Top 10-es eredménnyel és dupla pontszerzéssel debütált a MotoE vb-n Varga Tibor
https://formula.hu/parc-ferme/39333
A hétvégén a MotoGP Francia Nagydíjának betétsorozataként elrajtolt a MotoE Világbajnokság 2025-ös idénye is, az elektromos széria mezőnyében pedig ott van Varga Tibor, akinek köszönhetően hosszú évek után van ismét magyar szereplője a gyorsaságimotoros-vb-nek. A Snipers Team színeiben induló motoros a pénteki időmérőn a 15. helyet szerezte meg a 17 fős mezőnyben, és saját bevallása szerint is rá kell még éreznie a MotoE-gépekre.
A szombat déli első futamon – amelyet egy baleset miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani – a 12. helyen futott be Varga Tibor. Ezt követően módosítottak és kockáztattak még a beállításokkal, és ez láthatóan bejött: bár néhány bukás is hozzájárult ehhez, de a délutáni második versenyen már a 10. pozícióban intette le őt a kockás zászló. Varga ezzel összesen tíz pontot gyűjtött karrierje első MotoE világbajnoki hétvégéjén. A két versenyt amúgy Oscar Gutierrez és a 2023-as bajnok Mattia Casadei nyerte Le Mans-ban.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Verstappen GT3-as Ferrarival tesztelt a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/39327
Álnéven tesztelt egy GT3-as Ferrarit a Nordschleifén Max Verstappen – adta hírül a német Auto Motor und Sport. A szaklap szerint a négyszeres F1-es világbajnok álnéven vett részt a helyi sportautós széria, az NLS tesztjén: az autójára „Franz Hermann” név került fel a holland zászló mellé. Az AMuS szerint azonban a pilóta overallján már a saját neve szerepelt, így bukott le – pedig állítólag igyekeztek titokban tartani az eseményt, a garázson kívül nem is engedték a fotózást. A német portálnak azért így is sikerült lebuktatnia őt, lásd a lentebbi posztokat.
Verstappen évek óta szívesen tesztel GT-autókat, a Hungaroringen is többször járt már ilyen apropóból, sőt Verstappen.com Racing néven saját csapata is van, amelynek színeiben az Emil Frey Racinggel együttműködve menedzserének fia, Thierry Vermeulen is versenyez. A holland abból sem csinált soha titkot, hogy a Nordschleife az egyik kedvenc pályája, az AMuS értesülései szerint pedig Verstappen ráadásul még idén szeretné megszerezni a legendás 25 kilométeres pályán való versenyzéshez szükséges licenszet és engedélyt, amellyel az NLS futamain és a patinás nürburgringi 24 óráson is rajthoz állhatna. Úgy tűnik tehát, hogy újdonsült apukaként is szeret versenyautózni a szabadidejében a 27 éves pilóta.
Max Verstappen is running a Ferrari 296 GT3 in todays official NLS test on the Nürburgring Nordschleife. He tried to stay unnoticed using the name "Franz Hermann" on his car. We've got some pics and infos.
— Tobi Grüner (@tgruener) May 9, 2025
AMuS exclusive (in German): https://t.co/hnxUvdEYVC pic.twitter.com/Rf1u1mpVdS
Más fotos de Verstappen en Nürburgring
— SoyMotor.com (@SoyMotor) May 9, 2025
Planea obtener este año el Nordschleifen-Permit, la licencia de competición necesaria para poder participar en eventos oficiales de la NLS y también en las legendaria24 horas en Nürburgring
Os imagináis https://t.co/9jU5vOQF43 pic.twitter.com/CErXKaV0ie
Hazai pályán kap F1-es lehetőséget a McLaren IndyCar-sztárja
https://formula.hu/parc-ferme/39326
Pato O’Ward vezetheti a McLaren egyik autóját az október végi Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj első pénteki szabadedzésén – jelentette be meglehetősen korán az alakulat. O’Ward az IndyCarban versenyez évek óta az Arrow McLaren színeiben, több futamot is nyert már, idén egy dobogós helyezéssel az összetett negyedik helyén áll. A wokingiak tehetségnevelő programjának tagjaként viszont már nem először fog F1-es autóba ülni: először a 2021-es fiatal pilóták tesztjén tette meg ezt Abu Dhabiban, azóta pedig már több pénteki szabadedzésen is lehetőséget kapott, legutóbb épp tavaly ugyancsak hazai közönség előtt Mexikóban.
