, hiszen a Bahreini Nagydíjat követően ezen a hétvégén szünet nélkül jön a következő verseny, a Szaúd-Arábiai Nagydíj. A versenyzők egy része már korábban megérkezett Dzsiddába, melyről a sportág hivatalos Instagram-oldalán lehetett néhány fotót látni. Ezek közül kitűnik a Mercedes hétszeres világbajnok pilótája, aki ismét egy különleges szettben jelent meg, melyben ezúttal a piros szín dominált, a többiek viszont inkább lazára vették a figurát. 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Albon vagy Latifi épít-e szebb homokvárakat?

Érdekes kihívásra invitálta versenyzőit a Williams: Alexander Albonnak és Nicholas Latifinek még a bahreini tengerparton kellett homokvárakat építeniük, amelyeket többek között méret és kreativitás szempontjából osztályoztak.

Visszaül az elmúlt évek hullámvasútjára a Yamaha?

Katarban még gyengén szerepelt a vb-címvédő Fabio Quartararo, Mandalikában viszont már pole-t és dobogót szerzett a hangvillások franciája – a Formula Motocast indonéziai adásában a japán gyártó eddigi ellentmondásos produkciójáról is szót ejtettünk 25:01-től:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Gokart: Gáspár Benett második lett Lonatóban

Március 20-án rendezték meg Lonatóban a 33° Trofeo di Primavera FINALE e Rok Cup Italia első fordulóját, ahol Gáspár Benett nagyszerű versenyzéssel a második helyet szerezte meg a nemzetközi mezőnyben. Benett már egy ideje a nemzetközi porondon pallérozódik, 2021-ben a KidiX Alonso Kartnál nyomta tövig a gázpedált a WSK-ban, idén pedig már az IPK Official Racing Team színeiben teszi mindezt. Az ifjú gokartos így kommentálta múlt hétvégi sikerét: "IGEEEEEEN! Második lettem a33° TROFEO DI PRIMAVERA FINALE versenyen Lonátoban! Igaz, én értem célba, de a csapat dolgozott nagyon sokat, amiért oriási köszönet. Grazie mille!"

 

Először vezettek nők F1-es autót Szaúd-Arábiában

Történelmi pillanatra került sor az Alpine jóvoltából a Szaúd-arábiai Nagydíj felvezetéseként az ország fővárosában, Rijádban: Aseel Al Hamad és Abbi Pulling lettek az első nők, akik Formula-1-es autót vezethettek a női egyenjogúság terén sokáig elmaradott országban. Előbbi a szaúdi autó- és motorsportszövetség elnöki tagja, míg utóbbi az Alpine kötelékeibe tartozik, s a W Seriesben fog versenyezni idén. Mindkét hölgy a V8-as erőforrás által hajtott E20-ast, azaz az akkor még Lotus névre hallgató enstone-i istálló 2012-es, idei festéssel ellátott F1-es autóját hajthatta meg a bemutató során – Abbi Pulling ráadásul mindezt egy nappal a 19. születésnapja előtt tehette meg. Al Hamad számára egyébként nem ez volt az első ilyen élmény: 2018-ban a franciaországi Paul Ricard pályán már beülhetett ebbe az autóba, ezzel az első szaúdi nővé válva, aki Formula-1-es volánjánál feltűnt.

alpine-szaudi-nok

alpine-szaudi-nok-2

alpine-szaudi-nok-3

Új rekordot állított fel bahreini dobogójával Lewis Hamilton

Azzal, hogy harmadikként futott be a szezonnyitón, Lewis Hamilton elmondhatja magáról, hogy karrierje eddigi összes F1-es szezonjában felállhatott legalább egyszer a pódiumra. Ez szám szerint zsinórban 16 idényt jelent, ezzel pedig immár egyedüli rekorder a vonatkozó statisztikában: eddig Michael Schumacherrel közösen tartották a csúcsot sorozatban 15 sikeres évaddal. Az F1 lapozható Instagram-bejegyzéséből az is kiderül, hogyan fest a ranglista élmezőnye:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Egytől tízig: Így láttuk mi az F1-es pilóták bahreini produkcióját

Jó(?) szokásunkat fenntartva a 2022-es Formula–1-es szezonnyitót követően is 1 és 10 közötti skálán értékeltük a mezőny tagjainak teljesítményét, mely skálán az 5,5 az átlag, az 1 a minősíthetetlen produkció, míg 10-est csak a tökéletes (vagy ahhoz rendkívüli közeli) teljesítmény érdemel ki. 56:14-től meghallgathatod, milyen pontokat osztottunk a Bahreini Nagydíj után!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Aston Martin: Vettelnek még mindig nincs negatív tesztje

Egy nappal a szaúdi versenyhétvége kezdete előtt Sebastian Vettel továbbra sincs az országban és nem rendelkezik negatív koronavírusteszttel. A tartalékpilóta Nico Hülkenberg viszont a helyszínre érkezik, hogy Bahreinhez hasonlóan átvegye az Aston Martint, ha szükség van rá. Vettelnek péntekig kell negatív Covid-tesztet produkálnia, a csapat holnap hozza meg a végleges döntést hétvégi pilótájáról.