A 2025-ös szabályok értelmében a csapatok immár négyszer – autónként két-két alkalommal – kötelesek lehetőséget adni fiatal újoncoknak az FP1-eken, O’Ward mexikói szerepeltetésével ebből tudnak le majd egyet a McLarennél.
Lekerült a védőborítás a Hungaroring célegyeneséről
https://formula.hu/parc-ferme/39325
Újabb helyzetjelentést adott a felújítási munkálatok haladásáról az F1-es Magyar Nagydíjnak szűk három hónap múlva otthont adó Hungaroring. „A célegyenes autóversenyzésre kész (lekerült róla a védőborítás, amely hónapig elcsúfította), a bokszokba szinte már most beköltözhetnének a csapatok, a főlelátó pedig hamarosan megtelhet nézőkkel. Naponta 1200 ember dolgozik a Hungaroringen, ahol lassan célegyenesébe fordul a felkészülés a Magyar Nagydíjra” – írták egy fotós posztban a közösségi oldalakon.
Formula1.5 – Albon tovább szárnyal
https://formula.hu/parc-ferme/39324
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Alexander Albon lett az idei szezon másodosztályának első duplázója, így tovább növelte előnyét a tabella élén: a Bahrein kivételével az összes eddigi nagydíjat az első két hely egyikén záró thai pilóta már 44 pontos előnyt épített ki az ezúttal harmadikként záró Isack Hadjar előtt. Bár a sprinten kiesett, a nagydíjra ismét pole-t szerző Sainz második lett, ezzel felzárkózott a gyenge hétvégét produkáló Bearman mögé a tabellán.
Lawson ismét pontot szerzett, ezúttal a sprinten, de a nagydíjról történt kiesése azt jelentette, hogy négy hétvége is kevés volt ahhoz, hogy elérje Yuki Tsunoda két hétvége alatt gyűjtött pontmennyiségét – Gabriel Bortoleto pedig továbbra is messze le van szakadva a többiektől.
Hamilton a 2025-ös sprinttabella élén
https://formula.hu/parc-ferme/39323
Azt követően, hogy karrierje első 18 sprintversenyéből a dobogóra is csak négyszer ért oda, Lewis Hamilton idén kettőnél kettőből jár a szombati F1-es futamokon, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert a hat 2025-ös nagydíjon az első hatba is csak egyszer tudott odakeveredni. Kínában megnyerte a sprintet, Miamiban harmadik lett, ami azt eredményezi, hogy két verseny után ő áll az idei sprinttabella élén, a Ferrari pedig a második helyet foglalja el a csapatok között.
Feltétlenül ki kell még emelni azt a Yuki Tsunodát, aki mindkét idei sprinten a hatodik helyen ért célba, és így összesítésben is a hatodik legjobb a mezőnyben.
|
|
Kína |
Miami |
|
1. |
Hamilton |
8 |
6 |
14 |
2. |
Piastri |
7 |
7 |
14 |
3. |
Russell |
5 |
5 |
10 |
4. |
Norris |
1 |
8 |
9 |
5. |
Verstappen |
6 |
|
6 |
6. |
Tsunoda |
3 |
3 |
6 |
7. |
Leclerc |
4 |
|
4 |
= |
Stroll |
|
4 |
4 |
9. |
Antonelli |
2 |
2 |
4 |
10. |
Gasly |
|
1 |
1 |
|
|
Kína |
Miami |
|
1. |
McLaren |
8 |
15 |
23 |
2. |
Ferrari |
12 |
6 |
18 |
3. |
Mercedes |
7 |
7 |
14 |
4. |
Red Bull |
6 |
3 |
9 |
5. |
Aston Martin |
|
4 |
4 |
6. |
Racing Bulls |
3 |
|
3 |
7. |
Alpine |
|
1 |
1 |
Nem látja értelmét az F1-es költségsapkának az FIA elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/39322
Negatív hangvételben nyilatkozott a Formula-1-es költséglimitről Mohammed ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke. A költségplafont 2021-ben vezették be annak érdekében, hogy így próbálják meg összébb rázni a mezőnyt, és egyúttal egy fontos pillére annak, hogy mostanra minden F1-es istálló profitábilissá vált. Ennek ellenére Ben Sulayem szerint a pénzügyi szabályzat csak bosszúságot okoz nekik:
„Nézem a költségsapkát, és csak fejfájást okoz az FIA-nak. Szóval mi is ennek az értelme? Én nem látom az értelmét, tényleg nem” – nyilatkozta Ben Sulayem az AP-nek.
„Őrület volt, igazságtalan” – Magnussen mclarenes korszakáról beszélt
https://formula.hu/parc-ferme/39321
Kevin Magnussen a McLaren csapatánál mutatkozott be a Formula-1-ben 2014-ben, és noha hatalmas tehetségnek ígérkezett, a körülmények a csapatnál megnehezítették a dolgát. Magnussen a Motor Sport Magazine-nak nyilatkozva elmondta, milyen igazságtalanul bántak vele a McLarennél főnökei, különösen Jonathan Neale ügyvezető és Éric Boullier versenyigazgató: a vezetőség elvárta tőle, hogy debütánsként olyan különbséggel győzze le világbajnok csapattársát, Jenson Buttont, mint ahogyan azt elődje, a szintén világbajnok Lewis Hamilton tette az azt megelőző években.
„Elfogadtam, de így utólag visszatekintve, igazságtalan volt. Lewis és Jenson mindketten F1-es világbajnokok voltak, sokkal tapasztaltabbak, mint én. Jonathan és Éric azt mondták nekem, hogy ha nem leszek olyan jó a debütáló szezonomban, mint amilyen Lewis volt a harmadik, negyedik, ötödik F1-es szezonjában, akkor kiraknak.”
„Ez őrület volt, és tiszteletlen Jensonnal szemben. Most már bánom, hogy nem álltam ki magamért. Naiv voltam, de mentségemre szóljon, új fiú voltam az F1-ben.”
„Elkerülhetetlen volt, ez az igazságtalan elvárás velem szemben hatalmas nyomást helyezett rám, és elkezdtem hibázni. Nevetséges volt, hogy ilyen elvárásokat támasztottak egy 21 éves újonccal szemben. Megvolt a tehetségem, a tempóm, de mentális és érzelmi támogatásra volt szükségem, és a McLaren felsővezetése az ellenkezőjét adta nekem” – magyarázta Magnussen.
Hadjar és a Tsunoda elleni láthatatlan csata a pontszerzésért: „Túl sok hibát követtem el”
https://formula.hu/parc-ferme/39320
A vasárnapi Formula-1-es Miami Nagydíj hajrájának egyik érdekes „csatája” Yuki Tsunoda és Isack Hadjar között zajlott. De nem kerék a kerék elleni küzdelemről volt szó, hanem virtuálisról, a Red Bull japánja ugyanis öt másodperces büntetést kapott bokszutcai gyorshajtásért a futamon, a Racing Bulls franciája pedig épp nagyjából ekkora távolságból üldözte őt. A leintéskor aztán végül Tsunoda a büntetésével együtt is Hadjar előtt maradt – mindössze 168 ezredmásodperccel. Az újonc sajnálta is, hogy lecsúszott a pontszerzésről:
„Élőben láttam a különbséget és mindent beleadtam, de nem volt elég” – nyilatkozta Hadjar, akit a RacingNews365.com idéz. „Yuki is hibázgathatott, de ami fontosabb, hogy úgy éreztem, én túl sokat követtem el, és ebbe került a top 10-es eredményem. Könnyű itt-ott eldobni egy tizedet 30 kör alatt, és ezt tettem az utolsó körben. Tudtam, hogy öt másodpercen belül vagyok. Időmérős csatát vívtunk egymással. Túlságosan is akartam, ezért elkövettem néhány hibát.”