A négyszeres világbajnok teszteredménye egy héttel ezelőtt, csütörtökön lett pozitív, azóta Svájcban tartózkodik önkéntes karanténban: Formula-1-es pályafutása során először hagyott ki egy versenyhétvégét.

„Tájékoztatás: Sebastian Vettel eddig nem adta le a negatív Covid-tesztet, amely szükséges ahhoz, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjra repülhessen. Nico Hülkenberg Dzsiddában lesz, hogy helyettesítse Sebet, amennyiben szükséges. A végső döntést péntekig halasztjuk, hogy megadjunk minden lehetőséget adjunk Sebnek a versenyzésre” – olvasható a csapat Twitterén.

Befejeződött a spái felújítás első üteme

Közzétették az első képeket Spa-Francorchamps új formájáról: befejeződött a pálya renoválásának első, 21 millió euró értékű üteme. Öt hónapon keresztül 250 munkás és 100 munkagép dolgozott a pályán, elsősorban a Raidillon kanyarban, ahol módosítottak a bukótéren és felhúzták a 4600 főt befogadó új lelátót.

Ezen túlmenően a pálya összes bukóterét felújították, új kavicságyakat hoztak létre és újraaszfaltoztak több kanyart, köztük a La Source-t, a Raidillont és a Speaker’s Cornert. Az Eau Rouge előtti szakaszon a pálya széle kopár a fotókon: az itt található lelátókat ledózerolták, 2023-ban pótolják őket.

Márciusi Motorsporthíradó: Indul a raliszezon!

A tartalomból:

- Márciusban elrajtol a hazai ralibajnokság.

- Stúdiónkban a visszatérő magyar bajnok, Vincze Ferenc.

- Új versenyző a Mercedesnél, George Russell.

Domenicali szerint négy-öt csapat is érdeklődik az F1 iránt

Michael Andretti csapata nemrég határozottan jelezte, hogy rövidesen szeretnének a Formula-1-es mezőny tagjává válni – olyannyira, hogy elmondásuk szerint már a motorpartneri szerződést is aláírták a Renault-val. Stefano Domenicali a Sky F1-nek adott interjúban utalt rá, hogy nem csak Andrettiék érdeklődnek az F1 iránt: „Talán ő a leghangosabb közülük, de több mint négy-öt ajánlatunk van arra, hogy megfontoljuk egy új csapat részvételét a Formula-1-ben” – mondta el a sportág vezetője.

Domenicali ugyanakkor ismét utalt arra, hogy nem feltétlenül ez a sportág érdeke: elmondása szerint noha egyeztetnek erről az FIA-val, de nem érzik feltétlenül szükségét, hogy több mint tíz csapat legyen a rajtrácson. Az F1-vezér szerint a jelenlegi állapotban is elég jó a verseny, és rengeteg szempontot kellene mérlegelni, ha szeretnék bővíteni a mezőnyt.

f1-bahrein-csapatok-dppi

Örömittas Leclerc, kifakadó és aggódó Verstappen – a legjobb bahreini rádiózások

Volt ok a bosszankodásra a Red Bullnál, valamint örömre a Ferrarinál, a Haasnál és az Alfa Romeónál – többek között ezeket is meghallgathatjuk a szezonnyitóról készült csapatrádiós válogatásban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:

bahrein-radio

Nem folytathatja ezt az önveszélyes motorozást Marc Marquez

Bár az adást még a kettős látása kiújulásáról szóló hírek előtt vettük fel, így is érvényes az, amit a nyolcszoros világbajnok indonéziai „ámokfutásáról” mondtunk a Formula Motocast friss műsorában – a vonatkozó rész 14:48-tól hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ilyen volt a színfalak mögött a Ferrari hétvégéje – videó

A Ferrari tett közzé egy 11 perces háttérvideót arról, hogy mi is történt velük Bahreinben - angolul tudók előnyben!

Stúdiónkban járt a visszatérő bajnok, Vincze Ferenc

A 2019-es magyar ralibajnok Vincze Ferenc egy év kihagyás után idén megpróbálja visszahódítani korábbi címét - többek között erről is beszélt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában. További ralis tartalmakért, hírekért csatlakozzatok a Formula.hu Facebook-csoportjához ide kattintva!

A Leclerc-Verstappen csata és a többi: megjöttek a Bahreini Nagydíj legjobb belsőkamerás felvételei

Szokás szerint egy videóba gyűjtötte a hétvége legjobb belsőkamerás felvételeit az F1 - a videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf7_4