Marko már nem tart Verstappen távozásától
https://formula.hu/parc-ferme/39319
Hosszú hónapok óta beszédtéma az F1-es paddockban Max Verstappen esetleges átigazolása – annak ellenére, hogy 2028 végéig szerződéssel rendelkezik a Red Bull-lal. Az energiaitalosok sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko korábban maga is elismerte, hogy benne lehet a pakliban a négyszeres világbajnok váltása, főleg úgy, hogy valóban teljesítményre vonatkozó kilépési záradék a megállapodásukban, amely a nyár körül léphet akár életbe.
Marko ugyanakkor mostanra már másképpen, nyugodtabban látja a helyzetet: „Ez igaz, de ezek már alábbhagytak” – nyilatkozta a Bildnek a korábban általa említett félelmekről. „Max hűséges, és nyilvánosan is elkötelezte magát a Red Bull iránt. Ez passzol ahhoz, ahogyan most látom őt. Teljesen az itteni munkájára koncentrál. Ezért nem gondolom, hogy akár csak fontolóra veszi a váltást. Pont ellenkezőleg. Meggyőződésem, hogy Max 2026-ban is a Red Bullnál fog versenyezni.”
Marko azt is hozzátette, hogy Verstappen maradása nem függ pusztán attól, hogy idén is megvédi-e a címét: „A szezon előtt beszéltünk a 2025-ös várakozásainkról. Mindenki, beleértve Maxot, egyetértett abban, hogy nyilván a címvédés a cél, de nem vállalhatjuk, hogy ez sikerülni is fog. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de senki sem várhatja tőlünk, hogy mindig nyerjünk. A maximálisan megszerezhető pontmennyiséget kell hazavinnünk.”
Tragédia a Brit Superbike nyitányán: két motoros elhunyt a 11 fős balesetben
https://formula.hu/parc-ferme/39318
Kettős tragédia történt a Brit Superbike Oulton Parkban rendezett évadnyitójának hétfői Supersport-versenyén: a start után az 1-es kanyar kijáratán 11 versenyző volt érintett a láncreakcióként végbemenő tömegbalesetben. A bajnokság szervezőinek közleménye szerint a futamot természetesen azonnal leállították, ám hiába az azonnali orvosi beavatkozás, két motoros életét már nem tudták megmenteni: a 21 éves Owen Jenner a pálya orvosi központjában hunyt el súlyos fejsérülése miatt, a 29 éves Shane Richardson pedig a kórházba szállítás közben halt bele mellkasi sérüléseibe.
Rajtuk kívül a 47 éves Tom Tunstallt is komoly hát- és hasi sérülésekkel vitték kórházba, míg öt motoros könnyebb sérüléseket szenvedett, amelyek nem igényeltek kórházi ellátást, ketten pedig sértetlenül megúszták a tragikus balesetet. A történtek után a BSB-versenyhétvége további részét törölték, és megindult a vizsgálat a baleset körülményeinek teljes feltárására.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Triplázók a McLarennél: Prost, Senna, Hakkinen, Piastri
https://formula.hu/parc-ferme/39315
Oscar Piastri sorozatban harmadik futamgyőzelmét aratta, ezzel a McLaren történetében mindössze a negyedik versenyző lett, aki triplázni tud Prost, Senna és Hakkinen után. De egyébként sem sokan teljesítettek ilyesmit, az elmúlt 30 évben az ausztrál mindössze a kilencedik, akinek ez sikerült. Nem meglepő módon rajta kívül csak világbajnokok vannak a listában, ábécérendben Alonso, Button, Hakkinen, Hamilton, Rosberg, Schumacher, Verstappen és Vettel.
Összességében egyébként ez a 67. alkalom az F1 történetében, hogy valaki zsinórban háromszor nyer, és csupán egyszer fordult elő, hogy olyan versenyzőnek sikerült ez, aki karrierje során egyszer sem lett világbajnok: Stirling Moss 1957 és 1958 között.
A hétvége további statisztikáival hamarosan jövünk a FormulaPlusz rovatban!
IndyCar: Palou a pole-ból dominálva húzta be harmadik győzelmét
https://formula.hu/parc-ferme/39317
Négyből három: ez Alex Palou győzelmi mérlege az IndyCar 2025-ös idényében a Barber Motorsports Parkban rendezett vasárnapi futamot követően. A Chip Ganassi címvédője ezúttal már az időmérőt is megnyerte, s a pole-ból startolva csak a bokszkiállások idejére engedte ki a kezéből a vezetést.
A spanyol ezzel tovább növelte előnyét a bajnoki tabellán: immáron 60 ponttal vezet a mögötte 16 másodperces lemaradással befutó Christian Lundgaard előtt. A dobogót Scott McLaughlin tette teljessé a szezonja legjobb hétvégéjét produkáló Rinus VeeKay, valamint Will Power előtt, miközben a legutóbbi, Long Beach-i futamot megnyerő Kyle Kirkwood ezúttal 11. lett, s ezzel visszacsúszott a pontverseny harmadik helyére.
A futam végeredménye:
1. | Alex Palou | Chip Ganassi | |
2. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 16.0035 |
3. | Scott McLaughlin | Team Penske | 23.4453 |
4. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 23.7783 |
5. | Will Power | Team Penske | 32.7718 |
6. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 33.2559 |
7. | Colton Herta | Andretti | 34.0216 |
8. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 45.7556 |
9. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 46.2254 |
10. | Josef Newgarden | Team Penske | 48.0484 |
11. | Kyle Kirkwood | Andretti | 57.9913 |
12. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 58.6974 |
13. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 59.3510 |
14. | Graham Rahal | RLL Racing | 1'08.2589 |
15. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 1'09.2260 |
16. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprises | 1'10.1133 |
17. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 1 kör /9.9188 |
18. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 1 kör /12.7074 |
19. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /14.7322 |
20. | Marcus Ericsson | Andretti | 1 kör /21.8551 |
21. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | 1 kör /22.1019 |
22. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /22.8973 |
23. | Callum Ilott | Prema | 1 kör /25.4119 |
24. | Devlin Defrancesco | RLL Racing | 1 kör /25.9266 |
25. | Robert Shwartzman | Prema | 1 kör /31.8825 |
26. | Louis Foster | RLL Racing | 2 kör /20.3070 |
27. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 2 kör /1'06.0720 |
Russell „orvosi okokból” kihagyta a Miami Nagydíj utáni F1-es sajtótájékoztatót
https://formula.hu/parc-ferme/39316
Nem vett részt a dobogósoknak rendezett szokásos FIA-sajtótájékoztatón George Russell a Formula-1-es Miami Nagydíj után. A brit pilóta a harmadik helyen futott be a vasárnapi versenyen, a számára remek időzítéssel érkező virtuális biztonsági autós fázisnak is köszönhetően. Russell a pályán a leintés után még adott interjút, a dobogón is ünnepelt, ám a későbbi sajtóeseményen már nem vett részt. A Mercedes annyit közölt ennek kapcsán, hogy a versenyző „orvosi okokból” hagyta ki a sajtótájékoztatót.
Maga a pilóta az F1 TV-nek nyilatkozva elárulta, mi volt a gond: „Az utolsó 15 körben borzalmas gyomorgörcsöt kaptam, és most nagyon szenvedek. Nem tudok egyenesen állni, fáj a gyomrom. Meg kell értenem, mi történt. Kicsit többet reggeliztem a szokásosnál, szóval ez lehet az oka.”
Russell ugyanakkor jelen volt a stewardok meghallgatásán, amelyen a Red Bull óvását tárgyalták, s amelyen végül neki és a Mercedesnek adtak igazat a felügyelők, így megtarthatta a pódiumot – a részletekről itt írtunk.
Elhunyt Jochen Mass, egykori F1-es futamgyőztes és Le Mans-győztes pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/39314
Vasárnap 78 éves korában elhunyt Jochen Mass, aki 105 nagydíjon állt rajthoz a Formula–1-ben, és egy futamot nyert, a világbajnokságban pedig háromszor végzett az első tíz között. A német versenyző karrierje legnagyobb sikerét 1989-ben érte el, amikor a Sauber Mercedes csapatával megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. A Formula–1 nevében Stefano Domenicali így búcsúzott tőle:
„Mély szomorúsággal értesültem róla, hogy barátom, Jochen Mass elhunyt. Rendkívüli életet élt, mindig a sportágunk középpontjában, és csodálatos ember volt, aki élvezte az életet és szerette a Formula–1-et. Mindazok, akik ismerték és csodálták őt, szeretettel fognak rá emlékezni. Gondolataink és imáink most a családjával és barátaival vannak ebben a rendkívül szomorú időszakban.”
Legyen neki könnyű a föld.
Fotó: F1 Media
Ítéletidő van Miamiban, borul a napi program
https://formula.hu/parc-ferme/39313
A szombati naphoz hasonlóan az időjárás ma is beleszól az F1-es Miami Nagydíj programjába: a szakadó eső miatt a száguldó cirkuszt betétprogramként elkísérő F1 Academy versenyét nem tudták elkezdeni a terv szerint, sem a látási, sem a pályaviszonyok nem voltak alkalmasak erre, így néhány safety car mögött megtett kör után megszakították a céltalan körözgetést.
Nem sokkal később jelezték, hogy mivel elállni látszik az eső, hamarosan megkezdik a futamot, de percekkel a tervezett újrarajt előtt egy váratlan közlés érkezett a versenyirányítástól, miszerint nem fogják megkezdeni a futamot.
Az előrejelzések alapján a következő órákban is minden esély megvan a hasonló viharok érkezésére, így arra senki ne vegyen mérget, hogy éjfél előtt ágyba kerülhet, ha szeretné végignézni a Miami Nagydíjat. A rend kedvéért jegyezzük meg: a nap magyar idő szerint pár perccel hajnali kettő óra előtt megy le, azaz van némi mozgástere a versenyirányításnak, ha halasztani kell a rajtot.
Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra
https://formula.hu/parc-ferme/39312
A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.
A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.
A szombati futam végeredménye:
1. | Oliver Rowland | Nissan | |
2. | Nyck de Vries | Mahindra | 2.116 |
3. | Jake Dennis | Andretti | 7.523 |
4. | Edoardo Mortara | Mahindra | 11.375 |
5. | Nico Mueller | Andretti | 11.531 |
6. | Pascal Wehrlein | Porsche | 11.887 |
7. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 12.731 |
8. | Robin Frijns | Envision | 14.848 |
9. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 16.306 |
10. | Max Günther | DS Penske | 16.340 |
11. | Sam Bird | McLaren | 16.683 |
12. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 17.579 |
13. | Lucas di Grassi | Lola | 18.105 |
14. | Norman Nato | Nissan | 18.129 |
15. | Taylor Barnard | McLaren | 20.913 |
16. | Jake Hughes | Maserati | 26.274 |
17. | David Beckmann | Cupra Kiro | 53.761 |
18. | Nick Cassidy | Jaguar | 57.435 |
19. | Sébastien Buemi | Envision | 1'06.542 |
20. | Mitch Evans | Jaguar | 1'07.087 |
21. | Zane Maloney | Lola | 1'14.218 |
Antonio Felix da Costa | Porsche | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
1. | Sébastien Buemi | Envision | |
2. | Oliver Rowland | Nissan | 4.169 |
3. | Nick Cassidy | Jaguar | 6.342 |
4. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 6.561 |
5. | Nyck de Vries | Mahindra | 10.978 |
6. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 16.537 |
7. | Pascal Wehrlein | Porsche | 16.764 |
8. | Max Günther | DS Penske | 17.545 |
9. | Jake Dennis | Andretti | 17.882 |
10. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 18.780 |
11. | Robin Frijns | Envision | 20.337 |
12. | Edoardo Mortara | Mahindra | 21.811 |
13. | Norman Nato | Nissan | 23.592 |
14. | Zane Maloney | Lola | 26.190 |
15. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 37.787 |
16. | Taylor Barnard | McLaren | 49.001 |
17. | Jake Hughes | Maserati | 50.783 |
18. | Mitch Evans | Jaguar | 1'13.103 |
19. | David Beckmann | Cupra Kiro | 1'23.354 |
20. | Sam Bird | McLaren | 1'39.021 |
Nico Mueller | Andretti | Kiesett | |
Lucas di Grassi | Lola | Kiesett |
Jön a vihar Miamiba: mi lesz az esti nagydíjjal?
https://formula.hu/parc-ferme/39311
Továbbra is azt jósolja az időjárás-előrejelzés, hogy vihar szakíthatja félbe, vagy késleltetheti az F1-es Miami Nagydíjat. A hét során már írtunk erről, de a mai előrejelzés is ugyanazt mutatja: éppen a tervezett rajt időpontja előtt éri el a térséget egy jelentős vihar dél felől, az eső valószínűsége 99% jelenleg.
Két órával később távozhat a pálya környékéről a vihar a mostani előrejelzés szerint.
Verseny közben kapott szívrohamot, életét vesztette egy olasz ralipilóta
https://formula.hu/parc-ferme/39310
Tragédia történt az olaszországi Rally della Valle d’Aostán: verseny közben elhunyt az 54 esztendős Massimiliano Ponzetti.
A halálesetet azonban nem baleset okozta: a Renault Clio sofőrje két gyorsasági szakasz között, az összekötő etap útvonalon haladt a közúti forgalomban, amikor rosszul lett, és nekiütközött egy korlátnak. A rendőrség és a mentők perceken belül megérkeztek, de már nem tudtak mit tenni, az első jelentések szerint Ponzetti szívrohamot kapott, és életét veszítette.
A versenyt természetesen megszakították. Az aostai rendőrség nyomozást indít a haláleset körülményeivel kapcsolatban.
forrás és fotó: laprimaalinea.it
„Nem értek egyet a büntetéssel” – Lawson
https://formula.hu/parc-ferme/39309
Liam Lawson öt másodperces időbüntetésben részesült a sprintfutamot követően Fernando Alonsóval történt ütközése miatt, ráadásul egy büntetőpont is felkerült a neve mellé – az új-zélandi versenyző nem ért egyet a szankcióval.
„Büntetés nélkül pontszerző helyen végeztem volna, de ez ellen most már semmit sem tehetek” – mondta Lawson.
„Nem igazán, de ez nem az én döntésem” – válaszolta arra a kérdésre, hogy egyetért-e a rá kiszabott öt másodperces időbüntetéssel.
Ami a kvalifikációt illeti, Lawson autójával akkumulátorproblémák adódtak, ami további frusztrációt okozott a 23 éves versenyzőnek.
„Az egész edzés alatt csökkent az autó ereje. Próbáltunk küzdeni és megjavítani a dolgot. Nem tudom, hogy mi a probléma, de ez elég frusztráló. Ami az autó egyensúlyát illeti, jó lépést tettünk előre, szóval ez a probléma most sokba került nekünk. A sprintversenyünk erős volt, szóval a vasárnapi futamon újra próbálkozunk majd.”
Perez bejelentése helyett egy videót kaptak a rajongók a Cadillac bemutatóeseményén
https://formula.hu/parc-ferme/39308
A 2026-os debütálásra készülő Cadillac a szezon első amerikai helyszínén, Miamiban szombat este „exkluzív indítóeseményt” tartott: a város elit sushiéttermében, zárt ajtók mögött fogadták a meghívott vendégeket.
Bár Dan Towriss, a TWG Motorsports (az Andrettit felvásárló vállalkozás) vezetője kijelentette, versenyzői bejelentés nem várható egyelőre, számos Sergio Perez-rajongó jelent meg az étterem előtt, „Checót válasszátok” kiáltást skandálva.
A rajongóknak csalódniuk kellett, bejelentés helyett a Cadillac csupán egy videót tett közzé. A képkockákon F1-es autónak csak a sziluettje látszik, viszont felbukkan benne egy overall kék-fehér motívummal – talán ez utalás, hogy a projekt ezeket a színeket fogja használni 2026-tól.
The race to 2026 begins. Join the journey.
— Cadillac F1 Team (@Cadillac_F1) May 4, 2025
TWG Motorsports | @Cadillac | @GM | @F1 #F1 #CadillacF1Team pic.twitter.com/HPy88wKMVO